Austin Wiggin jó okkal hitt a végzet erejében. A makacs és céltudatos férfinak ugyanis azt jövendölte a tenyérjóslás iránt érdeklődő édesanyja, hogy egy vörösesszőke nőt vesz majd el, és előbb két fia születik, majd hitvese olyan, rendkívüli pályát befutó lányokkal ajándékozza meg őt, akik az egész világon híressé vállnak a zenéjükkel. Mivel az asszony első két próféciája beteljesült, a fanatikus Austin azon volt, hogy négy leányából, Dorothy-ból, Betty-ből, Helenből és Rachel-ből muzsikusokat faragjon, és kedvét az sem törte le, hogy apjuk temperamentumos természete miatt az ellenkezést hírből sem ismerő, erejükön felül igyekvő gyermekeibe fikarcnyi tehetség, vagy művészi érzék sem szorult. A hatvanas évek végén divatos kócos hajviselet után Shags-nek keresztelt családi zenekart ezért érthető módon a kemény munka ellenére elkerülte a szerencse, mert alig akadt valaki, aki azért fizetett volna, hogy meggyötörjék a dobhártyáját. A családfő ennek ellenére nem adta fel, melynek eredményeképpen a lányok Philosophy of the World című, bizarr, ritmus és dallam nélküli számokkal teli, 1969-ben a boltok polcaira kerülő lemezehatalmas bukás, egyben az ágazat mélypontjait összesítő listák méltán kirobbanthatatlan szereplője lett. Így, ha tényszerűek akarunk maradni, Wiggin mama váteszi kinyilatkoztatása végül valóra vált, még ha nem is úgy, ahogy azt a vakhitet a valóság következetes ignorálásával vegyítő Austin elképzelte.
A Government Simulator tesztelése közben végig a sajátos karriert befutó zenekarra gondoltam, mivel a játék létezésére nincs más magyarázat, mint hogy katonai késsel homlokába sátáncsillagot vágó, a mosdást elvi-vallási okokból hanyagoló félőrült elrabolta az Ambiera csapatának tagjait. Majd miután odaláncolta őket a székeikhez és magához vett egy tisztességesebb adag crack-kokaint, egy. 357-es magnummal gesztikulálva előadta nekik, hogy édesanyja álmában megjelent Hatsepszut Henemetamon fáraónő és rajta keresztül arra utasította, hogy akár erőszakkal is, de vegye rá a stúdió munkatársait egy fapados politikai anti-szimulátor tető alá hozatalára. Mert ha ez sosem készül el, Groucho Marx bosszúálló szelleme jogos haragjában izzó szivarrá változtatja a galaxist és garantált, hogy senki sem éli túl a procedúrát.
Ez elsőre a valóságtól erősen elrugaszkodott teóriának tűnhet. Ám semmivel sem abszurdabb, mint hogy a fejlesztők valóban azt hitték, hogy munkájuk poshadt gyümölcséért pénzt kérhetnek el, mivel művük a bicskanyitogató dilettantizmus tankönyvi esete.
Holott az alapötlet, miszerint a saját kezünkbe vehetjük egy nagyhatalom gazdaságának, törvényhozásának és hadügyminisztériumának irányítását, távolról sem rossz és szigorúan technikai értelemben véve a kivitelezésre sem panaszkodhatunk. Kismillió adatot kapunk, amiket egyszerűen, egy csuszkával kezelve finomhangolhatunk – már ha van elég, negyedévente kapott, az idő haladtával felhalmozható, döntéseink kiadásához nélkülözhetetlen befolyás-pontunk. Ergo, egyedül rajtunk áll, hogy lassan, de biztosan jutunk előre, vagy inkább kivárunk és egy hirtelen ugrással 5-10 százalékponttal levisszük vagy megemeljük valamelyik adókulcsot, netán új, a helyiek életét alapjaiban átformáló törvényeket hozunk.
A játék ezen részére tehát egy szavunk sem lehet, ám minden mást kedvünkre szidalmazhatunk, mert a szimulátorként hirdetett kontármunkából éppen csak a lényeg, jelesül a valóság modellezése hiányzik, mivel ha beállítjuk az adott intézkedést, az megtörténik és kész. Nincsen nemzeti kultúra, sem külpolitika. Emiatt, ha ész nélkül lerohanjuk a környező országokat, vagy atomot dobunk rájuk, nem kell szankcióktól tartanunk és szatírába illő társadalmi kísérleteket verhetünk keresztül egy-két ciklus alatt. Egy olyan, nyitott és toleráns Oroszországot szeretnénk, ahol tiltva van az alkohol, ellenben a homoszexuális párok a heteroszexuálisokkal azonos jogokat élveznek és a fű is legális? Egy tiltakozó szó nem hangzik el, sőt, ha kicsit bohóckodunk a médiában, még nő is a népszerűségünk. Megkísérelnénk újra a náci eszmék útjára terelni a németeket? Hat-nyolc év és Európa egyik mintaállamát rémálomba illő, totalitárius koszfészekké aljasíthatjuk le. Kivéreztetjük az oktatást? Nem adunk pénzt az egészségügynek? Hagyjuk lerohadni az úthálózatot? Hol itt a gond? Spin-doktorjaink, kommunikációs szakembereink, véleményformálóink és rábeszélőgépeink meggyőzik a népet, hogy a vécépapírhiánnyal küszködő Venezuela, az Afrika éléskamrájából annak nyomortanyájává süllyedő Zimbabwe, vagy Pol Pot Kambodzsája igenis követendő-áhított etalonok, hovatovább, afféle Shangri-La-ba oltott Eldorádók.
Miközben, ahogy azt kismillió példa igazolja, még egészen apró, jelképes határozatok, is országos, nemritkán a regnáló kormány bukásával járó tiltakozási hullámokat indíthatnak el. Nagyobb lépéseknél pedig az sem ritka, hogy még az elvileg a beterjesztő oldalán álló képviselők is ellenkeznek. Itt ennek nyoma sincs, így a kormányzás 8-10 perc alatt csuszkatologatásban kimerülő, felszínes, de legalább cserébe álmosítóan unalmas időpazarlássá silányul, és ez még annak tükrében sem megbocsátható, hogy a készítők paradox módon bevallottan nem törekedtek realizmusra az elvileg a szimulátorok közé tartozó címnél.
Összességében tehát, a Government Simulator újfent egy olyan, játéknak álcázott vonatszerencsétlenség, amivel könnyű annyira felbosszantani magunkat, hogy búcsút inthessünk az alvásnak. Hiszen ahelyett, hogy békében pihennénk, azon jár az agyunk, hogy mi vesz rá valakit arra, hogy piacra dobjon egy tisztán és világosan elemi hibáktól hemzsegő fércművet? Elvégre, legkésőbb húsz perc után még a leglelkesebb, jövedelme egészen komoly hányadát indie-k támogatására költő jótét léleknek is leesik, hogy megalázó módon hülyére vették és visszakéri a pénzét, tehát még azt sem mondhatjuk, hogy az anyagi haszonszerzés motiválta volna az érintetteket. Netán, holmi torz, beteges büszkeség, vagy ellenkezőleg, egy elvesztett, szégyenteljes tétű fogadás a kiváltó ok? Esetleg ez az egész egy tenyérbemászóan posztmodern, csattanó nélküli vicc óhajt lenni? Akármi is álljon a háttérben, a tény tény marad: egyetlen, az Ambirea balul elsült próbálkozása mellett szóló érvet sem tudok felhozni, mert ez ebben a formában ingyenesen elérhető béta-demónak is gyenge.




































