Shop menü

GONDOK AZ AMD LLANO APU GYÁRTÁSA KÖRÜL?

Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Gondok az AMD Llano APU gyártása körül?

Nagyjából egy hónappal ezelőtt röppentek fel az első olyan pletykák, amelyek azt állították, hogy az AMD Llano névre keresztelt APU egysége legkorábban is majd csak valamikor 2011 harmadik negyedévében kerülhet a boltok polcaira. Most a DigiTimes ipari forrásokra hivatkozva szintén azt állítja, hogy a Llano APU-k tömegtermelése jövő év augusztusáig, illetve szeptemberéig szinte egészen biztosan nem indulhat meg.

Galéria megnyitása

Hogy mi lehet a dolgok hátterében? Nos, a probléma mindössze annyi, hogy a GlobalFoundries 32 nm-es gyártástechnológiájával készülő tesztchipek esetében a vártnál sokkal rosszabb a kihozatali arány, ami hátráltatja a tömegtermelés beindítását. Amennyiben a sorozatgyártás valóban csak valamikor 2011 harmadik negyedévében indul be, úgy a Llano APU egységekkel ellátott konfigurációk, illetve maguk a processzorok is csak 2011 negyedik negyedévében tűnhetnek majd fel az üzletek polcain. A Llano egységeknek így a késői 32 nm-es Sandy Bridge processzorokkal kell majd megküzdeniük és ami ennél is rosszabb: pályafutásuk nagy részét a 22 nm-es csíkszélességgel készülő Ivy Bridge alapú processzorok elleni (szélmalom)harccal tölthetik majd. Ha már az Ivy Bridge processzoroknál tartunk, akkor fontos megemlíteni, hogy ezeknek a termékeknek megindult a próbatermelése, méghozzá már nagyjából két hónappal ezelőtt.

Galéria megnyitása

Öröm az ürömben, hogy ezzel egy időben az AMD lerántotta a leplet Brazos platformjáról, amelyben a Zacate és az Ontario APU egységek kapnak helyet. Az újdonságok köré épülő konfigurációk már 2011 januárjának elején bemutatkozhatnak a nagyközönség előtt, ugyanis a CES-re (Consumer Electronics Show-ra) több neves gyártó is magával hozza majd Brazos alapú megoldásait.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére