Végletekig testreszabható autók a Mad Maxben
Andreas Gschwari az Avalanche-tól elmondta, több millió kombináció alakulhat ki az autók testreszabásának köszönhetően, és hogy az átalakítások egyébként hatással lesznek a játékmenetre is. Minden újonnan felszerelt alkatrész befolyásolja a járgányunk fizikai jellemzőit, például a súlyát és a sebességét, így alaposan át kell gondolnunk a dolgokat, nehogy hátrányba sodorjuk magunkat a harcok során. A tuninghoz szükséges alkatrészeket a világban található lomok összekukázásával szerezhetjük be (azokéból is amiket mi lőttünk szét).
Készen áll a bétára az Xbox 360-as World of Tanks
A Wargaming bejelentette, hogy a World of Tanks Xbox 360 Edition készen áll a bétatesztelésre, így a stúdió fogadja a jelentkezéseket Észak-Amerikából és Európából is. A stúdió minden héten bővíti majd a tesztelésben résztvevők létszámát.
Rekord mennyiségű előrendelés a Total War: Rome 2-re
A SEGA bejelentette, hogy a Rome 2-re már most hatszor annyi előrendelés érkezett be, mint annak idején a Shogun 2-re. Ezzel ez lett a leggyorsabban "fogyó" Total War-játék a sorozatban. Ennek örömére kaptunk egy videót, ahol - mondhatni - a gyűjtői kiadás kicsomagolását láthatjuk.
Ilyen dobozokban érkezik a Gran Turismo 6
A sima doboz nem szorul különösebben magyarázatra, míg az Anniversary Edition a sorozat 15. évfordulójára készült. Tartalmaz néhány teljesítményben és külsőben felpumpált autót, 1 millió in-game kreditet, egyéni festéseket, egy egyedi verseny overált és sisakot, valamint egy PSN avatart.
Final Fantasy 14: A Realm Reborn - szörnyetegek
Lemerülünk a dungeonbe a Final Fantasy 14: A Realm Reborn legújabb előzetesében, és találkozunk mindenféle ronda lénnyel, akik közül néhány ismerős lehet a rajongóknak.
Friss képeken a Thief
Sokszor szinte koncepciórajznak tűnnek a Gamescom tiszteletére kiadott új Thief képek. Reméljük a játék ténylegesen hasonló színvonalat fog majd produkálni.
Szövetséget köt a Ubisoft és az Nvidia
A két fél bejelentette, hogy a mostanában megjelenő, és a jövőbeli címeikkel kapcsolatban stratégiai szövetségre lépnek. Ebben benne van már a Splinter Cell: Blacklist, de az Assassins Creed 4: Black Flag és a Watch Dogs is. Ennél sokkal több információt nem tudunk, azon kívül, hogy Tony Tamasi hosszasan ömleng arról, hogy Nvidia kártyákon lehet elérni a legjobb framerate-eket, a legjobb felbontást, és az olyan átütő újdonságokat, mint a TXAA, a HBAO+ és a továbbfejlesztett DirectX 11-es tesszelláció.
PlayStation Vitára jön a Broken Sword: The Serpent’s Curse
A játék 2013 végén jelenik majd meg Androidra, iOS-re, Linuxra, Mac-re, és Vitára. A Serpent’s Curse hat éve az első új Broken Sword játék, és az első, ami bármilyen PlayStation kézikonzolra megjelenik. A játékot tavaly a Kickstarteren finanszírozták meg.
Februárban jöhet az Infamous: Second Son
Korábban ugyan 2014 tavaszát tippeltük, az IGN információ szerint azonban már februárban jöhet az Infamous: Second Son. Ezt egyelőre egy csipet sóval kell persze kezelni, mindenesetre a dátum nem tűnik rossznak: ez az időszak jellemzően nem túl telített nagy címekkel.
Álleejtős Star Wars-játékok érkeznek
Legalábbis Patrick Soderlund az EA Gamestől ezt ígéri. "A legfontosabb dolog számomra, hogy a Star Wars licencre valami olyan játékot készítsünk, amitől leesik majd az emberek álla. Azt kell tennünk ezzel a licenccel, mint amit az Arkham Asylum csinált a Batman licencével."
Soderlunk bővebben nem beszélt az első bejelentett játékról, a Star Wars: Battlefrontról, csak annyit mondott, hogy minden korábbi játék anyagához hozzáférésük van, és hogy alapvetően semmit nem dobtak ki egyelőre. Ami a régi részekben működött, lehet, hogy most is visszatér, de mindenképp valami egyedit szeretnének letenni az asztalra.