Felvásároltatná magát a Capcom?

Ha egy másik vállalat felvásárolni a Capcomot, a befektetők nem tiltakoznának. Ennek megfelelően döntöttek a gyűlésen.

Felvásároltatná magát a Capcom?

A Capcom főrészvényesei elutasították az igazgatótanács javaslatát arra, hogy a cég önvédelmi jelleggel vásároljon vissza saját papírjaiból. A Capcom vezetősége gyakorlatilag ezzel azt akarta volna elkerülni, hogy valaki nagyarányú részvényfelvásárlással meg tudja venni a vállalatot.

A vezetőség megígérte, hogy továbbra is a részvényesek érdekeit tartják szem előtt a cég irányítása során, és megfelelően reagálnak majd, ha egy külső vállalat nagyarányú részvényvásárlásba kezdene.

Ezzel a döntéssel a befektetők gyakorlatilag azt tették egyértelművé, hogy többé nincs hitük abban, hogy a Capcom önmagában érdemben tovább tudna növekedni, így nyitottak egy esetleges felvásárlásra.

Az internet népe persze azonnal elkezdett találgatni. Sokan azt szeretnék, ha a három nagy platformgazda (Microsoft, Sony, Nintendo) egyike venné meg a Capcomot, míg mások azt szeretnék, hogy a SEGA-hoz kerüljön. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy a Capcom az utóbbi években viszonylag erős mobilos, közösségi és online jelenlétet alakított ki, így sokkal valószínűbb, hogy végül egy olyan vállalathoz kerül majd, mely ilyen területeken is érdekelt.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward