Felpörgeti a régi játékokat az Xbox Series FPS Boost módja

Felpörgeti a régi játékokat az Xbox Series FPS Boost módja

A klasszikus Xbox és Xbox 360-as játékok visszahozása a köztudatba a Microsoft részéről mindenképpen a One széria egyik legjobb tulajdonsága volt. Az erősebb One konzol jobban és szebben tudta futtatni az elődökre megjelent játékokat, ezzel pedig új esélyt kaptak azok a címek, amik akár könnyedén a feledés homályába veszhettek volna.

A Microsoft már a kezdetektől fogva hangsúlyozta, hogy semmilyen játékot nem hagy hátra az új generáció esetén sem. Eleve a már kompatibilissé alakított játékok futtathatóak maradtak Series gépeken is, de ezek mellé be is csatlakoztak a One címek is, sőt, mindegyik One játék automatikusan működik is az új gépeken és csak a fejlesztőkön múlik, hogy akarják-e Series változatra frissíteni a játékot.

A Series S/X új frissítésével viszont bizonyos funkciókhoz már a fejlesztők közreműködése se szükséges, az új FPS Boost funkció megkétszerezi, vagy akár meg is négyszerezi a One-os játékok FPS számát.

Az első körben 5 játék kapja meg a funkció támogatását, így ezekkel a játékokkal lehet kipróbálni a funkciót:

  •          Far Cry 4
  •          New Super Lucky’s Tale
  •          Sniper Elite 4
  •          UFC 4
  •          Watch Dogs 2

A legmagasabb FPS szám növekedést a New Super Lucky’s Tale-lel tudja majd a konzol nyújtani, itt 120 FPS-t tudunk kicsikarni majd az új ketyeréinkből, míg az UFC 4 esetében 60 FPS-sel fog majd futni a játék a korábbi 30 helyett.

Ha valakit mégis zavarna a nagyobb FPS szám, esetleg az automata HDR funkciót is kikapcsolná, akkor a játékok menedzselésére szolgáló menüben ezek a „kompatibilitás beállítások” ki is kapcsolhatóvá válnak.

Galéria megnyitása

A jövőben a Microsoft még több játékhoz kívánja elkészíteni az FPS Boost módot. Valószínű, hogy csak azoknál a címeknél fogják a szükséges módosításokat elkövetni, amelyekből nem várható next-gen változat már.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap