Far Cry 4: hamar kiáltottak rasszizmust a játékosok

Az első kép alapján a játékosok azt hitték, a főellenség egy gonosz, meleg fehér férfi. Aztán kiderült, hogy csak gonosz.

Far Cry 4: hamar kiáltottak rasszizmust a játékosok

Szegény Ubisoftnak továbbra sincs egy perc pihenője sem. Kezdődött ugye azzal, hogy az Assassin's Creed: Unityben és a Far Cry 4-ben sem lehet majd női karakterrel játszani, majd folytatódott mostani történetünkkel. A játékosok ugyanis a Far Cry 4 dobozképét meglátva azonnal rasszizmust kiáltottak: azt feltételezték ugyanis, hogy a játék főgonosza fehér, kezét pedig elnyomó jelleggel helyezi rá a nála láthatóan alacsonyabb pozíciójú helyi etnikum fejére. Ezt az egészet aztán még tetézte az is, hogy az öltözködése alapján rögtön azt feltételezték róla, hogy meleg - ami mondjuk már inkább homofób prekoncepció, és mint ilyen, pont nem a Ubisoft érte a hibás, de ezt most hagyjuk.

Akárhogy is, azóta kiderült, hogy a játékosok korai feltételezéseiből semmi nem jött be, ahogy ezt Alex Hutchinson kreatív igazgató vissza is idézi az Eurogamernek: "A lilaöltönyös ember, Pagan Min nem fehér, nem meleg, és nem is a játékos karakterét tartja elnyomásban a képen. Vicces, hogy egyetlen kép alapján mennyi hozzászólás és cikk von le téves következtetéseket. Érdekesebb lett volna a dolog, ha valaki felhív minket, és megkérdezi, hogy mi is ez az egész, mi áll a dolgok hátterében."

Hutchinson elmondta, sok vád éri a Ubisoftot a sztereotipizált karakterei miatt, de szerinte már maga a feltételezés, hogy a képen látható ember fehér, is sztereotípia. "Ez a karakter mindenféle módon kevert. Kevert rasszú, egyedien öltözködik, saját egyedi jellemzői vannak. Ez a saját stílusa, nem pedig egy vélemény a különböző nemekről és rasszokról. Az igazság az, hogy a hasonló kevert karakterek általában kényelmetlenek a játékosok számára, nem tudják őket hova tenni. Sokan azt mondták, hogy nem lehet ázsiai, mert szőke a haja. Tőlük azt kérdeztük, hogy jártak-e már Koreában."

Azóta persze az is kiderült, hogy a játék főszereplője, Ajay Ghale szintén nem fehér. Ezzel tehát éppen a Far Cry 4 fog azon kevés játékok közé tartozni, ahol a főhős nem fehér férfi. Ha pedig a reprezentáció fontos egy játékban (márpedig sokak számára láthatóan az, különben eleve nem indult volna el ez az egész), akkor a Far Cry 4 határozottan jobban teljesít, mint napjaink AAA-kategóriás játékainak többsége.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward