ESO: új szörny és egy kis csihi-puhi

A legújabb The Elder Scrolls Online előzetesből megismerkedhetünk a kwamával, és már a harcba is bekukkanthatunk, igaz csak röviden.

ESO: új szörny és egy kis csihi-puhi

A Bethesda új előzetest tett közzé az ESO-ból, amelyben egy őslakos morrowindi szörnnyel, a Kwamával ismerkedhetünk meg, és mellékesen egy kis harcot is láthatunk. Az óriási méretű ízeltlábú kwamáknak, melyek tojásaiból készítik a rántottát reggelijükhöz a dark elfek, három formája létezik: a lárva, a dolgozó és a harcos. A föld alatti járatokban élő rovarszerű lények különböző formái más és más képességekkel rendelkeznek, és támadásaikat képesek közösen is kombinálni. Amikor összedolgoznak, új effektek jönnek létre, a fejlesztők ezeket szinergiáknak nevezték el. A dolgozó pl. képes lerohanni és a földre dönteni egy játékost, a harcos pedig egy általa kiásott köveket vág a mit sem sejtő kalandozók fejéhez. Kombózva úgy néz ki a dolog, hogyha a harcos azon a területen keresztül dobja el a követ, amin a dolgozó átrohamozott, akkor megjelenik még egy csapat lárva is, hogy minket boldogítson. Ezek miatt a kombók miatt az egymással összedolgozó kwamák csapatban nem lebecsülendő ellenfelek lesznek. Egy magányos kwamát könnyű lesz elintézni, de egy csapatnál már számolni kell azzal, hogy ők is taktikáznak.

A kwamák megalkotásánál a fejlesztők különösen ügyeltek arra, hogy beleilleszkedjenek a világ már lerakott alapjaiba, hiszen olyan szörnyekről van szó, melyekkel a korábbi Elder Scrolls játékokban már találkozhatunk. Az animációk elkészítése előtt különböző állatok mozgását is tanulmányozták, a nyolclábú kwama lárvákhoz rákok, pókok, kullancsok és atkák mozgásának elemeit vizsgálták.

Ha valaki megkedvelte ezeket a kedves lényeket, és még közelebbről is meg akar velük ismerkedni, az nézzen be az ESO blogjára.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward