EMBERI EMBRIÓKON TESZTELHETIK A CRISPR-ET A BRIT KUTATÓK

A szakértők megkapták a hatóságok engedélyét a génszerkesztési eljárás embriókon való kipróbálására, így már csak az etikai bizottság döntésére várnak.
Jools _
Jools _
2016. febr. 3. 9:01
Emberi embriókon tesztelhetik a CRISPR-et a brit kutatók

Először kapotthivatalos engedélyteurópai kutatócsoport a CRISPR/Cas9 nevű génszerkesztési eljárás emberi embriókon való kipróbálására. A módszerrel genom egy pontosan meghatározott szakaszát lehet kimetszeni, majd a helyére egy másik szekvenciát behelyezni. Az engedélyt a brit egészségügyi minisztérium alá tartozó, emberi reprodukciós eljárásokat szabályozó hatóság, a Human Fertilization and Embryo Authority (HFEA) adta ki a Francis Crick Intézet munkatársainak.

A kutatócsoportot Kathy Niakan biológus vezeti, és a szakértők a projekt során azt szeretnék jobban megérteni, hogy melyek a genom azon szakaszai, amelyek feltétlenül szükségesek a normális fejlődéshez. A kutatás eredményei az intézet munkatársai szerint sokat segíthetnek annak megértésében, hogy például milyen genetikai hibák állnak a beágyazódással kapcsolatos problémák miatt jelentkező terméketlenség hátterében. „Arról már rengeteget tudunk, hogy az egérembriókban hogyan jönnek létre azok a sejtvonalak, amelyekből az embrió, illetve a méhlepény kialakul. Rendkívül szűkös azonban a tudásunk azzal kapcsolatban, hogy az emberi embriókban hogyan zajlik le ugyanez a folyamat” ‒ mondja Robin Lovell-Badge, a Crick Intézet egyik munkatársa.

A kutatás keretében a szakértők által genetikailag módosított emberi embriókat nem ültetik be a méhbe, és ezek sosem fognak megszületni, hiszen legfeljebb 14 napig hagyják élni őket. A vizsgálat ebből is csak a megtermékenyítés utáni első hét napra terjed ki, mely idő alatt az embrió 250 sejtesre gyarapodik. Mivel a módosításokat az ivarsejteken hajtják végre, azok minden kifejlődő sejtre továbbörökítődnek, és elviekben a következő generációnak is továbbadódhatnának.

A CRISPR kifejlesztése óta a kutatók nagy lelkesedéssel vetették magukat bele annak alkalmazásába, hiszen a módszerrel példátlan pontossággal, és a jelek szerint nagyon kevés hibával szerkeszthető a genom. Az eljárással kapcsolatban azonban komoly etikai aggályok is felmerültek, és az Egyesült Államokban pontosan ezért szövetségi törvények tiltják azon kutatások állami támogatását, amelyek a módszer emberi embriókon való tesztelését célozzák meg.

Az eljárással ugyanis sokak szerint az a probléma, hogy a különféle genetikai kórképek megszüntetésén túl a módszer elviekben egy napon arra is alkalmas lehet, hogy a segítségével „dizájner babákat” hozzanak létre. Vagyis aki meg tudja fizetni az ezzel járó költségeket, annak az átlagosnál okosabb és szebb gyermekei születhetnek. A másik jelentős aggály a módszer embriókon való tesztelésével kapcsolatban az, hogy a szakértők többsége szerint felelőtlenség továbbörökíthető szerkesztett DNS-t bejuttatni az emberi genomba, amikor egy annyira új technológiáról van szó, hogy annak hosszútávú hatásaival nem lehetünk tisztában.

Ezért is váltott ki nagy megdöbbenést, amikor tavaly áprilisban felröppenta hír, hogy egy kínai kutatócsoport emberi embriókon próbálta ki a génszerkesztési eljárást. A kutatók a hemoglobin egyik fehérjéjének hibás génjét próbálták átírni olyan zigótákban, amelyek rendellenes génkészlettel rendelkeztek, mivel a petesejtet egyszerre két hímivarsejt termékenyítette meg. A kísérlet nem zárult túl sikeresen, sokak szerint azért, mert ezen rendellenes zigóták nagyon másként fejlődnek, mint egészséges társaik. Niakan és társai ezért is kívánják egészséges embriókon végrehajtani kísérleteiket.

Az Egyesült Királyságban a szakértők kezét nem kötik meg az Egyesült Államokban meghozott szigorú korlátozásokhoz hasonló intézkedések, és a hatóságok az emberi embriók kutatási célokra való létrehozását is támogatják. Niakan kutatócsoportja önkéntesek által adományozott embriókkal fog dolgozni, és az adományozók pontosan tudni fogják, hogy milyen a kísérletekhez járulnak hozzá. A kutatóknak a HFEA engedélyét követően már csak az etikai bizottság hozzájárulását kell megszerezniük, mielőtt elkezdődhet a munka.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

8 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
ZSORRO
ZSORRO
2016. febr. 3. 15:00
#2

Nekem az a része nem világos, hogy 7 napig vizsgálják de 14 nap után semmisítik meg. A fennmaradó 7 nap mire van? Hátha meggondolják magukat és mégiscsak megvizsgálják a 14 napos eredményt.

Arról meg hogy ez jó vagy rossz nem mi döntünk hanem akinek sok pénze van, mert ők meg fogják fizetni , hogy a fia/unokája biztos egészséges legyen. De ebből még úgyse mostanában lesz kézzelfogható eredmény.

Renhoek
Renhoek
2016. febr. 3. 16:21

Ahogy olvastam eredeti angolban, az csak egy "szabály" volt, hogy maximum 14 napig tarthatóak életben, és soha nem ültetik be őket anyába.

Amúgy nem értem miért gondoljátok, hogy a CRISPR drága lenne. Épp az benne a zseniális, hogy baromi egyszerű és olcsó megcsinálni. Ez benne a félelmetes is. Nemsokára egy ebay-en megvehető gimis kémia kittel tudsz otthon fluoreszkáló kisbabát csinálni otthon, ha akarsz. Persze a felelősség óriási... de a technika nagyon egyszerű és olcsó is.

...és amúgy ezt pár éve fedezték fel, azóta állatokon óriási mennyiségű kísérletet végeztek el. Az emberi DNS pedig nagyon minimálisan tér el egy csimpánzétól, szóval nem nagy kunszt. Betegségek gyógyítására hamarosan alkalmas lesz a GM ez tuti. Lett most egy új víruslaborunk nekünk is, ahol lehet GM egeret is csinálni. Eddig csak egy helyen volt az országban.

seahorsekft
seahorsekft
2016. febr. 3. 10:46
#1

Először kezdhetnék a meglévő bugok eltávolításával, aztán ha az szépen megy, akkor kezdjenek tuningolni. Ez a két hetes teszt "minden szakaszon próbálgatva" inkább tűnik kuruzslásnak és "szórakozásnak", mintsem hasznosnak.

Renhoek
Renhoek
2016. febr. 4. 20:37

Egyébként az emberi génmódosítást ilyen formában még lehet sokáig nem fogják engedélyezni, mint amit írsz. Valódi beültetett embriókkal...

Addig csak finoman lehet ilyen fejlődéstani alapkutatást végezni. És pontosan jól látod, mivel az assembly kódot az evolúció írta, úgy lehet megismerni, hogy kiütjük belőle a megfelelő génszakaszt, és megnézzük mi nem működik.

Ahhoz, hogy programozni tudjunk, pont hogy analfabétaként végig kell próbálgatni mi mit csinál. Emlősökben rettentő bonyolult szabályozó mechanizmusok vannak, amit nem lehet csak úgy kiszedni és lefordítani mondjuk egy konkrét fehérjére.

És ha már mindenáron ezt az erősen sántító programozási hasonlatot akarod erőltetni, akkor mondok egy jobbat:

Profi programozóként kapsz egy gépi kódot. Fejtsd vissza architektúra dokumentáció nélkül.

Vissza az oldal tetejére