Az egész út mindössze 16 másodpercig tartott, és az utasok 6 másodperc alatt érték el a maximális sebességet. A hyperloop ötlete Elon Musk nevéhez fűződik, aki 2013-ban állt elő a tervvel, amely szerinte forradalmasíthatja a közlekedést. Az alapötlet egy csőben futó vonatról vagy kisebb kapszulákról szólt, amelyek a csőben lévő alacsony nyomás miatt nagyon gyorsan képesek haladni. Musk ezzel foglalkozó cége, a Boring Company mindezt a föld alá süllyesztett alagutakban oldaná meg, más cégek azonban egyéb hyperloopterveken dolgoznak.

Ezek közé tartozik a Virgin is, amely Nevadában épített fel egy 500 méteres, felszín feletti tesztpályát. Ezt néhány nappal ezelőtt először tesztelték emberi utasokkal úgy, hogy a csőben lévő körülmények közelítettek a majdani pályákban uralkodókra. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a csőből gyakorlatilag teljesen eltávolították a levegőt, így olyan nyomáskörnyezetet idéztek elő, ami alapesetben 60 kilométer magasan jellemző.

Galéria megnyitása

Az első két utas Josh Giegel, a cég műszaki igazgatója, és Sara Luchian utaselégedettségi igazgató volt, akik után másnap a cég két másik munkatársa is kipróbálta a rendszert. Mivel a csőben nagyon alacsony a nyomás, az abban haladó kapszulára alig jut légellenállás. Így a repülőgépekhez hasonló sebesség valósulhat meg nagyon alacsony energiabefektetés mellett. A rendszer teljesen elektromos, és a kapszula a szintén fellépő mágneses kölcsönhatásoknak köszönhetően lebeg a csőben, így még kisebb ellenállással siklik. Az elképzelés az, hogy ilyen pályákon, amelyek vagy a föld alatt vagy a föld fölött futnak majd, egy napon villámgyorsan nagy távolságokat lehet megtenni.

A mostani eredmény kétségkívül izgalmas, ugyanakkor sok szempontból árulkodó is. A tesztpálya kapcsán már most látszik, hogy milyen óriási infrastruktúra kell egy ilyen rendszerhez, pedig egyelőre egy nagyon rövidke csőről van szó a tervezett pályákhoz képest. És a csőben gyakorlatilag vákuumot kell fenntartani, ami szintén nem egyszerű feladat. Giegel elmondása szerint folyamatosan azon munkálkodnak, hogy minél olcsóbban meg tudják mindezt oldani, és a cél az, hogy a rendszer a gyorsvasutaknál olcsóbbá és gyorsabban kivitelezhetővé váljon. Ezt jelentős részben úgy akarják elérni, hogy automatizálják a gyártási folyamatot.

A nehézségek ellenére számos szakértő osztja azt a véleményt, hogy részben legalábbis ez a jövő, és pár évtizeden belül ilyen csövek kötik majd össze a nagyobb városokat, olcsó és gyors lehetőséget kínálva a közlekedésre. A fejlesztést ugyanakkor nagyban segíti, hogy sok-sok rég bevált megoldással dolgoznak, amelyeket csak új módon kombinálnak össze. A kapszulák csőben haladása kapcsán például sok egyezés van a repülőgépek viselkedésével, így az ezek fejlesztése során szerzett ismereteket fel lehet használni.

Az is biztos, hogy a megvalósuláshoz rengeteg elméleti és gyakorlati kérdést meg kell oldani. Problematikusnak tűnik például, hogy a csőelemek elmozdulása katasztrofális következményekkel járhat, márpedig ez egy kisebb földrengés nyomán vagy más okból is megtörténhet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Resike
Resike
2020. nov. 13. 17:47
#3

Még véletlenül sem megfelelő méretű tervezett élhető városok kialakítása a cél, hanem kreálunk egy problémát és eladjuk hozzá a megoldást. Ma Magyarországon is olyan munkásszállókat és irodaházakat építhetsz bárhova (az emlékműnek nyilvánított falu utcájának a közepére is) amilyet csak akarsz. Köszönhető a gyépés csok nyomásának.

A 200 km/h meg nevetséges amikor a francia vonatok 600-al száguldanak több mint 20 éve.

BiroAndras
BiroAndras
2020. nov. 16. 10:13

@Resike

Azt fejtsd már ki kérlek, hogy a Virgin cégnek mi köze van a Magyar munkásszállókhoz.

Egyébként meg a városok élhetővé tételén pont az általad nagyon útált Elon Musk dolgozik. A Loop segítségével gyakorlatilag a teljes forgalom a föld alá vihető lesz, a felszín pedig megmarad a gyalogosoknak és bicikliseknek. Ezen kívül ugye neki van messze a legnagyobb villanyautó gyártó cége, és ugye a villanyautók a légszennyezés és zajszennyezés megszünését jelentik többek közt. Plusz még neki van a legfejlettebb önvezető rendszere is, ami pedig sok egyéb mellett a városi parkolók megszűnéséhez fog vezetni, a helyükre lehet majd parkokat telepíteni.

Ch00ler
Ch00ler
2020. nov. 12. 19:51
#2

Totalis hujeseg, ugyanis

  • a vakuum miatt, ha barmi tortenik, akkor senki nem menekul semerre. Meg akkor sem, ha esetleg lenne veszkijarat epitve

  • ha megserul a burkolat, akkor mindenki meghal kb. 30 sec alatt

  • ha valamelyik kapszula megall, akkor az utanalevok vagy belemennek, vagy ok is megallnak, jelentosen novelve a menetidot, ami

  • ha valamiert elakad a cucc, akkor a levego elobb-utobb elfogy, az utasok megfulladnak

  • fold ala vinni tobb szaz km csovet oriasi koltseg

Szerintem ez az 500m palya lesz a leghosszabb, megvalositott szakasz :)

humaniod
humaniod
2020. nov. 13. 15:42

@Ch00ler  Ha valami extrém balszerencsés eset miatt előfodul majd húsz évenként egy ilyen baleset, amit leírsz, akkor igen, a bent ülő mind a négy ember meghal. Ma percenként halnak meg ennyien az utakon. Melyik a totális hülyeség?

BiroAndras
BiroAndras
2020. nov. 12. 16:32
#1

Sok problémára megoldás a föld alatti pálya.

  • Hőtágulás gyakorlatilag nincs, mert nem változik a hőmérséklet.
  • A páyla sérülésének esélye gyakorlatilag nulla. Ha elég mélyen van, akkor a földrengések sem ártanak neki.
  • A talajvíz szintje alatti alagutaknak amúgyis légmentesen kell zárniuk, és nagy külső nyomást kell elviselniük, úgyhogy a vákuum nem jelent problémát.
  • Nem foglal helyet a felszínen, nem rontja a látképet és nem kell telkeket felvásárolni hozzá.
  • Egészen a városok központjáig mehet, nincsennek útban a házak. A föld alatti infrastruktúra elkerülésére egyszerűen csak mélyebbre kell menni.
    Hátrány nyílván az, hogy hagyományosan túl lassú és drága az alagút fúrás. Viszont pont ezen dolgozik a Boring Company. Jelenleg egy vákuum nélküli verzión dolgoznak, ami kisebb sebességgel városon belüli közlekedésre alkalmas. Az első rövid vonalat elvileg hamarosan átadják Las Vegas-ban.
BiroAndras
BiroAndras
2020. nov. 13. 16:35

@Szefmester

Földrengéskor pont sokkal biztonságosabb az alagút. Nyíró erő legfeljebb akkor van, ha egy törésvonalat keresztez, azokat meg el lehet kerülni. De az is lehet, hogy megoldhatók a  törésvonalak is, ehhez már nem értek.

Vissza az oldal tetejére