Előkerült a 16 maggal felvértezett AMD RYZEN 9 3950X

Egy ideig úgy tűnt, hogy a 12 maggal rendelkező modell képviseli majd a csúcsot, ám végül kiderült, nem így lesz.

Előkerült a 16 maggal felvértezett AMD RYZEN 9 3950X

Az AMD új, RYZEN 3000-es sorozatú asztali processzorai, amelyek már 7 nm-es csíkszélességgel készülnek és a Matisse lapka köré épülnek, a Computex 2019 alkalmával mutatkoztak be, igaz, a felhozatal láttán pici hiányérzetünk támadhatott. Hogy miért? Mert a csúcsot akkoriban a RYZEN 9 3900X képviselte, ami „csak” 12 processzormaggal és 24 szállal gazdálkodott, pedig a két darab nyolcmagos chiplettel ellátott termékből könnyedén készülhetne 16 maggal és 32 szállal rendelkező példány is, de ilyet akkoriban nem mutatott be az AMD. Azóta kiderült, hogy azért döntöttek így, mert a RYZEN 3000-es sorozat leggyorsabb tagját az E3 2019 alkalmával szerették volna leleplezni, hiszen állításaik szerint ez a világ első 16 maggal rendelkező gamer központi egysége.

Galéria megnyitása

A 16 processzormag alap esetben 3,5 GHz-es magórajelen ketyeg, a maximális boost órajel azonban a 4,7 GHz-et is elérheti, természetesen terheléstől függően. Alapvető felépítés terén minden ugyanaz, amit már korábban említettünk: processzormagonként 512 KB-nyi másodszintű gyorsítótárat kapunk, a megosztott harmadszintű gyorsítótár mérete pedig 64 MB a kétlapkás modelleknél és 32 MB az egyetlen chipletet használó megoldásoknál, ahogy az a lenti táblázatból is kiderül. Érdekesség, hogy a 16 maggal rendelkező RYZEN 9 3950X ugyanúgy 105 W-os TDP kerettel gazdálkodik, mint 12 maggal ellátott társa.

Galéria megnyitása

Az I/O vezérlőket tartalmazó lapka most is 14 nm-es csíkszélességgel készül, a különböző vezérlők mellett pedig a memóriavezérlőt is tartalmazza, azaz egyenlőbb esélyekkel fér hozzá az összes processzormag, nem úgy, mint az előző dizájnoknál. A PCI Express 4.0-s vezérlő most is 24 sávval dolgozik, amelyek közül 16 videokártya célokra, további 4 pedig M.2-es slotokhoz, illetve egyéb bővítőhelyekhez használható, míg a fennmaradó 4 a lapkakészlettel való kommunikációt segíti.

Galéria megnyitása
Fotó: Tom's Hardware

Az AMD azt ajánlja, hogy a Socket AM4-es processzorfoglaltba érkező újdonság mellé egy új, X570-es lapkakészlettel ellátott alaplapot válasszunk majd. A RYZEN 3000-es asztali processzorok többsége 2019. július 7-én jelenik meg, ám a RYZEN 9 3950X csúcsmodell várhatóan majd csak szeptemberben kerül az üzletek polcaira, ugyanis ennél a modellnél extra hitelesítési eljárások elvégzésére is szükség van – plusz szükség van. Az új processzor 749 dollárba kerül majd.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap