Elhunyt a Lords of Midnight alkotója

Mike Singleton a 80-as években kezdett játékokat készíteni és a Lords of Midnighttal írta be magát a játéktörténelembe.

Elhunyt a Lords of Midnight alkotója

Betegségével folytatott hosszú csata után 61 éves korában elhunyt a veterán dizájner, Mike Singleton, a legendás kalandjáték, a Lords of Midnight alkotója. Singleton, aki tanárként kezdte pályafutását a 80-as évek elején kezdett játékokat programozni olyan darabokat alkotott, mint a Space Ace és a Snake Pit olyan gépekre, mint a Pet, Vic 20 és a ZX81. Spectrumos és Commodore 64-es remekművét, a Lords of Midnightot 1984-ben hozta létre. Az eposzi történetben négy kalandozó történetét követhettük nyomon, akik a gonosz boszorkánykirályt, Doomdarkot készültek elpusztítani. Az óriási térképpel rendelkező játék hangulatos, magával ragadó és egyedi élményt nyújtott, és az RPG és stratégiai mechanikát kombinálta a 8 bites számítógép rendszerek korlátain belül, a tájak megjelenítésére pedig az akkor forradalminak számító landscaping technológiát alkalmazta. A játéknak két folytatása is készült, a Doomdark's Revenge és a The Citadel, mindkettő tovább gazdagította Midnight világát.

Singleton volt a producere a Midwinter című poszt-apokaliptikus RPG thrillernek Amigán, amely egy távoli szigeten játszódott egy mindent elpusztító jégkorszak után. Ezután különböző fejlesztőkkel együtt dolgozott programozóként, mint pl. a LucasArts, a Midway és a Codemasters, és nem volt hajlandó elmerülni a régi rendszerek iránt érzett nosztalgiában. Egy, a Lords of Midnight készítéséről szóló interjúban a következőket mondta ezzel kapcsolatban: "Hogy Spectrumon, G-Surfersen vagy PlayStation 2-n készíteném-e el a Lords of Midnightot? Buta kérdés. Az új technológia sokkal izgalmasabb, mint amilyen a régi volt még anno."

Az elmúlt két év során Singleton mégis visszatért a gyökerekhez, kollégájával Christopher Jon Wilddal a LoM iOS portján dolgoztak. Wild szerint a céljuk az volt, hogy felfrissítsék a régi játékot, mielőtt kiadnák a sorozat eredetileg tervezett harmadik részét, az Eye of the Moont. Wild a következő szavakkal tisztelgett Singleton emléke előtt blogján:

"Azon kapom magam, hogy a jövőről gondolkodom. Furcsa mód az irány, amelybe a Lords of Midnightnak haladnia kell sokkal tisztábban látszik: visszakozni, eltávolítani a felesleges csillogást és visszahozni a grafika egyszerű, de az eredetihez hű változatát. Ennél többet tenni Mike segítsége nélkül nem tűnik helyénvalónak. Ugyanakkor egy részem azt mondja, hagyd abba. Hagyd az emléket annak, ami - minden idők egyik legnagyszerűbb, de kevéssé ismert játékának, melyet a valaha élt egyik legjobb, de kevéssé elismert fejlesztő készített. Nem tudom, hogy Mike nélkül tudok-e tovább dolgozni a játékon."

A Lords of Midnightnak több rajongók által készített remakje is született, de úgy tűnik nehéz megfogni Singleton eredeti alkotásának jeges atmoszféráját és kemény szépségét.

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward