1. oldal
Réges-régen, mikor az emberi faj csírája először megjelent a Földön, a Mindenható terveket szőtt az emberiség fejlődéséről, sorsáról, annak érdekében, hogy az idő múlásával az emberek kiteljesítsék a bennük rejlő lehetőségeket. Őrzőket, úgynevezett Grigorikat nevezett ki, hogy figyeljék az embereket, és felügyeljék terve beteljesülését. Ezek az angyalok hosszú évezredekig becsülettel ellátták feladatukat, ám az idő múlásával egyre inkább irigykedni kezdtek a halandók életére, mivel lenyűgözte őket azok szabadsága, szenvedélye. Ez a vágyakozás odáig fokozódott, hogy egy nap a Grigorik hátat fordítottak Istennek, és leereszkedtek a Földre, hogy a halandók között éljenek. Ezzel azonban magukra vonták a Mennyország legmagasabb szintű rendjének, az Öregek Tanácsának haragját. Amikor a Tanács megtudta, hogy a bukott angyalok beleavatkoztak az emberiség fejlődésébe, és eltorzították az embereket, úgy döntöttek, hogy egy hatalmas áradással elsöprik fajunkat a Föld színéről. Ám volt egyvalaki, akik nem fogadta el ezt a döntést. Ő volt Enoch, egy írnok, aki végtelen igazságosságának és tiszta szívének köszönhetően még életében felköltözhetett a Mennyországba. Enoch könyörgött a Tanácsnak, hogy kíméljék meg az emberiséget, amely végül engedett a kérésnek, egyetlen feltétellel. Az írnoknak vissza kellett hoznia, és be kellett börtönöznie a bukott angyalok lelkét a Földről. Enoch megfogadta, hogy teljesíti a Tanács kérését, majd megkezdte évszázadokig tartó utazását.
A fenti, korántsem mindennapi történettel veszi kezdetét az El Shaddai című akció-platformjáték, mely vizuális szempontból az év egyik legkülönlegesebb alkotása. Ez nem csak a látványvilág miatt van így, hanem azért is, mert a japán székhelyű fejlesztők nem voltak restek minden pályához egyedi stílusú helyszíneket alkotni. De ne vágjunk ennyire a dolgok elébe, hiszen a játékmenetben is vannak említésre méltó dolgok az El Shaddai esetében. A harcrendszer meglehetősen egyszerű alapokra építkezik, van egy alap és egy speciális támadásunk, plusz a játék egy bizonyos pontja után használni tudjuk az Overboost módot, amivel extraerős ütéseket tudunk bevinni egy rövid ideig. Az Overboost egyébként egy rettentően hangulatos és látványos játékelem, ilyenkor lángok csapnak fel a fegyverekből, a háttérben pedig beindul egy dinamikus zene. Bár csak pár egyszerű kombót lehet összehozni a karakterünkkel, ennek ellenére nem unalmasak az összecsapások. Ennek egyrészt az az oka, hogy a harcok során nagy szerepe van a támadások pontos időzítésének és a védekezésnek, másrészt a különféle fegyverek használata is feldobja a játékot. Bár hősünk pusztakézzel is neki tud esni az Őrzők szolgáinak, sokkal hatékonyabb módja is van a harcnak. Az El Shaddaiban három különféle harci eszköz kerülhet a birtokunkba, amelyek egymástól teljesen eltérő tulajdonságokkal és támadási formákkal rendelkeznek.
2. oldal
Elsőként az Arch-ra fogjuk rátenni a kezünket, ami egy közelharci fegyver, ennek segítségével közepes sebességű és sebzésű támadásokat tudunk bevinni az ellenfélnek. Ha lőfegyverrel szeretnénk pusztítani, akkor a Gale kell nekünk, ennek segítségével távolabbról is meg tudjuk sorozni az utunkba kerülő lényeket. Ez talán akkor a leghasznosabb, amikor kevés életerővel vetjük bele magunkat egy harcba. Ezen felül viszont a platformrészeknél is jól jön, hiszen míg a Gale a kezünkben van, képesek vagyunk nagyobb távolságokat átugrani. Hátránya, hogy védekezni nem igazán érdemes vele, mivel könnyen át lehet törni rajta. Amivel viszont megéri védekezni, az a Veil nevű fegyver, mely személyes kedvencem volt, szinte áttörhetetlen védelmével és erős, igaz lassú támadásaival. A három fegyver közül egy időben csak egy lehet a birtokunkban, váltogatni pedig meglehetősen érdekes módon tudunk közöttük. Mivel ellenfeleink is ezeket használják, tőlük kell elvennünk azokat, a következő módon. Ha eleget ütjük az ellenséget, akkor azok egy rövid időre elkábulnak, ilyenkor oda kell rohanni hozzájuk, hogy aztán Enoch a megfelelő gomb lenyomását követően, egy látványos animáció keretében lefegyverezze az ellenfelet. Arra is oda kell figyelni harc közben, hogy ha sokat támadunk egy fegyverrel, akkor az beszennyeződik, és ezáltal kevesebbet sebez. Ilyenkor ajánlatos megtisztítani azt, ami bár nem kerül semmibe nekünk (csak egy gombnyomásba), ajánlott ezt az ellenfelektől távol megtenni, nehogy nekünk essenek, amíg leengedjük a védelmünket. Érdemes pár szót ejteni a főellenségekkel vívott összecsapásokról is, hiszen nagyon gyakran össze fogunk futni a bossokkal, melyek egészen kellemes kihívást biztosítanak. Érdekessége ezeknek a harcoknak, hogy akkor sincs vége a játéknak, ha meghalunk, megy minden tovább a maga módján. Ez persze fordítva is igaz, előfordul, hogy mi sem tudjuk végleg elintézni ezeket az ellenségeket. Az egész játékmechanizmus természetesen része a történetnek, hiszen ezek a harcok csak felvezetik a végső összecsapásokat, amiket viszont már nem lehet „elbliccelni”.
Mivel a folyamatos akciózás egy idő után monotonná tud válni, a fejlesztők meg-megszakítják azt ügyesen összerakott platformrészekkel. Ezen a ponton ismét megmutatkozik a kreatív játéktervezés szikrája, hiszen 2D-s, oldalnézetes részek és hagyományos, 3D-s nézetből játszható szakaszok is vannak az El Shaddaiban. Számomra az előbbiek jöttek be jobban, mivel utóbbi élvezhetőségét rontja a nem éppen optimális kameranézet. A program rögzített kameraállásokat használ, ami az esetek nagy részében elfogadható módon működik, ám amikor pontos ugrásokra van szükség, gyakran nem éppen a legjobb szögben mutatja az eseményeket a játék. Nem egyszer fordult elő, hogy egy nagyon egyszerű ugrást vétettem el, mivel melléugrottam a platformnak a rossz nézet miatt. Bár a hagyományos akció és platformelemek ötvözése is elegendő lenne ahhoz, hogy elégedettek legyünk a játékmenettel, a fejlesztők még megbolondították azzal, hogy néhányszor (egy-egy pálya erejéig) egy teljesen új játékmechanizmust vezettek be. Az egyik alkalommal motorra kell pattannunk, és száguldozás közben kell aprítanunk a ránk támadó lényeket, míg egy másik esetben egy teljesen új karaktert irányíthatunk, mivel a sztori úgy alakul, hogy éppen Enoch szorul megmentésre.
3. oldal
Végül nem mehetünk el szó nélkül a játék egyedi látványvilága mellett sem, hiszen valószínűleg ez az első dolog, ami szemet szúr a játékosoknak. Az El Shaddai grafikája a rajzfilmes megjelenítést keveri a festményszerű, kissé elmosott színvilággal, nagyon különleges végeredményt produkálva. A pontot az i-re azonban nem ez teszi fel, hanem a világ változatossága. Szinte hihetetlen, de minden helyszín teljesen más stílusban került megalkotásra, mint az előző, szó szerint nincs két egyforma típusú pálya. Kalandozni fogunk jéggel borított területeken, teljesen absztrakt építészeti formákkal benépesített helyszínen, de ellátogatunk egy olyan városba is, amelyet rideg, acélos felületek borítanak. A 2D-s pályák sem vallanak szégyent, a kissé elnagyolt, színgazdag szakaszok és a komolyabb, élesebb stílusban megépült részek egyaránt megtalálhatóak a játékban. A hangzás terén is hozza az elvárhatót az El Shaddai, legyen szó akár a kellemes zenei felhozatalról, akár a szinkronról. Utóbbi esetében választható a japán hangsáv is, ami sajnos még mindig nem bevett szokás a japán játékoknál. Mindenesetre a nyelv rajongóinak most nem kell hanyagolniuk ezt a lehetőséget. Ami viszont kis szemöldökráncolást okoz, hogy az angol szinkronnál sok párbeszédnél el van csúszva a hang és az ajakmozgás, ami kissé rontja az átvezető videók hangulatát.
Be kell vallanom, első ránézésre nem nyerte el tetszésemet az El Shaddai, mert bár az érdekes látványvilág pofásan nézett ki, a játékmenetből csak az egyhangúnak tűnő harcok maradtak meg bennem. Most már azonban kijelenthetem, hogy a program az év egyik legkellemesebb meglepetése, hiszen tele van olyan játékmechanizmussal, amire egyáltalán nem számítottunk a trailerek alapján. Sok játéknál előfordul, hogy egy idő után már nem tud meglepetést okozni a játékosnak, hiszen ugyanazt a mechanizmust használja az elejétől a végéig. Az El Shaddai ezzel szemben megpróbál folyamatosan újítani, mind játékmenet, mind látványvilág szempontjából. Ha ehhez hozzávesszük az átlagosnál hosszabb játékidőt (10-12 óra), akkor mindenképpen az ajánlott kategóriába kell sorolnunk a játékot. Aki rendelkezik valamelyik konzollal, tegyen vele egy próbát!
Platformok: Xbox 360, PlayStation 3
Tesztelt platform: PlayStation 3

































