Ejtették az Assassin's Creed elleni vádakat

A Ubisoftot egy író perelte be, azt állítva, hogy az Assassin's Creedet az ő regényéről másolta a kiadó.

Ejtették az Assassin's Creed elleni vádakat

Körülbelül egy hónapja kezdődött a történet, amikor John Beiswenger beperelte a Ubisoftot, azt állítva, hogy az Assassin's Creed több ponton is megsérti az ő szabadalmait. Beiswenger a szerzője egy Link néven 2003-ban megjelent könyvnek, mely a játékhoz hasonlóan vegyesen sci-fi és történelmi sztorival rendelkezik, és abban is az ősök memóriájához történő hozzáféréssel manipulnának.

Beiswenger ráadásul bevonta a perbe a GameTrailers oldalt is, akik előzeteseket közöltek az Assassin's Creedről, ezzel látszólag ismételten csak szabadalmi sértést elkövetve. Érdekes módon a GameTrailers bíróságon kívül állapodott meg az íróval, így az ügy ezen része korábban lezárult. A Ubisoft elleni pert azonban Beiswenger a mai napon kötelezettségek nélkül ejtette, arra hivatkozva, anyagi erőforrásait más, ettől független üzleti tevékenységekre szeretné fordítani. Ez egyben azt is jelenti, hogy később még újra előveheti a Ubisoftot, ha úgy kívánja, és fenntarthatja ellene a vádakat.

Beiswenger eredetileg azt állította a vádban, hogy a Ubisoft "direkt másolta és megsértette" az ő művét, ami a művészi világban túlságosan erős kifejezés, hiszen ezek a termékek gyakran egymás ötleteire épülnek. Plusz azok szerint, akik olvasták a könyvét, az Assassin's Creed főszereplője, az itáliai származású Ezio, az egyéb karakterek, valamint a templomosok és orvgyilkosok közötti harcra felépülő sztori is erősen különbözik Beiswenger regényének történetétől.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward