Shop menü

EGYSZER ELINDULT A BULLY 2 FEJLESZTÉSE...

...de a projekt sosem tudott túljutni egy ponton.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Egyszer elindult a Bully 2 fejlesztése...

A Bully a modernkori Rockstar egyik legérdekesebb fejlesztése volt, amivel kapcsolatban azóta is sokan várják, hogy valamiféle folytatást kaphat. Úgy tűnik, hogy a stúdió egy időben dolgozott is a második részen, de az sosem jutott túl egy ponton.

A Rockstar belsős forrásai szerint a stúdió 2008 óta próbálkozik összehozni a Bully 2-t, melyből több el is készült: megírták a történet körvonalait, konkrét jeleneteket találtak ki, és összesen 18 hónapot dolgoztak rajta. Egészen addig eljutottak, hogy a játék kis szeletét egy játszható demó formájában összerakták a RAGE engine-re építkezve. "Létezett, játszható volt, és nagyon sajnálatos, hogy ennél sosem jutottunk tovább" - nyilatkozta a forrás, aki szerint elfogyott a lendület a projektben, és a résztvevőket szépen-lassan már fejlesztésekre irányították át.

A történettel kapcsolatosan csak annyit tudtunk meg, hogy a főszereplő ezúttal is Jimmy lett volna, és több karakter is visszatért volna menet közben. Arról azonban nem tudtak megállapodni a fejlesztők, hogy milyen környezetben játszódjon a Bully 2, de felmerült az egyetem is. Összességében a fejlesztéssel töltött 18 hónap valamikor 2010 és 2013 között zajlott le, a Rockstar New England stúdió vezetésével. A Rockstar hivatalosan nem kommentálta az információkat.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére