Az AMD kínálata hamarosan új gamer videokártyákkal bővülhet, ugyanis az iparági pletykák alapján már a CES 2025 idején bemutatkozhatnak az első RDNA 4 alapú modellek, amelyek a Radeon RX 9000-es sorozatot erősíthetik, ahogy azt korábbi hírünkben már említettük. Az új videokártyák ezúttal rendhagyó nevezéktant alkalmaznak, ugyanis a Radeon RX 9x00 helyett a Radeon RX 90x0 számozással érkezhetnek. Mivel a vállalat csapata már korábban bejelentette, ezúttal arra koncentrálnak, hogy minél nagyobb forgalmat generáljanak a videokártyák szegmensében, ezáltal növelve piaci részesedésüket, a csúcskategóriát egyáltalán nem veszik célba, az abszolút csúcskategóriára pedig már eddig sem koncentráltak, ott az aktuális generáció esetében is kihívó nélkül maradt az Nvidia GeForce RTX 4090-ese.
A Radeon RX 9000-es széria asztali verziója várhatóan két videokártyával indulhat hódító útjára, az egyik a Radeon RX 9070 XT, míg a másik a Radeon RX 9070 lehet. Ezek a videokártyák várhatóan a NAVI 48-as GPU köré épülnek, sorrendben a NAVI 48 XTX és a NAVI 48 XT verzió köré, ami jelen esetben a „legnagyobb” grafikus processzort jelenti. Mellette érkezik még egy kisebb változat, a NAVI 44 is, ám annak rajtjára majd csak később kerülhet sor.
A Radeon RX 9070 XT esetében a NAVI 48 XTX összesen 4096 aktív stream egységet vonultathat fel, a GPU Boost órajele pedig akár a 3,1 GHz-et is elérheti az eddigi szivárgások alapján A GPU-hoz 16 GB-nyi GDDR6-os VRAM kapcsolódhat, méghozzá 256-bites memória-adatsínen keresztül, 20 GHz-es effektív órajelen ketyegve, azaz a memória-sávszélesség 640 GB/s-os értéket képviselhet. Ez a modell a legutóbbi hírek alapján 260 W körüli TDP kerettel rendelkezhet, az egyedi verziók esetében azonban akár 330 W-ig is felkúszhat ez az érték, természetesen a megemelt órajelek miatt. A referencia modellek várhatóan továbbra is nyolctűs PCI Express tápcsatlakozókat használnak majd, szám szerint kettőt, de az AIB partnerek által készített egyedi modellek esetében akár három darab ilyen tápcsatlakozó is rendelkezésre állhat, sőt, akár 12V-2x6 típusú tápcsatlakozót is használatnak. Utóbbi nem követelmény, egyes partnerek azonban már eddig is készítettek hasonló videokártyákat, gondoljunk csak az ASRock egyes Radeon RX 7000-es sorozatú modelljeire.
A másik újdonság, vagyis a Radeon RX 9070 már csak 3584 aktív stream egységet vonultathat fel, viszont ez a modell is 16 GB-nyi 20 GHz-es GDDR6-os VRAM-ot kap, ami 256-bites memória-adatsínre kapcsolódik, vagyis az effektív memória-sávszélesség változatlanul 640 GB/s lehet. A referenciamodellek továbbra is két darab nyolctűs PCI Express tápcsatlakozóval érkezhetnek, a TDP keret pedig 260 W alatt helyezkedhet el, de az egyedi modelleknél ennél magasabb TDP-re is lehet kilátás.
Az új videokártyák jó eséllyel már megkaphatják a DisplayPort 2.1-es szabvány UHBR20-as módját, ami 80 Gbps-os adatátviteli sávszélességet tesz elérhetővé, és ami eddig csak a Radeon Pro széria esetében volt elérhető. Az UHBR20-as mód kezd teret hódítani magának, egyre több gamer monitor használja, de azért még nem lehet Dunát rekeszteni velük, továbbra is csak egy szűk réteg számára elérhető funkcióról van szó.
Az AMD RDNA 4 alapú videokártyái várhatóan már 2025. január 6-án bemutatkozhatnak, ám a rajt természetesen csak formális lesz, az újdonságok ténylegesen majd csak január végén kerülhetnek az üzletek polcaira, legalábbis az aktuális értesülések erről szólnak. A Radeon RX 9070-esek várhatóan a GeForce RTX 5070-esek ellen szállhatnak harcba a piacon.