A videokártya-ipart nagy veszteség érte anno, amikor az EVGA vezetése bejelentette: hátat fordítanak az Nvidiának és videokártyáinak. Elméletben lett volna lehetőség arra, hogy az AMD vagy az Intel térfelén folytassák, ám a jelek szerint olyannyira elegük lett a videokártyák szegmenséből, hogy teljes egészében hátat fordítottak ennek a piacnak, és azóta sem gondolták meg magukat. Ez a minőségi gamer videokártyákat kereső publikum számára hideg zuhanyként hatott, de ezzel egy időben egy másik, sokkal szűkebb felhasználói réteg is a szívéhez kapott: az extrém tuningosoké.
Az EVGA számos kiváló minőségű, kifejezetten extrém tuningra szánt videokártyát készített az egyik ismert és elismert tuningossal, aki folyamatosan instruálta a fejlesztőket: megfogalmazta az alapvető igényt mind funkcionalitás, mind pedig hűtéssel kapcsolatos megoldások terén, valamint a prototípusok tesztelésében is aktívan részt vállalt. A „K|NGP|N” sorozatú videokártyák kifejezetten népszerűek voltak a piacon, viszont az EVGA döntésének értelmében ezekből sem készülhetett azóta új kiadás.
Volt egy halvány reménysugár, amelynek értelmében a PNY színein belül tovább folytathatja majd a munkát Vince „K|NGP|N” Lucido, ám ez nemrégiben szertefoszlott, a projektet leállították, és most már az is biztos, hogy GeForce RTX 50 sorozatú „K|NGP|N” videokártyák már nem készülnek. Közben az extrém tuningost megkeresték az ASUS illetékesei is, de konkrét projekt nem született a tárgyalásokból, az MSI pedig nem mutatott érdeklődést a lehetőség iránt. A PNY nyitott volt az együttműködésre, készült is új videokártya, ami átesett néhány teszten is, valamint azt is összeírta az extrém tuningos, mi mindennek kéne szerepelnie a következő generációs videokártya fedélzetén, de a projekt itt megállt.
Vince „K|NGP|N” Lucido szerint egyelőre bizonytalan a folytatás, talán a következő GeForce RTX generációból készülhetne speciális, az ő nevével fémjelzett termék, de azt sem zárja ki, hogy nem a zöldek, hanem a pirosak vagy a kékek táborát erősíti majd a nem is oly távoli jövőben. A tuningra fókuszáló videokártyák szegmensében anno számos érdekes modell volt jelen, gondoljunk csak az MSI Lightning, az ASUS Matrix, vagy éppen a Galax HoF sorozatára. A felsorolt gyártók közül a Galax eddig még kitartott, hozott néhány új videokártyát, és úgy tűnik, az MSI is előrukkol majd egy-egy Special Edition sorozatú GeForce RTX 5090-es videokártyával, amelyek közül az egyik léghűtést kaphat, a másik pedig folyadékhűtéssel érkezik. Az még kérdéses, hogyan muzsikálnak majd ezek az újdonságok extrém tuning alkalmával, de rövidesen arra is fény derül.