Az antidepresszánsként az 1980-as évek óta használt hatóanyag nem az első olyan gyógyszer, amelyet eredetileg más célra fejlesztettek, de az elmúlt másfél évben kipróbáltak a COVID-19 ellen is. Míg azonban az így tesztelt szerek többsége hatástalannak bizonyult a vírusfertőzés ellen, a fluvoxamin a most közzétett, eddigi legnagyobb klinikai vizsgálat eredményei, és más, kisebb kutatások eredményei szerint is tényleges hatékony lehet a betegség kezelésében.

A fluvoxamin a jelenlegi teóriák szerint a szerotonin-újrafelvételének szelektív gátlásával váltja ki hatását az agysejtekben. Elsősorban súlyos depresszió, obszesszív-kompulzív zavar és szorongásos kórképek kezelésére használják, emellett igazoltan hatásos gyulladáscsökkentő is. Ezt a hatását remélték kiaknázni a kutatók, amikor kipróbálták a COVID-19 ellen a hatóanyagot.

A most közzétett eredmények a TOGETHER nevű, kanadai és brazil közreműködéssel folyó vizsgálatból származnak, amelynek keretében több más célra fejlesztett gyógyszert is tesztelnek. A kutatás fluvoxamin karja 2021 januárjában vette kezdetét, és összesen 1400 brazíliai beteg részvételével zajlott. A kutatásba olyan betegeket vontak be, akiket COVID-19-cel láttak el a sürgősségi osztályon, és akiknél fennállt a betegség súlyosra fordulásának kockázata. A pácienseket véletlenszerűen a placebocsoportba vagy a kezelési csoportba sorolták, utóbbiak 10 napig fluvoxamint kaptak, és mindkét csoportot 28 napig figyelték meg.

A placebocsoportban összességében a betegek 15,7%-ának kellett tartósan a kórházban maradnia vagy később kórházba mennie a tünetek súlyosra fordulása miatt. A kezelési csoportban ez az arány 10,6% volt, ami nagyjából 30 százalékos kockázatcsökkenést jelent. A kockázat ráadásul ennél még jelentősebben, 65 százalékkal csökkent azoknál, akik a teljes kezelési mennyiséget beszedték az instrukciók szerint. (Az erre alkalmas állapotú betegeket az első sürgősségi ellátás után hazaengedték, hogy otthon lábadozzanak és folytassák a gyógyszeres kúrát.)

Galéria megnyitása

Bár a halálozás mindkét csoportban alacsony volt, a fluvoxamin védőhatása ezen a téren is megmutatkozott. A kezelési csoport azon részéből, akik beszedték a teljen előírt fluvoxamin-mennyiséget, csak egyetlen beteg hunyt el, míg a placebocsoportból 12-en haltak meg azok körül, akik szintén az előírások szerint szedték a nekik kiosztott placebotablettákat. (Összességében a kezelési csoportban 17, a placebocsoportban 25 haláleset volt.)

Gilmar Reis, a kutatás egyik vezetője elmondása szerint az eredmények egyértelműen mutatják a fluvoxamin hatásosságát a súlyos CODID-19 megelőzésében. Tekintve, hogy a szer széles körben elérhető, olcsó és könnyen alkalmazható, a hatóanyag fontos eszköz lehet a járvány kezelésében, mondja a kutató.

A fluvoxaminból egy 10 napos kúra mindössze 4 dollárba (kb. 1240 forint) kerül, vagyis a hatóanyag valóban nagyságrendekkel olcsóbb és könnyebben hozzáférhető, mint az eddig igazoltan hatásosnak bizonyult COVID-19 elleni szerek többsége, például a monoklonális antitestek vagy az antivirális szerek. Jelenleg csak egyetlen másik hasonlóan könnyen hozzáférhető szert alkalmaznak a betegség kezelésében, a dexametazon nevű szteroidot, amelyet a súlyos állapotú betegek esetében használnak. A fluvoxamin olyan szempontból még előnyösebb, hogy széles körben bevethető lehet a betegség korai fázisában, így nagy arányban segíthet megelőzni, hogy a COVID-19 súlyosra forduljon.

Hogy a szer mikor kerülhet bele a terápiás protokollba a különböző országokban, az még nem világos, de jelenleg több más nagy létszámú klinikai vizsgálat is folyik hatásosságának vizsgálatával kapcsolatban. Az alkalmazással kapcsolatban még vannak kérdések, például nem teljesen világos a COVID-19 elleni optimális adagolás, ahogy az sem, hogy esetleg más szerekkel kombináltan használva lehet-e még hatékonyabb, illetve hogy az oltott, de mégis megfertőződött betegeknél mennyire hatásos.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

67 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
IKON
IKON
2021. nov. 9. 8:15
#8

torokmikrofon

Renhoek
Renhoek
2021. nov. 5. 19:44
#7

Ha van ra egy igeretes, olcso, off-target hatasu polcrol leveheto SSRI, akkor az a baj.

Ha nincs, akkor az a baj... "gonosz vakcinagyartok". Gyoccerlobbi. 

Ha nem oltatjak be magukat az emberek egy oltassal, ami 90%-ban megelozi a sulyos lefolyast..., es ujra osszedol a korhazrendszer, es netan korlatozni merik a kis szabadsagjogaikat.. akkor az a baj. 

Ha van egy nem igazolt, tobb visszavont tanulmannyal biro Ivermectin... akkor az a csodaszer. Veszik a One Spot kismadar fereghajtot es nyakaljak. 

Ebbol latszik, hogy minden ami a "mainstream" tudomanyt kepviseli, az ordogtol valo a konteos antivaxxereknek. Csupan azert mert a tudomanyos modszertant koveti. :D

Publikalni kene a Lancetbe, hogy a vakcinak hatastalanok, egybol szaladnatok oltani? :D

pdx006
pdx006
2021. nov. 3. 11:19
#6

Dehát ha már két év távlatában kiderült hogy az orrspray, szájvíz, nokedli, pörkölt, disznósajt megelőzi a kovidot, akkor mit tökéletlenkednek antidepresszánsokkal? Hogy vigyorogjon mindenki mint a tejbetök?

Creeperdubz
Creeperdubz
2021. nov. 3. 9:24
#5

Én csak kommenteket olvasni jöttem, bocsi.

manbali82
manbali82
2021. nov. 2. 15:34
#3

Nagyon durva már hogy mibe vannak ezek a mocsokládák... most meg a drogot ajánlgatják mint "covid megelőző" szutykot...

Valaki csapjon már az asztalra! Tényleg nem normális ez a világ... ha valaki ezt mondja nekem 3 éve, hogy ez lesz a legújabb "játékszere", ez a Covidos hisztériakeltés/biznisz/emberi jogok sárbatiprása, a háttérhatalmi mocsokládáknak, akkor nem hiszem el... pedig ezt éljük! :(

Bihus
Bihus
2021. nov. 4. 23:53

@manbali82

az orvosi szakmát egyetemmel és szakképesítéssel alsó hangon 8-12 év elvégezni, kicsit nehezen lehetne elhinni, hogy te a wc-n ülve 15 percnyi facebookos álhíreket olvasva máris az igazság birtokában lennél.

Inkább a következő a helyzet: fogalmad sincs, hogy miről beszélsz, de azt azért nagy mellénnyel teszed.

Mindig a kőművesek, fizikai munkások tudnak a legjobban mindent, és az orvos meg a mérnök a hülye. Ugye, hogy ezt még olvasni is vicc? Azért, mert ezt Dunning-Kruger effektusnak hívják.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2021. nov. 2. 14:04
#2

Mielőtt bárki elkezdene ilyesmit szedni (akár covid ellen), nézzen utána egy kicsit különböző fórumokon és videómegosztó oldalakon, hogy hány ember életét tették tönkre, vagy keserítették meg a különböző pszichiátriai "gyógyszerek". Brutális mellékhatások, kábítószerekhez hasonló függőség és leszokási tünetek. Ez nem játék..

Renhoek
Renhoek
2021. nov. 7. 23:51

@Mr.Roboto  Egyébként bevallom én az életemet köszönhetem az SSRI-nek. Egyetemen pánikbeteg lettem a matek szigorlat és a stressz miatt, ami generalizált szorongássá alakult. Marha jó 120-as pulzussal halálfélelemben ülni egy székben. Tanulni sem tudtam, leblokkoltam.

A főorvos rokonom írt fel SSRI-t, ami kb pár hét alatt lassan hatni kezdett. Lehet nem a lányokon járt az eszem két hétig. Már nem rémlik. :D de az fix hogy helyreállt utána minden, szépen lassan megszűntek a pánikrohamok és szorongáscsúcsok. 1 évig szedtem, semmi baja nem volt a libidómnak. Az a jó tulajdonsága az SSRI-nek, hogy fokozza az idegi plaszticitást így segít tartósan megőrizni a pozitív szokásokat, és kiirtani az ártalmatlan dolgokon aggódást akár tartósan. Mikor abbahagytam nem jött vissza a pánikbetegség azóta sem. Sikerült lediplomáznom fél évvel idő előtt...és a 2-esekből 5-ösök lettek a mesterszakon már.

Szóval nekem az életemet mentette meg, ez szinte biztos.

pdx006
pdx006
2021. nov. 2. 12:56
#1

Kockacukorral nem próbálták? Adni egy társaságnak, 28 napig megfigyelni aztán levonni a következtetést.

Bihus
Bihus
2021. nov. 7. 23:27

@lc az nyilvánvaló, hogy senki nem ülhet le hátratett kézzel, hogy most készen vagyunk. De eddig a részletességig nagyon ritkán jut el egy laikus ember, és nem is a mi feladatunk, hogy ezzel foglalkozzunk.

A mi feladatunk, hogy eldöntsük, mikor van a legnagyobb esélyünk arra, hogy egyrészt a mi egészségünket, másrészt a mások egészségét megóvjuk, harmadrészt hozzájáruljunk ahhoz, hogy ennek az egésznek minél hamarabb vége legyen, ebben meg a legfőbb kérdés, hogy beadatjuk-e az oltást vagy sem. Ez a döntés pedig nagyon egyszerű, ha valaki a rendelkezésre álló információk alapján racionálisan szeretne dönteni. Ugyanazt a védettségi szintet, amit egy oltás nyújt, már csak egy olyan fokú izolációval lehetne elérni, ami a legtöbb ember életében nem is lehetséges, és ha lehetséges is lenne, mert nincsenek se hivatalos, se munkaügyei, amit személyesen kell intéznie, akkor is túl nagy lemondással járna a szociális élete ilyen fokú korlátozása.

Vissza az oldal tetejére