E3 2010: Ubisoft konferencia

Kevesebb bejelentés, de azokról több információ, és az eddigi legjobb műsorvezető, ezek jellemezték az Ubisoft showját.

E3 2010: Ubisoft konferencia

Kicsit elcsúszva, de összefoglaljuk mi történt az Ubisoftnál, milyen játékokat mutattak be. Az éjjel 2-kor kezdődött konferencia a Child of Eden bemutatásával nyitott, amit nehéz lenne szavakkal leírni, inkább érdemes megnézni róla a videót. A CoE az Ubisoft Games you can feel vonulatába tartozik majd, és természetesen mozgásérzékelésre alapoz, képi világra pedig egy felturbózott flownak tűnik.

Ezután érkezett meg a show házigazdája Joel McHale, aki egyértelműen az eddigi legviccesebb műsorvezető a 2010-es E3-on (komikus, úgyhogy ezt el is vártuk). Sokszor tett megjegyzéseket az aktuálisan bemutatott játékra is (és nem mindig pozitívat), ami a sok marketing után igazi felüdülés volt. El is vitte a hátán a show felét, amire szükség is volt, mert az Ubisoft nem jött annyi bejelentéssel, mint a többiek, de legalább arról a pár címről részletes bemutatót tartottak. Kezdésképpen kapásból az Assassin’s Creed: Brotherhood került terítékre, a tegnap már kiszivárgott trailerrel, utána pedig a játék első 5-10 percével, amiben kiderült, hogy Ezio-val sokat lovagolhatunk majd (a végleges változatban lesz lovas harc is), és tele lesz minijátékokkal a Brotherhood, mint például a támadó seregek ágyúval lövöldözgetése. A multit is átszabják, de egyelőre még ködös, hogy mennyire, erről biztos lesz még rengeteg információ. Ami már most elég egyértelmű, hogy ősszel nem ússzuk meg, biztos odaragadunk a képernyő elé AC-zni.

Assassin's Creed: Brotherhood

Ezután a kevesebb embert érintő Shaun White Skateboarding következett, méghozzá magával White-tal a színpadon. Bemutatták a játék történetét, ami szerint a szürke világba, ahol mindenki csak monoton dolgozik, mi hozhatjuk majd vissza a színeket, ahogy gördeszkázunk mindenfelé. A látvány egész megkapó, és az erősebb vasakon majd 3D-ben is élvezhetjük a játékot (a Wii nem számít annak, mielőtt valakinek megfordul a fejében).

Shaun White Skateboarding

Ahogy Shaunék távoztak a közönség sorai között elkezdett rohangálni pár ember, játékpisztolyokkal a kezükben lövöldözve egymásra pütty-pütty hanghatásokkal (csak semmi komoly erőszak, úgy látszik). Mint kiderült a kínai piacosnak tűnő eszközök a Battle Tag című játék hardverei. A játék minket és környezetünket használ fel, csinálhatunk saját pályákat, és tulajdonképpen nem a képernyőt fogjuk bámulni, hanem egymást miközben épp vetődünk a kanapé mögé, hogy miután szétvertük a nappalit boldogan felrikoltsunk, hogy háromszor többször sikerült lelőni a másikat. Persze ennél nagyobb területeket is lefed a játék, a szabályokat pedig mi alkothatjuk. Be is mutattak egy egyszerű pályát amiben csak annyi volt a lényeg, hogy mozogni kellett A pontból B-be, meglőni a megadott pontot és ezt ismételni amíg nem végzett valamelyikünk. Érdekes ötlet, kíváncsiak vagyunk mennyire lesz sikeres.

Az akciózgatás után a nyugalom került a főszerepbe az Innergy-vel. Ehhez tartozik egy ujjra húzható kiegészítő, ami méri például a pulzusunkat. Egy egyszerű gyakorlatot végeztettek el Joellel, amiben csak a légzésére kellett figyelnie, elmagyarázván közben, hogy ezek az apróságok mennyire stresszoldóak és egészségesek, és naponta mindössze pár percet kéne rájuk szánnunk.

A következő negyed óra a Microsoft Kinectjéhez való játékokat mutatta be. A Motion Sports reklámját (lejjebb) kötelező megnézni, nagyon viccesre sikerült, az egyik legjobb party sportjátéknak tűnik eddig Xboxra a Kinect Adventures mellett. A Your Shape fitnesz játékot már bemutatták az MS konferencián is, így nem részleteznénk, amit láthattunk az apró eltérésekkel ugyanaz volt.

Motion Sports reklám

Érkezik majd Wii-re az új Raving Rabbids – Travel in time is (Wii), amiben nyulaink idiótábbak mint valaha.

Raving Rabbids - Travel in time

Aztán jött a következő nagyágyú a Ghost Recon széria új része, a Future Soldiers. Csúcstechnológiás ruhánk fel lesz szerelve álcázással, megmutatja hol vannak az ellenfelek, stb. stb. igazából ezt már láttuk máshol is. A Crysis 2-höz hasonlóan itt is lesz 3D, de a repertoár részét képezi majd a négy fős kooperatív mód is, amiben végigmehetünk a teljes sztori módon.

Ghost Recon - Future Soldiers

Ezután apró ízelítőket kaphattunk csak egy-egy játékból és feltűnt a színen Yves Guillemot is, hogy bejelentse a játékokat. Először az új Driver-ből láthattunk jeleneteket (erről lesz külön hír), melyből kiderült, hogy visszatér régi nagy nemezisünk és a játékmenet is megújul valamennyire. Majd egy trailer jött a 2011-ben érkező Project DUST-ból (erre nagyon büszke volt Yves), amit az új Rayman bemutatója követett. Elég régóta nem kaptunk Rayman játékot, de a trailer alapján a srácoknak volt idejük agyalni azon, hogy milyen legyen az új játék, ami végül a Rayman Origins nevet kapta. Aki szerette az elődöket mindenképpen nézze meg a filmet, a humor most se marad el.

[bold]Project DUST

Rayman Origins[/bold]

Az utolsó nagy durranás a Maniaplanet bejelentése volt. A Trackmania-t gondolom nem kell bemutatnom a PC-seknek, rengetegen játszanak vele máig, és sok ezer pálya készült hozzá gamerek által. A Maniaplanet egy összefoglaló neve lesz a három új hasonló játéknak. Az egyik egy felújított Trackmania, a másik a Shootmania, amiben FPS-eket csinálhatunk, a harmadik pedig a Questmania, amivel saját történeteinkből építhetünk egy RPG-t. Utóbbi bétatesztje nemsokára kezdődik, érdemes lesz figyelni, mert nagyon ígéretesnek tűnik.

Zárásképpen Michael Jackson This is it tánccsoportjának tagjai tartottak egy rövid műsort. A következő konferencia helyi idő szerint este hatkor kezdődik, a Nintendo a soros, őt követi majd éjfélkor a Sony.

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward