Shop menü

DRÁGUL A RÉZFÓLIA, TÖBBE KERÜLNEK A NYOMTATOTT ÁRAMKÖRI LAPOK

A drágulás várhatóan hamarabb jelentkezhet a belépőszintű termékek árában, ahol jellemzően vékonyabb az árrés.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Drágul a rézfólia, többe kerülnek a nyomtatott áramköri lapok

A nyersanyagok árának emelkedéséről éppen a napokban írtunk, valamint arról is szó esett, hogy a passzív elektronikai áramkörök szegmensében is hiány tapasztalható, ami nagyrészt a COVID-19 miatt bevezetett korlátozásoknak köszönhető. A nyersanyagokról szóló hírben már említettük, hogy egyebek mellett a réz is eléggé megdrágult az elmúlt hónapok folyamán, így nem is olyan meglepő, amire a DigiTimes beszámolója felhívta a figyelmet a minap: drágul a rézfólia, ami a nyomtatott áramköri lapok gyártásához nélkülözhetetlen.

A rézfóliát üvegszálas lapokra viszik fel, a komplexebb áramköröknél akár több ilyen réteg is használatban lehet, vagyis ezekhez a termékekhez több rézfóliára és így nagyobb mennyiségű rézre van szükség. A réz tonnánkénti ára 2020 decemberében még 7755 dollár volt, míg idén szeptember végére 9262 dollárra emelkedett ez az összeg. A rézfóliák esetében ez az áremelkedés összességében 35%-os drágulást eredményezett a 2020 decemberi szinthez képest. A rézfólia drágulása miatt a nyomtatott áramköri lapok gyártása is költségesebbé vált, ugyanis a jellemzően 0,035 milliméter vastag fóliát minden nyomtatott áramköri lapot használó eszközben megtalálhatjuk, akár több rétegben is.

A réz ára összességében nem emelkedett sokat, vagyis ha a tömeget nézzük, az egy-egy alaplapban és videokártyában található réz mennyisége alapján minimális drágulást várhatnánk, ám nem is ez a probléma, hanem az, hogy a rézfólia előállítása drágább lett. Ezt csak részben okozza a réz árának emelkedése, ugyanis az egyenletben még a gyártás során felhasznált energiahordozók ára is szerepel, valamint a szállítás is drágább lett, ugyanis a pandémia miatt jelentősen megemelkedtek a fuvardíjak.

Galéria megnyitása

A fentiek miatt a nyomtatott áramköri lapok kínai gyártói már közölték megrendelőikkel, hogy árat emelnek, a rézfóliát gyártó vállalatok pedig a nyomtatott áramköri lapok előállítóival közölték, hogy 2022 elején áremelkedés várható.

A réz ára egyébként több okból is emelkedik. Egyrészt több területen is növekedett a kereslet a rézvezetékek iránt, ugyanis ezekkel váltják ki a régi alumínium kábeleket. A megújuló energiaforrásokra történő átállás miatt szintén emelkedik a réz iránti igény, itt is főként a kábelek miatt. A másik ok, hogy az egyes mobilszolgáltatók éppen az 5G hálózatok kiépítésén dolgoznak, ezekhez pedig megfelelő bázisállomásokra és hálózati rendszerekre van szükség, amelyeknél szintén nagy szerephez jut a réz, nem csak a kábelek esetén, de a kiszolgáló eszközökben található nyomtatott áramköri lapokon is.

A rézfólia drágulását a drágább termékeknél, amelyeken eleve több a profit, kevésbé lehet majd megérezni, ezek ugyanis többnyire úgyis bőven az MSRP fölötti árszinten kaphatóak, a belépőszintű termékek esetében azonban már más a helyzet. Utóbbiaknál jellemzően vékony az árrés, így az előállítási költségek emelkedését hamarabb terhelik rá a fogyasztóra a gyártók. A helyzet a közeljövőben nem igazán javulhat, majd csak valamikor a következő év második felében számíthatunk a hiányállapotok enyhülésére, az pedig az árak lassú csökkenését is eredményezheti.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére