Dragon Age II demo és az új harcrendszer

Letölthető a Dragon Age II demója. Ennek kapcsán ismerkedjünk meg az új harcrendszer mögött megbúvó filozófiával.

Dragon Age II demo és az új harcrendszer

A BioWare igyekszik megnyugtatni a kedélyeket, nem butították le a játék második részét az elsőhöz képest, ellenkezőleg: a folytatásban a harcok még taktikásabbak, mégis akció-orientáltabbak lesznek, mint eddig voltak.

"A változtatás mindig magában hordozza annak kockázatát, hogy az igazi rajongókat elidegeníti a játéktól, hiszen pont azért lettek rajongók, mert megszerették azt, amit láttak" - nyilatkozta Mike Laidlaw, a játék fő dizájnere a Guardiannak.

"Meg akartuk tartani azokat az elemeket, amelyek erőssé tették a Dragon Age Origins-t: a csapat- és a taktikai jelleget. Ennek érdekében egészen messzire mentünk: a spell kombókat csapat kombókra cseréltük. Ha mágusunk lefagyaszt valakit, nem tudja úgy ripityára törni, mint az Origins-ben, ehhez társai segítségére lesz szüksége, a győzelemhez egész csapatunknak együtt kell majd működnie."

Az akció-orientáltság volt az, ami legjobban nyugtalanította a rajongókat. Laidlaw szerint az akciójátékok is évek óta kölcsönöznek elemeket az rpg-kből, miért ne vehetne át egy rpg olyan elemeket az akciójátékokból, amelyek még jobbá teszik? Az első részben sokszor percekig kellett rendezgessük a csapatunkat minden csata előtt, a másodikban egyenesen belevethetjük magunkat az akció közepébe.

Laidlaw, aki eredetileg író volt, úgy gondolja, hogy a történet nem csupán olyasmi, ami kitölti a csaták közötti időt, szerepe az, hogy megízesítse a játékot. A jó játékhoz azonban nem elég a jó történet, az akció részek azok, amik meghatározzák az egész ritmusát, ezek segítségével érezzük, hogy haladunk, fejlődünk, elértünk valamit. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a harc ne váljon unalmassá, mert ha ez megtörténik, az eltávolítja a játékost a történettől is.

Jó lesz-e az új harcrendszer? Kipóbálhatjuk a kis, majdnem 2 gigás demóban.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward