Csúszik a PC-s Prince of Persia

Az Ubisoft bejelentette, hogy a Prince of Persia: The Forgotten Sands PC verziója várhatóan csak júniusban jelenik meg. Így nagyjából 1 hónappal marad le a PS3, Xbox 360 és Wii változatoktól, amik május 14-én érkeznek. A kézikonzolos verziók (PSP, DS) szintén valamikor májusban jönnek majd ki.

Ahogy azt már korábban is megírtuk, a The Forgotten Sands együtt érkezik a szuper költségvetésből készült Jerry Bruckheimer mozifilmmel, a Prince of Persia: The Sands of Time-mal. A film főszereplője a Donnie Darko sztárja, Jake Gyllenhaal. Igen, tényleg ő van a trailerben, alaposan felpumpálták szegényt, de szerencsére mégsem szállt el és még a filmet is megcsinálta.

A hercegünk játékszerei közé ezúttal tehát bekerült az idő maga is, és persze amíg kedvére homokozik, megmenti a világot is a végső pusztulástól, a kimondhatatlan gonosztól és minden mástól. Egy szóval: jó lesz, nnna.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward