Csökkentek az Xbox-konzolok eladásai

Az árcsökkentések ellenére sem adott el több konzolt a Microsoft, mint egy évvel korábban.

Csökkentek az Xbox-konzolok eladásai

A Microsoft a legutolsó, januártól márciusig tartó üzleti negyedévben összesen 21,7 milliárd dollárt bevételt és 5 milliárd dollár nyereséget tudott termelni. A cég tehát jól áll, ám azon belül a Computing and Gaming Hardware divízió teljesítménye a várakozásokon alul teljesített, szinte kizárólag az Xbox-konzolok gyengébb eladásai miatt.

Az Xbox platform bevételei 24%-kal vagy 306 millió dollárral estek éves szinten, ami annak tudható be, hogy a tavalyi hasonló időszak 2 millió konzolja helyett most csak 1,6 milliót tudott eladni a Microsoft. A vállalat ezúttal sem bontotta le, hogy ebből mennyi az Xbox 360 és mennyi az Xbox One, de a korábbi tapasztalatok alapján viszonylag nyilvánvaló, hogy tavalyhoz képest az Xbox 360 eladásai jelentősen visszaestek, és ezt nem tudta pótolni az Xbox One. Ez tehát azt jelenti, hogy az árcsökkentések hatása csak annyira volt elég, hogy az Xbox One stagnálni tudjon, növekedést nem tudott elérni.

Mindez még nyilvánvalóbbá válik, ha megnézzük az elmúlt három negyedév, vagyis kilenc hónap adatait, és összehasonlítjuk azokat az előző üzleti év hasonló időszakával. Míg a jelenlegi üzleti évben eddig 10,7 millió konzolt adott el a Microsoft, addig egy évvel korábban ez a szám majdnem ugyanennyi, 10,6 millió. Az árcsökkentések miatt azonban 8%-kal vagy 471 millió dollárral csökkent az árbevétel.

Akad azonban egy jó hír is. Az Xbox Live előfizetőinek száma 18%-kal emelkedett, a felhasználóktól származó bevétel pedig 30%-kal nőtt, így tehát elmondható, hogy a konzol előfizetéses szolgáltatásai vonzóak a felhasználók számára.

Mit hozhat a jövő?

Az Xbox One jelenlegi mutatói kísértetiesen hasonlítanak a küszködő PlayStation 3 első éveire. Akkor a Sony egy alapos árcsökkentéssel, a konzol újratervezésével, újramárkázásával, és egy hatékony reklámkampánnyal (Kevin Butler) tudott kilábalni a stagnálásból. Továbbá nem elhanyagolható az sem, hogy a Sony támaszkodhatott a hagyományosan PlayStation-párti európai közönségre, és a lassan megérkező, de minőségi exkluzív címekre.

Az Xbox One esetében nincs ennyi lehetőség. A Microsoft már meglépte az árcsökkentést, a konzol a kontinentális Európában gyakorlatilag halott, és az Xbox 360 erős bázisaként funkcionáló Egyesült Királyságban és Egyesült Államokban is népszerűbb jelenleg a PS4. A Microsoft persze szintén támaszkodhat az exkluzívjaira, de azokat tavalyhoz hasonlóan idén is szinte kizárólag az ünnepi szezonban lövi majd el, ekkor jön többek között a Halo 5, a Rise of the Tomb Raider, a Fable Legends és a Forza Motorsport 6 is, ami viszont azt jelenti, hogy az év többi részében nagyobb exkluzív AAA-kategóriás címek nélkül kell kihúznia a konzolnak.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward