Shop menü

CSÖKKENŐBEN AZ ÉVES PC SZÁLLÍTÁSI MUTATÓ – 11 ÉVE ELŐSZÖR

Idén nem alakulnak túl rózsásan a PC piac szállítási mutatói.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Csökkenőben az éves PC szállítási mutató – 11 éve először

Annak ellenére, hogy a PC szegmens az idei évet komoly reményekkel kezdte, lehet, hogy végül mégsem növekedésre, hanem csökkenésre kerül sor. Az elmúlt 11 év során ilyesmire nem volt példa, most azonban úgy tűnik, megszakad a pozitív gyakorlat.

Az IHS iSuppli elemzői szerint az idei év folyamán 348,7 millió gépet szállítanak majd le, ami ha nem is óriási, de azért csökkenés a tavalyi 352,8 milliós értékhez képest. Ha beválik a számításuk, akkor elmondhatjuk, hogy hasonlóra több, mint 10 éve nem volt példa: legutóbb 2001 folyamán csökkent a szállítási mutató.

Galéria megnyitása

Jelenleg több kérdés is foglalkoztatja az elemzőket, illetve a piac szereplőit. A piac kíváncsian várja, hogy az idei év negyedik negyedévében a Windows 8 megjelenésével növekedésnek indulnak-e a szállítási mutatók. Fontos kérdés az is, hogy a globális gazdasági aggodalmak vajon továbbra is semlegesítik-e az ultrabookok által generált vásárlói érdeklődést, illetve rajongást. Nagy kérdés az is, hogy a karácsonyi bevásárlási szezon alkalmával a mobil eszközök – táblák és okostelefonok – vajon a fizetőképes vásárlókat elcsábítják-e a PC piacról. 

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére