Clang - kard ki kard!

Realisztikus kardszimulátort már sokan akartak készíteni, most talán eljött az idő, hogy egy történelmileg hű darab készüljön.

Clang - kard ki kard!

Az utóbbi pár évben sokat változott a számítógépes játékok irányítása, már nemcsak fotelben vagy székben ülve, billentyűzet, vagy hagyományos kontroller gombjait nyomogatva irányíthatjuk a mozgást. Neil Stephenson, aki sci-fi és történelmi regények szerzője ennek apropóján úgy érezte, eljött az ő ideje, hogy cégével, a Subotai Corporationnel együtt belevágjon régi vágyának megvalósításába, amely egy realisztikus, történelmileg hű harci kardszimulátor megalkotása, ami egy meg nem nevezett mozgásérzékelőt használna. A nemes egyszerűséggel Clangnek, azaz kardcsattogásnak keresztelt projekthez a jó humorral megáldott úriember a Kickstarter segítségével keres támogatókat.

Az alap cél, amit az alkotók maguk elé tűztek egy egyszerű PC-s aréna alapú játék, amelyben a játékosok egymással párbajozhatnak - az egyszerűség oka csupán annyi, hogy nem akarnak olyasmit ígérni, amit nem tudnak megvalósítani. Ebből az alapból kiindulva aztán tovább lehet haladni, és ha miden jól megy, a párbajok csak a jéghegy csúcsai lesznek. Stephenson az elmúlt évek során egy Foreworld nevű világ kidolgozásával foglalkozott, amely rengeteg olyan kalandlehetőséget és sztorit rejt magában, amelyek a játékba is bekerülhetnek. A történetek egy része már meg is jelentették az Amazon.com sci-fi kiadója, a 47 North kiadásában, és ha a játék is elkészülhetne, az írott történetek és a játék sztorija egymást gazdagítanák. Az irányítás egy olyan kontrollerrel történne, amely nagy precizitással, és lagmentesen működik, amely nagyon fontos a kardvívás során használt precíz mozdulatok kivitelezéséhez. Ezt a kontrollert nem nevezték nevén, de az biztos, hogy mindenki számára elérhető darabról van szó.

A Clangban először a fegyverek királynőjével foglalkoznának, a kétkezes hosszúkarddal, melyet a késő középkori, korai reneszánsz időkben előszeretettel használtak Európában. Ezt a nagyon jól dokumentált stílus manapság is közkedvelt, tudósok, harcművészek és hagyományőrzők foglalkoznak felélesztésével és életben tartásával.

A valódi harc nemcsak egyszerű csapásokból áll: a különböző alapállásokból végrehajtott mozdulatok, cselek, markolatgombbal történő ütések és még sok minden más is fontos részei, ezeket mind viszontláthatjuk majd a játékban. A hosszúkardos stílus csak a kezdet lesz, az alkotók egy toolkitet is fognak készíteni, melynek segítségével újabb stílusok hozhatók létre. Ezeket a modulokat MASE-nak (Martial Arts System Embodiments) nevezik. Az alapjáték lényegében egy olyan váz lesz, melyet később több irányba is lehet bővíteni, újabb stílusokkal és történelmi korokkal lesz gazdagítható és kerülhetnek bele stratégiai elemek is.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward