I. oldal
Tíz éve kezdődött minden. 2001-et írtunk, mikor Tetsuya Mizuguchi, a SEGA Rally Championship, a Space Channel 5, a Lumines és a Ninety-Nine Nights játékok atyja a SEGA United Game Artists csapatának élére lépve megalkotta élete fő művét, a Dreamcastre és Playstation 2-re is megjelent, azóta kultuszcímmé avanzsálódott Rezt. A játék lenyűgöző képi és zenei egységet vonultatott fel, a különleges, interaktív Winamp pluginra hasonlító látványvilág pedig olyan izgalmas sci-fi élménnyel párosult, melyet korábban csak a legnagyobb klasszikusok tudtak felvonultatni. A végtelen bináris térben zajló, döbbenetesen pörgős csaták milliókat szegeztek a képernyők elé, a SEGA és a Sony támogatásával a játék Japán határait átlépve alig néhány hónap alatt meghódította Európát, majd az USA-t, bőven 80% feletti értékeléseket szerezve a sajtó legkritikusabb képviselőitől is. 2008-ban aztán Rez HD címmel újjászületett a legenda, az Xbox LIVE Arcade letölthető címei között megjelent a tökéletesen felújított változat, s bebizonyosodott, van létjogosultsága a folytatásnak.
Az Éden minden emberi tudás központja, emlékeink őrzője, civilizációnk bölcsője. Múltunk teljes archívuma azonban ismét veszélyben van, a rendszer vírusok és hackerek áldozata lett, a gonosz végső csapásra készül, a frontvonal első tűzfalai ledőltek, a világ sorsa a mi kezünkben van. El kell merülnünk a virtuális térben, hogy egyenként végezzünk a behatolókkal, s megmentsük a szépséges Lumit, a lányt, a mindenekfelett álló mesterséges intelligenciát, ki új erőt adva az Édennek, ismét elhozhatja a békét, s a biztonságot ide, a negyedik dimenzióba is. A nemes cél érdekében bármit be lehet vetni, gyilkos rakéták és hatalmas lézerágyúk, melyek segítségünkre lesznek a háború alatt, látványos összecsapások, és hosszú, fizikálisan, illetve mentálisan is kimerítő kalandok várnak ránk, a játék különös párbajokat örökít meg. Nyolcvanas évek ihlette virtuális valóság, kaleidoszkopikus hallucinációk, kavargó színek, képtelen optikai csalódások, üvöltő techno-zene, és Kinect. Ez Tetsuya Mizuguchi legújabb játéka, a Child of Eden.
Ahogyan egyre bentebb hatolunk a számítógépes világ virtuális terében, úgy erősödik a hackerek inváziója, a feladatunk szétlőni mindent, mi egy kicsi veszélyt is jelenthet a rendszerre. Az audiovizuális élmény pedig, ahogyan az elődnél, úgy ezúttal is döntő szerepet játszik, a kép és a hangok komoly szinergiát alkotnak, a játék a zenének megfelelően alakul át, a háttérben folyó techno-punk betétdalokat mi magunk komponáljuk, csupán azzal, hogy játszunk. Minden lövés és robbanás újabb akkordokat ad hozzá a teljes egészhez, s ahogyan a Frequency, az Amplitude, az Audiosurf, vagy a Guitar Hero játékokban, úgy a legnagyobb hangsúly itt is ritmusérzékünkön van, ám ezúttal nem bogyók felszedésével, hanem ellenségek kiiktatásával alkotunk.
II. oldal
A pusztításból így lesz teremtés, de nem kell megijednie annak sem, ki botfülű, s nem vágyik zeneszerzői babérokra, a natúr akció is rendkívüli, a csaták izgalmas kihívást nyújtanak, a játékvilág pedig olyan, mintha egy különös, mámoros álomba csöppentünk volna, mely minden részletében idegen attól, amit úgy hívunk, földi élet. S ha már bemerészkedünk a science fiction legmélyebb bugyraiba, akkor azt tegyük stílusosan, gondolták a készítők, majd teljes Kinect támogatással vértezték fel a játékot. Mozdulataink határozzák meg, hova célzunk, illetve mikor lövünk, a lézerágyú folyamatos tüzeléséhez csak ki kell tartani a bal kezünket, míg a rakétákat a jobbal tudjuk vezérelni. Ha ellenségeinken áthúzzuk a célkeresztet, akkor azt rögzíti a rendszer, mint célpontot, kezünk finom visszahúzásával, majd gyors előretolásával pedig indíthatjuk a robbanó tölteteket.
Képességeink persze itt még nem értek véget, a két hagyományos tüzelés mellett van egy különlegesen pusztító támadásunk is, csak magasba kell emelni karjainkat, s máris megsemmisül minden, mi a képernyőn van, egy pillanat alatt kimentve minket a legkeményebb helyzetekből is. De figyelni kell, hiszen ezek száma limitált, állomásonként csak két-három ilyen felvehető extra tűzerőnk van, érdemes hát nem azonnal eltékozolni. Azok számára pedig, kik nem tartoznak a Kinect tulajdonosok sorába, van egy jó hírünk, a játék ugyanis használható sima kontrollerrel is, a klasszikus kiosztás szerint az analóg kar szolgál a célzásra, míg a két ravasz nyomva tartása, illetve elengedése a tüzelés.
A látvány egy digitális műalkotás. Tetsuya Mizuguchi virtuális valósága gyönyörű, színes, gazdag, és meglepetésekkel teli, a képernyőt vektoros grafikák, s neonfények uralják, melyből a zene dallamára különleges alakok formálódnak. Míg az egyik percben egy hatalmas csillagromboló ellen kell harcolnunk, addig a következőben már egy komótosan úszkáló bálna zavarja meg a továbbjutásunkat. Sokszor egyértelmű, hogy mit látunk, de nem ritka az sem, hogy a játék ránk bízza, mit képzelünk bele a formák áradatába. Jópofa pedig, hogy a végtelennek tűnő digitális világban olykor feltűnik maga Lumi is, kinek karaktere kicsit sem ismeretlen a j-techno világban, a képzeletbeli lány ugyanis visszatérő szereplője a játék zenéjét jegyző Genki Rockets klipjeinek.
III. oldal
A betétdalok electronic, techno, ambient és industrial stílusokban készültek, s az, hogy a dallamokat mi magunk írhatjuk, még érdekesebbé, szerethetőbbé teszi az egészet. A Genki Rockets pedig több szempontból is különleges zenekar: először is, stílusuk rendkívül kifinomult, albumaik a végletekig tökéletesre csiszoltak, másodszor pedig izgalmas titokzatosság is övezi őket, tagjai ismeretlenek, senki se tudja, hogy ki szerzi a dalokat, egyedül a két producer, Kenji Tamai és Tetsuya Mizuguchi neve nyilvános. A Genki Rockets nekik köszönhetően közvetlen kapcsolatban áll tehát a Child of Edent fejlesztő Q Entertainmenttel, ám mégsem ezzel kerültek be a játékiparba. A csapat korábban írt már zenét a Lumines II-höz, és a szintén nem kis népszerűségnek örvendő No More Heroes sorozathoz is. Kik pedig komolyabban érdeklődnek a munkásságuk iránt, azok a YouTube-on a 元気ロケッツkeresőszóra több száz videót és zenei klipet találhatnak róluk.
A játékbéli teljesítményünket és az elért eredményeket egy hatékony, mégis egyszerű pontrendszer tükrözi. Az összeget minden egyes megölt ellenfél tovább növeli, minél több behatolást tudunk megakadályozni, a szorzó annál magasabb lesz, a játék viszont nem kímél minket, s rendszeresen igyekszik borsot törni az orrunk alá. A kis rózsaszín vírusok ugyanis az egyedüli olyan ellenfelek, kiket a rakétával nem, csak a lézerrel tudunk kiiktatni, a fegyver használata azonban lenullázza az addig szorgosan gyűjtögetett multipliert, hiába törekszünk hát a tökéletes, kifogástalan játékra, az Édenben mindig van, mi keresztülhúzza számításainkat. A dolog kettős hatása lenyűgöző, egyszerre rombolja le sikerélményünket, és bír rá az újabb bizonyításra. Segítségével nem válik monotonná a játék, mindig van célunk, a továbbjutás meg ráadásul pontszámhoz is kötött. Hiába győzünk, ha nem érjük el az elvárt szintet, akkor kezdhetünk elölről mindent.
Édennek öt állomása, vagy ahogyan a játék hívja, öt archívuma van, melyek mindegyike egyéni atmoszférával, és saját zenével rendelkezik. Vannak sötét, üres, űrben játszódó pályák, s színes, gazdag, földi állomások is, az egyes fejezetek végén pedig mindig vár ránk egy különösen erős, és masszív főellenség. Jópofa dolog továbbá, hogy a pályák teljesítése után választhatunk egy állatot Lumi kertjébe, mely később a menüben fog megjelenni. A játék egyetlen, és egyben legnagyobb hibája viszont, hogy rettenetesen hamar, alig négy óra leforgása alatt teljesen végigjátszható. Az öt pálya szinte semmi, az első kettő teljesíthető egy szuszra, s azok is még aznap este végezhetnek a játékkal, kiket a Kinectes kihívások amúgy hamar lefárasztanak. Két-három pihenővel kényelmesen elérhetünk a játék végéig, s a hatodik, challenge pálya se növeli túlzottan a szavatosságot, csak a korábbi helyszíneket vonultatja fel, annyi különbséggel, hogy itt már komolyabb kitartás szükséges, egyhuzamban, megállás nélkül kell végigvinni őket.
IV. oldal
A Child of Eden egy rendkívül egyéni, rettenetesen szórakoztató, és kivételesen hangulatos játék, melynek minden pillanata felér egy varázslattal. A látvány elkábít, a zene inspirál, úgy találhatunk rá tökéletes lelki békénkre, hogy közben pörgős akcióban veszünk részt, mindehhez pedig abszolút hallás se kell, csak adjuk át magunkat a dallamoknak, s tetteinket siker fogja koronázni. Minden pozitívuma ellenére viszont a játék erős rétegcím lett, az ember vagy tiszta szívből rajong érte, vagy fel se tudja fogni, mi ebben az élvezet, átmenet nincs. Ahhoz ugyanis, hogy igazán el tudjunk merülni benne, egyszerre kell szeretni az elektronikus ambientet és rajongani a klasszikus sci-fi iránt, emellett pedig nem árt az sem, ha nagy álmodozók vagyunk, ha el tudunk merengeni egy képen csupán annak szépsége miatt. Te is ilyen vagy?
Platformok: Xbox 360, Playstation 3 (szeptemberben)
Tesztelt platform: Xbox 360







































