Brutális edzésprogramja van a sanghaji Overwatch-csapatnak

Hétből hat napot edzéssel tölt a csapat, a legutóbbi 32 meccsükön mégis kikaptak.

Brutális edzésprogramja van a sanghaji Overwatch-csapatnak

Az Overwatch League egy érdekes jelenség az esporton belül. Ez az első olyan globális esport-liga, ahol városok alapján szerveződő csapatok indulnak egymás ellen, így például van Dallas Fuel, London Spitfires, és persze itt van jelen cikkünk alanya, a Shanghai Dragons.

És habár csapata a Földön bármelyik városnak lehet, amíg az Overwatch League tart, addig mindenkinek az Egyesült Államokban kell tartózkodnia és élnie, a mérkőzéseket ugyanis ott játsszák. A liga cserébe évi 50 ezer dolláros alapjövedelmet, lakhatást, egészségbiztosítást és nyugdíjmegtakarítást ad.

Nem csoda, hogy a csapatok keményen gyakorolnak és edzenek, ezért már biztosan megéri. Viszont mind közül kiemelkedik a Shanghai Dragons, aminek az edzésprogramját már a "szakmán" belül is elég durvának tartják.

A csapat menedzsere, Yang Van elmondta, hogy amikor tart a szezon, akkor hét napból hatot edzéssel töltenek, délelőtt 10:30-tól egészen este 10:30-ig, de néha ez elhúzódhat akár éjfélig. Mindez azt jelenti, hogy a játékosok legalább 72 órát edzenek egy héten, a szabadnapjukon viszont azt csinálnak amit akarnak. Vang hozzá tette, hogy amikor nincs szezon, akár heti három-négy szabadnapjuk is lehet.

Ezzel együtt a Shanghai Dragons mind a 32 meccsét elveszítette a ligában, sokak szerint pont a rendkívül durva edzés miatt, ami kiégéshez, a figyelem elvesztéséhez vezethet.

A menedzser viszont nem osztja ezt a véleményt. Szerinte a rajongók bíznak bennük és a lehető legjobb eredményt várják el, amit eddig nem tudtak produkálni, úgyhogy folytatniuk kell a kemény felkészülést, és a hibáik kijavítását.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward