Blizzard kontra Valve – DotA csata

A Blizzard és a Valve birokra kell a DotA védjegy bejegyzése kapcsán.

Blizzard kontra Valve – DotA csata

A Valve saját védjegyeként jegyezné a DotA nevet, a Blizzard pedig szeretné ezt megakadályozni. A Valve már benyújtotta kérelmét a DotA név levédésére, a Blizzard pedig hivatalos beadványban tiltakozott.

A DotA (Defence of the Ancients) eredetileg egy Warcraft 3 multiplayer scenariót tartalmazó mod, amely számos változatot ért meg, és nagy népszerűségnek örvend világszerte. A DotA a Blizzard által kiadott World Editorral készült, többféle verziója is létezik, a legnépszerűbb a DotA Allstars, amelyen az évek során többen is dolgoztak, a fejlesztést egy idő után egy IceFrog nevű rejtélyes figura vette át, aki most a Valve Dota 2 játékén dolgozik fődizájnerként.

A Blizzard beadványában arra hivatkozott, hogy a DotA elnevezést már több mint hét éve exkluzívan használják a rajongók közösségével egyetemben, így az elnevezés az ügyfeleik körében erősen összekapcsolódott a cég nevével és Warcraft 3-mal. A Blizzard szerint a DotA védjegy regisztrálásának kísérletével a Valve el akarja mindezt tulajdonítani, és olyan nevet akar a magáénak tudni, amelyben több mint hét év munkája, és rengeteg energiája fekszik a Blizzardnak és a Warcraft 3 rajongóknak. Ha a Valve használná az elnevezést, az a nagyközönségben azt a hamis látszatot keltené, hogy a Valve termékeit a Blizzard szponzorálja, támogatja, vagy hogy a Valve-nak valamilyen köze van a Blizzardhoz, ill. a Warcraft 3-hoz.

A Valve-féle Dota 2, és a Blizzard StarCraft 2 DotA modjának megjelenése is lassan esedékes lesz, ám a névvel kapcsolatos jogi huzavona igen hosszú ideig eltarthat. Vajon meg tud-e egyezni a két óriáscég?

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward