A 2K Games kiadásában megjelent BioShock 2 első DLC-jében lesz majd az egy- és a többjátékos módhoz is plusz tartalom. A 'Sinclair Solution Test Pack' névre keresztelt csomag márciusban érkezik, az ára pedig 400 Microsoft pont lesz XBL/Games for Windows - Live-on, illetve 4,99 dollár a PlayStation Store-on.
Az add-on fókuszában a multiplayer rész lesz: megemeli a maximálisan elérhető rankot 50-re és behoz két új játszható karaktert, Louie McGraff-ot és Oscar Calraca-t. Ezen kívül lesz még 20 új trial, egy harmadik fejlesztés minden fegyverhez és 5 új maszk. Ehhez hozzá kell tenni, hogy néhány az extrák közül csak olyan játékosoknak érhető el, akik már legalább lvl 41-esek. Az elkövetkezendő néhány hónapban számíthatunk még pár BioShock 2 DLC-re, tudhattuk meg a sajtóközleményből.
Mindazok, akik szélesvásznú monitoron játsszák a játékot kissé csalódottan vehették észre, hogy ebben a módban a program annyit tesz, hogy az "alap" 4:3-as képnek levágja a tetejét és az alját ahelyett, hogy többet engedne látni jobbra és balra. Ezen csalódottságuknak rengetegen hangot is adtak, ezért a patch még a mai nap folyamán megérkezik.
A tapasz kijavít egy másik hibát is, amely miatt "mikor nyomva tartottuk az M1 gombot (bal egérgomb) az nem regisztrálódott Multiplayer játékban".