Egy ideje már tudjuk, hogy a Square Enix két játékra szerződött le a Marvellel, így nem meglepetés, hogy az Avengers mellett készülnek valamivel, mint ahogy az sem volt meglepetés, hogy ez a Guardians of the Galaxy alapján fog készülni, hiszen néhány dolog már kiszivárgott korábban az anyagról. Most, hogy a hivatalos bemutató is megvolt és megkaptuk az első előzetest, azért már egy kicsit többet tudunk a játékról.
Először is azt, hogy ez egy single player akciójáték lesz, és a Square Enix szerint nem hogy mikrotranzakciók nem lesznek benne, de még DLC-k sem érkeznek majd hozzá a megjelenés után.
Ez sokak számára bizonyára örömhír az alapvetően online jellegű Avengers után. Akárhogy is, a fejlesztést ezúttal a Deus Ex, a Shadow of the Tomb Raider és a Thief készítői, vagyis az Eidos Montreal végzi, a főszeplő és a játékos által irányított karakter pedig Star-Lord. A brigád többi tagja is jelen lesz természetesen, akiknek adhatunk bizonyos utasításokat, de alapvetően a mesterséges intelligencia vezérli őket.
A karaktereket nem az eredeti szereplők alakítják, és az Eidos Montreal igyekezett úgy megoldani a modelleket, hogy ne legyenek a filmbeli másuk nevetséges változatai, hanem hasonlítsanak ugyan, de mégis legyen valamiféle eredetiség bennük.
A történet egy évvel azután játszódik, hogy az őrzők már megismerték egymást, de azért még mindig rendszeresen civakodnak. Több küldetésben erre rá is játszanak a készítők. Például Lady Hellbenbert megpróbálják rávenni egy alkura, hogy jó pénzért eladják neki a csapat egyik tagját, vagy Rocketet vagy Grootot, hogy felmarkolják a pénzt, és később persze kiszabadítsák az eladott csapattagot, így átverve Hellbendert.
A játékban lesznek beszélgetések és választási lehetőségek, és végső soron nekünk, vagyis Star-Lordnak kell majd eldöntenie, hogy kit adunk el. Így tehát kis mértékben befolyásolhatjuk majd az egyes szituációkat, küldetéseket, azonban végső soron a sztori ugyanúgy fog végigmenni, nem lesznek elágazások a döntések miatt. Következmények viszont lehetnek valamilyen formában, ugyanis a Telltale-játékaihoz hasonlóan megjelenik egy üzenet, hogy mondjuk "Groot emlékezni fog erre a döntésre", ha például őt adtuk el. Az egyelőre nem tiszta, hogy ez pontosan mit fog befolyásolni.
Az is biztos, hogy valamiféle szintlépés és karakterfejlődés is bekerül a játékba, de ennek a működéséről sincsenek még pontos részleteink.
Az Eidos Montreal elárulta, hogy a Marvellel közösen dolgoztak a sztorin és a karakterek megírásán. A történet alapvetése az lesz, hogy drága őrzőink véletlenül létrehoznak valamit, ami aztán önálló életre kel, és természetesen az egész galaxis létét fenyegeti, ha nem állítjuk meg. A karakterek tekintetében számíthatunk a szokásos ismerősökre, de olyan arcok is előkerülnek majd, akiken a készítők szerint még a veterán képregény-rajongók is meg fognak lepődni.
A Guardians of the Galaxy október 26-án jelenik majd meg PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-re és Xbox Series-konzolokra.