Bemutatkozik az Assassin's Creed 3

Megérkezett a legelső Assassin's Creed 3 előzetes, és az első információk a játékról.

Bemutatkozik az Assassin's Creed 3

Az Assassin's Creed 3 lesz az Ubisoft eddigi legambiciózusabb játéka, nyilatkozta a cég az első előzetes bemutatójának kapcsán. A játékot három éve fejlesztik, az Assassin's Creed 2 óta, közben kijött a Brotherhood és a Revelations is. A fejlesztést az Ubisoft Montreal vezeti, és nem kevesebb, mint hat másik Ubi stúdióval együttműködve.

A játékkal az új motor is bemutatkozik majd, amely az Ubisoft-AnvilNext névre hallgat: ez gondoskodik majd az eddigieknél is gyönyörűbb látványról, szebb karaktermodellekről, okosabb MI-ről, és lehetővé teszi nagy, sok szereplőt felvonultató csataterek megjelenítését is.

A sorozat új részének története a 18. században játszódik Észak-Amerikában, ahol több mint 20 évig tartó konfliktus után háború készül kitörni 13 észak-amerikai kolónia és Nagy-Britannia között, a tét pedig nem más, mint a függetlenség. Főhősünk a félvér (brit és mohawk ősöktől származó) Connor lesz.

Az Assassin's Creed 3 helyszíne az eddigi legnagyobb méretű lesz a sorozat történetében, és a játikidő is verni fog minden eddigit. A fejlesztők azt ígérik, hogy a megjelenésekor, október 31-én le fog esni az állunk, ezt a kunsztot az előzetest nézegetve már szorgalmasan gyakorolhatjuk is.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward