Shop menü

AZ INTEL A SAMSUNGGAL GYÁRTATNÁ XE SOROZATÚ GPU-IT?

Raja Koduri meglátogatta a Samsung egyik üzemét, így azonnal meg is indultak a találgatások azzal kapcsolatban, mi lehet a háttérben.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Az Intel a Samsunggal gyártatná Xe sorozatú GPU-it?

Az Intel 2020 folyamán szerencsét próbál a videokártya piacon, ahol Xe sorozatú megoldásaival törhet borsot a konkurensek orra alá. Az új grafikus processzorok fejlesztését az AMD-től átigazolt Raja Koduri vezeti, aki az elmúlt hónapok során már több ex-AMD-s munkaerőt is az Intel kötelékébe csábított, így elég komoly kis csapatot épített maga köré. Az új videokártyákkal kapcsolatban egyelőre még titkolózik a vállalat, ami nem is csoda, hiszen a megjelenés nagyjából 1 év múlva esedékes, de azért már indult egy népszerűsítő program annak érdekében, hogy a rajongókat folyamatosan lázban tarthassák.

A GPU fejlesztését tehát házon belül végzik, a gyártást viszont már nem biztos, hogy házon belül fogják megoldani, hiszen már a processzorok esetében is komoly késést okozott a 14 nm-ről 10 nm-re történő átállás, a gyártósorok pedig leterheltek, így a grafikus processzorok gyártását amúgy sem igazán tudná házon belül tartani a vállalat. A 14 nm-es csíkszélesség erre a célra nem is biztos, hogy elég lenne, ha azt vesszük, hogy mind fogyasztásban, mind pedig teljesítményben megfelelő konkurenciát kell állítani az AMD és az Nvidia megoldásainak, a 10 nm-es csíkszélesség pedig erre a célra jelenlegi formájában nem bevethető, hiszen bonyolultabb processzorlapkák gyártására sem igazán alkalmas, legalábbis az előzmények és az aktuális információk alapján. A szóban forgó GPU-k esetében ráadásul nagyobb tranzisztorsűrűségre lenne szükség, mint amit a rengeteg késést elszenvedett 10 nm-es gyártástechnológiával el lehet érni.

Éppen ezért az Intelnek külsős partnerre, egyfajta bérgyártóra lehet szüksége, ha 10 nm-nél fejlettebb gyártástechnológiára szeretné ültetni grafikus processzorait. Az egyik lehetséges befutó a Samsung lehet, ugyanis a dél-koreai cég nagyon jól halad gyártástechnológia-fejlesztés terén – éppen a napokban jelentették be, hogy már elkészültek az 5 nm-es EUV gyártástechnológia fejlesztésével is. Érdekesség, hogy Raja Koduri, az Intel Xe termékek fejlesztését végző csapat vezetője pont a napokban látogatta meg a Samsung egyik gyárát, ami arra enged következtetni, hogy az Intel éppen felméri, milyen lehetőségekkel számolhat a bérgyártók szegmensében.

A külső segítségre annál is inkább szükség lehet, mert az AMD már 7 nm-es csíkszélességet használ a legmodernebb GPU-inak gyártásához, az Nvidia pedig a következő generációs megoldásainál lépi át a 10 nm-es szintet, most azonban még 12 nm-es gyártástechnológiával készíti a GeForce GTX 16-os és GeForce RTX 20-as sorozatú videokártyák GPU-it.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére