Shop menü

AZ ELLENÁLLÓ KÉPESSÉGÉVEL KÉRKEDIK A PIXEL 11 PRO FOLD

A Google új hajtogatható eszköze többnyire változatlan specifikáció mellett lett ellenállóbb.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Az ellenálló képességével kérkedik a Pixel 11 Pro Fold

A Pixel 11 széria négy taggal futott be, a Pixel 11, 11 Pro és 11 Pro XL modellekkel már korábban foglalkoztunk, most pedig a hajtogatható termékvonal legfrissebb üdvöskéjét fogjuk bemutatni. A Pixel 11 Pro Fold jobb használati élményt és extra tartósságot ígér a felmenőihez képest.

A Google ezt a modellt az eddig legellenállóbb Pixel Foldnak nevezte, amelynek új, üvegszálas kompozit anyagból készült hátlapja a vállalat állítása szerint szinte törhetetlen. A külső kijelző már egy kerámiaerősítéses üveg alá került, így lesz ez is ellenállóbb. A zsanér is át lett tervezve, már teljesen fokozatmentes és a túlnyitást is jól viseli, miközben a képernyőnek pontosabb támaszt nyújt. A kerámiaerősítéses üvegnek hála pedig a felülete is ellenállóbb lett.

Galéria megnyitása

Ezek, valamint az eddiginél jobb por- és vízszigetelés (IP68), és az új UTG bevonattal ellátott, a korábbiaknál vastagabb – ezáltal feszesebb – belső kijelző együttesen támasztják alá a Google azon állítását, miszerint a készülék „háromszor ellenállóbb”, mint a tavalyi modell volt.

Galéria megnyitása

A káván sikerült a tervezőknek faragni, minden korábbi Pixel Foldhoz képest jobb dizájn született. A külső megjelenítő (Super Actua) már 6,5 hüvelykre nőtt a korábbi 6,4 hüvelykről, és a fényereje is 3600 nitre emelkedett 3000 nitről, ami mindenképpen örömteli. Továbbra is LTPO AMOLED technológiás a panel, 1-120 Hz támogatással, valamint Full HD+ felbontással. 

Galéria megnyitása

A belső kijelzőn az eddigieknél kisebb lesz az érzékelhető gyűrődés, miközben maradt a 8 colos képátlónál. A flexibilis LTPO OLED (Super Actua Flex) egység 2152 x 2076 képpontos felbontást nyújt 1-120 Hz-es képfrissítési beállításokat biztosítva. Ebben az esetben is 3600 nitre emelkedett a maximális fényerő, és a HDR módban 2000 nitet tud elérni nagyobb felületen is – épp, mint a külső megjelenítő. 

Galéria megnyitása

A szerkezet az Android 17-tel lépett a színre, és hét éven keresztül részesül majd a legújabb szoftveres fejlesztésekből, ami mindenképpen örömteli. Ezúttal a Google arról beszélt sokat, hogy milyen Geminivel kapcsolatos extrákat vonultat fel a hajtogatható konstrukció. Van már mindenekelőtt Gemini Intelligence, biztosított a helyben üzemelő Gemini Nano modell, valamint a Gemini Live is. Kínál a szerkezet élő tolmácsot, Bekarikázással keresést, és még egy sor egyéb szoftveres extrát.

Galéria megnyitása

A külső és a belső kijelzőben egyaránt van integrált kamera, ezek nem különböznek egymástól, 10 megapixeles szenzort és F/2.2-es apertúrával rendelkező optikát használnak 87 fokos látószöggel.

Galéria megnyitása

Korábban a Google nagyon sokat hozott ki az 1/2 colos, 48 megapixeles főkamerából, valószínűleg egyetlen gyártó sem tudott olyan szép felvételeket “varázsolni” abból, mint a keresőóriás, de szerencsére elérkezettnek látta az időt, hogy egy jobb szenzorhoz nyúljon. Ezúttal egy 56%-kal több fény befogadására képes, 1/1,56 colos érzékelő gondoskodik a változatlanul 48 MPixeles felbontásról, a lencserendszer pedig F/1.7-es rekesznyílást alkalmaz.

Galéria megnyitása

Két társkamerát kapott a Pixel 11 Pro Fold, van egy ultraszéles látószögű egység makrózási lehetőséggel, és egy zoomolásra dedikált megoldás, ami 5-szörös optikai közelítésre alkalmas. Az előbbi képalkotó egy 10,5 megapixeles, 1/3,4 colos szenzorra épül, az utóbbi alapja pedig egy 10,8 MPixeles megoldás 1/3,2 hüvelykes méretben, és mind a kettő Dual Pixel AF eljárással dolgozik. Videózásra 4K60 minőségben van lehetőség, akár HDR módban, lassított felvételek pedig maximum 240 FPS-sel készülhetnek. 

Galéria megnyitása

A szerkezet megkapta a Tensor G6 rendszerchipet és a Titan M3 biztonsági lapkát. Az okostelefon minden esetben 16 GB-nyi rendszermemóriát vonultat fel, a háttértár kapacitása pedig 256 vagy 512 GB, és akár még 1 TB is lehet. Pixel 11 Pro Fold garantálja az 5G támogatást, rendelkezik eSIM-mel is, ezáltal a Dual-SIM is biztosított. Az eszköztárban fellelhető még Wi-Fi 7, Bluetooth 6 modul, A-GPS vevő, valamint NFC chip és UWB is. Még műholdas segélykérés is indítható a támogatott régiókban, szóval van itt minden.

Galéria megnyitása

A készüléket fekete vagy zöld árnyalatban lehet majd zsebre tenni. A Pixel Foldok sosem voltak a kecsesség ikonjai, ez most sem változott, 10,1 milliméter vastag az újdonság összehajtott formában, nyitott állapotában pedig kb. 5 milliméterre emelkedik ki a síkból. Persze ez is szép eredmény a 239 grammos tömeggel együtt, de a riválisai mind vékonyabbak. Az okostelefon fel lett szerelve egyebek mellett sztereó hangszórókkal is, hiszen itt a tartalomfogyasztás úgyis prioritást élvezhet majd. 

Galéria megnyitása

A kameramodul részeként megjelent a HiLight, ami egy fejlett RGB értesítési LED, ennek köszönhetően a felhasználó pontosan láthatja majd, hogy milyen fontosabb értesítései vannak, ha pedig hívják, akár a hívó személyével is azonnal tisztában lehet. Az USB-C csatlakozó 3.2-es szabványnak megfelelő, és ezen keresztül lehet vezetékes audió eszközöket is csatlakoztatni a géphez. Van ujjlenyomat-olvasója is a Pixel 11 Pro Foldnak, az oldalán kapott helyet, hogy mindig kézre álljon.

Galéria megnyitása

Miközben mindenki növeli az akkumulátorok kapacitását, a Google úgy gondolta, hogy mi baj lehet abból, ha ő csökkenti. A korábbi 5015 mAh-s kapacitás sem volt túl fényes, de most sikerült 4806 milliamperórára visszalépni. A cég szerint az üzemidő egyébként marad a változatlan szinten, mert ennyit sikerült a hardver hatékonyságán csiszolni. Sajnos a töltési teljesítmény sem jó, csak 30 W-tal táplálhatók a cellák. A mobil támogatja a vezeték nélküli töltést a mágneses rögzítési lehetőséggel együtt, és ezen a ponton már van fejlődés a Qi2.2 szabványhoz igazodva, gyorsabb töltésre képes (akár 25 watt). 

Galéria megnyitása

A Google Pixel 11 Pro Fold sajnos nem érkezik Magyarországra első körben, de egyébként ezt is ugyanúgy augusztus 20-án kezdi szállítani a gyártó, mint a széria többi tagját. Az ajánlott fogyasztói árat a Google 100 dollárral emelte, így 1900 dollárért cserébe lehet megvásárolni a hajtogatható masinát.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére