A zenestreaming szolgáltatások nagy éves összefoglalói elképesztő népszerűségre tettek szert az elmúlt évek során. Az emberek tavaly már egész novemberben azt várták, hogy mikor lesz végre elérhető a Spotify Wrapped és társai. Az Apple pedig éppen ezért úgy gondolta, hogy érdemes lehet sűrűbben kiadni ilyeneket.
Tavaly a Spotify Wrapped megjelenését követően a szolgáltatás nem bírta a terhelést és akadozott, majd egy időre szinte teljesen elérhetetlenné vált. Annyira felkapták globálisan, hogy nem tudott a rendszer mit kezdeni a helyzettel, és csak fokozatosan lett újra hozzáférhető néhány órával később. A Spotify 2016 óta készít ilyen éves zenehallgatási statisztikákat, és mostanra minden konkurense lemásolta ezt.
A YouTube 2020-ban állt elő a Recap összeállítással, az Apple-nél pedig 2022-ben lett bevezetve a mostani formában a Replay a Spotify Wrappedre válaszul. Korábban már voltak más próbálkozások is, de végül mindenki a Spoitfy mintáját kezdte követni. Mostanra pedig a riválisok már igyekeznek többet is nyújtani úgy, hogy sűrűbban adnak ki statisztikákat. 2022-ben a YouTube úgy döntött, hogy már szezonálisan fog a hallgatók számára YouTube Recap összeállításokat biztosítani. Az Apple pedig úgy gondolta, hogy ideje még tovább menni.
Az Apple Music szolgáltatást rendszeresen használók már havonta kapni fognak különböző kimutatásokat, listákat a zenehallgatási szokásaikat illetően.
A minden eddiginél sűrűbben érkező Replay összeállítások olyan dolgokat tartalmaznak majd, mint az utóbbi időben legtöbbször hallgatott dalok, előadók vagy éppen zenei albumok toplistája, de egyéb információkat is ki lehet majd ezekből olvasni. A Replay révén szépen kirajzolódhat sokak számára az elmúlt hónap zenehallgatási szokása, amit meg is tud majd osztani a médiában, ha szeretné. Így a követői, ismerősei rendszeresen tudhatják majd, hogy éppen miket fogyaszt a felhasználó.
Némi nyomás lesz a felhasználókon, ha szeretnék a rendszeresebben biztosított Replay összeállításokat, ezt ugyanis nem fogja mindenki válogatás nélkül megkapni. Az Apple úgy fogalmaz, hogy a rendszer csak azoknak fog havi gyakorisággal Replay összeállítást nyújtani, akik „éppen eleget hallgatják a zenéket” a Music szolgáltatás keretei között.
Az nem derült ki, hogy az „elég zenehallgatás” pontosan mit takar, de valószínűleg annál, aki egy hónapban 3-szor indítja el az Apple Music-ot, és akkor sem hallgat meg zsinórban 10-nél több dalt, nem igazán tud a keletkező adatokból érdemi összeállítást nyújtani a szolgáltatás.
Bevezetésre kerül az Apple Music keretei között az új 2024-es Replay Mix lejátszási lista is. Valamint lesznek már hallgatási mérföldkövek, amiket időnként érhetnek el a hallgatók, és akkor az Apple Music ezeket megmutatja majd a felhasználók számára. Az emberek pedig ezekkel eldicsekedhetnek majd a közösségi médiában.
Ilyen mérföldkő lesz például az, hogy elérte az adott évben az 5000 perc hallgatást a felhasználó. A platform kiemeli majd, hogy melyik napon sikerült ezt a „célt” abszolválni, és a jobb alsó sarokban meg fog jelenni egy megosztási gomb is. Így könnyen publikálható majd ez is, mint ahogy korábban az Apple Replay eredménye.
Kíváncsian várjuk, hogy a Spotify vagy a YouTube Music válaszol-e valamilyen formában az Apple újításaira. Nem lenne túl meglepő, ha erre sor kerülne, mivel a platformok eléggé szorgosan másolnak már egymásról, és a látszatra sem igazán adnak egy ideje.