Az AMD legfrissebb pénzügyi eredményei lehangolóak

Az AMD háza táján javában zajlik az átstrukturálás, amely idővel újra egészséges pénzügyi helyzetet teremthet. Egyelőre sajnos még mínuszban van a vállalat.

Az AMD legfrissebb pénzügyi eredményei lehangolóak

Az Intel a napokban publikálta legfrissebb pénzügyi jelentését, amelyben a cég rekord negyedéves és éves eredményekről számolt be. Időközben az AMD háza táján is elkészült a legfrissebb pénzügyi jelentés, ám ez már közel sem olyan rózsás, mint az Intelé: sajnos megint előkerült a piros tinta, ugyanis mind negyedéves, mind pedig éves szinten masszív veszteséget könyvelhetett el a cég.

Ahogy az a lenti táblázatból is kiderül, az AMD negyedik negyedéve mind teljes árbevétel, mind pedig profit tekintetében látványos csökkenést hozott – profit helyett gyakorlatilag veszteségről kell beszélni, méghozzá elég tetemesről.

Az elmúlt év negyedik negyedévében felmutatott eredmény nem csak negyedéves szinten, de a megelőző év azonos időszakához képest is látványos csökkenést mutat.

Az AMD beszámolója szerint a Computing and Graphics üzletág negyedéves szinten 15%-os, éves szinten pedig 16%-os árbevétel-csökkenést produkált. Ennek oka részben az, hogy az asztali processzorok eladási mutatói nem valami rózsásak. A GPU forgalom a harmadik negyedéveshez képest szintén csökkent, a lapkakészlet forgalom pedig a megelőző év azonos időszakához képest lett alacsonyabb.

Az üzleti szegmensbe szánt termékek, a beágyazott rendszerek és az egyedi SoC-ok területén negyedéves szinten 11%-os árbevétel-csökkenés mutatkozott, éves szinten viszont elég tekintélyes, 51%-os emelkedést sikerült összehozni. Utóbbiban komoly szerepe lehet az új játékkonzoloknak, azaz a PlayStation 4-nek és az Xbox One-nak.

Ezek után lássuk, hogyan néz ki az éves eredményeket részletező táblázat.

Itt teljes árbevétel tekintetében van némi pozitívum, ugyanis mind 2012-höz, mind pedig 2013-hoz képest sikerült növelni a mutatót. Profit frontján sajnos nem ennyire jó a helyzet: ugyan a 2012-es szinthez képest látványos a javulás, de a 2013-as szinthez képest nagyot nőtt a veszteség, 83 millió dollár helyett 403 millió dollár lett.

Az AMD első embere, Lisa Su viszont pozitívan látja a jövőt: szerinte a vállalat az idei év második negyedévétől kezdve visszatér az egészséges pénzügyi szint közelébe, ugyanis a Computing and Graphics részleg esetében megteszik a szükséges lépéseket, amelyek hathatós választ adnak a szegmensben tapasztalható szembeszélre.

Mivel az AMD 2015 közepéig nem tervezi az új Carrizo APU egységek piacra dobását, így a második negyedévben tapasztalható felívelést nem a processzor szegmens adja majd. Ebből kiindulva nagyon úgy tűnik, hogy a vállalat GPU fronton készül egy vagy több nagyobb dobásra.

Az aktuális negyedév pénzügyi teljesítménye további csökkenést mutathat, amennyiben minden az előrejelzéseknek megfelelően alakul. Ennek értelmében negyedéves szinten 15% (+/-3%) körüli mértékben csökkenhet a teljes árbevétel. Hogy ehhez mekkora mértékű veszteség vagy profit társul? Néhány hét múlva meglátjuk.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward