Elkészültek az Intel legfrissebb pénzügyi jelentései, amelyek ezúttal nem csak az elmúlt negyedévről, hanem az elmúlt teljes évről is képet adnak. Az adatok alapján a cég vezetésének mindenképpen van oka ünnepelni, ugyanis az eredmények nagyon pozitívak: mind teljes árbevétel, mind pedig profit tekintetében sikerült látványos javulást elérni a 2013-as évhez képest. Ez eddig jó hír, az viszont már kevésbé jó, hogy ezzel egy időben a következő évvel kapcsolatos előrejelzések is napvilágot láttak, amellyel a Wall Street elemzői már kevésbé elégedettek – ez az adatok publikálása után nem sokkal már meg is látszott az Intel részvények árfolyamának alakulásán is.
No de a kis kitérő után vessünk pár pillantást arra, hogyan alakult az elmúlt év utolsó negyedéve, ami egyébként rekorddal zárult.
A fenti adatok alapján a profit nőtt leginkább: a 39%-os növekmény rettentően szép eredmény. A teljes árbevétel már csak szerényebb, 6%-os mértékben nőtt (tehát nagyobb profitrátás termékeket sikerült eladni).
A helyzet éves szinten is rendkívül pozitív, itt is rekordról beszélhetünk, ahogy azt a lenti táblázat is elénk tárja. Íme:
A teljes árbevétel éves szinten is 6%, a profit ennek ellenére komoly mértékben, 22%-kal nőtt. Sok rivális megirigyelhetné ezeket a számokat – köztük az éppen átalakítás alatt álló AMD is.
Ezek után nézzük meg egy kicsit közelebbről, hogyan teljesítettek az egyes részlegek negyedéves, illetve éves szinten. A lenti táblázatból kiderül, mely csoportok produkálták a legnagyobb árbevételt, valamint az is, mely csoportoknál van szükség komoly fejlődésre.
A Mobile and Communications Group 2014 utolsó negyedévében negatív tartományba került, ám ez a helyzet az Intel szerint megfelel a várakozásoknak. A PC Client Group esetében negyedéves szinten 3%-os árbevétel csökkenést láthatunk, ami összességében nem meglepő, hiszen az IDC szerint abban a negyedévben 2,4%-kal zsugorodott a PC piac. Csökkenés ide vagy oda, a PC Client Group az Intel húzóágazata, amely több, mint kétszer akkora árbevételt generál, mint a Data Center Group.
Az eredményekkel a vállalat vezérigazgatója, Brian Krzanich elégedett, ugyanis szerinte néhány fontos célt mindenképpen sikerült elérnie, illetve túlszárnyalnia a cégnek. A PC üzletágat újraélesztették, a Data Center üzletág nőtt, a vállalat megvetette a lábát a táblák szegmenségen, valamint új területeken is sikerült innovációt, illetve növekedést felmutatni. Az idei év folyamán még több teendő vár a cég szakembereire. Növelni kell a profitabilitást a mobil szegmensben, valamint komoly figyelmet kell fordítani az új eszközök következő hullámára is.
A jelenleg is zajló negyedévre a vállalat szakemberei 13,7 milliárd dollár körüli teljes árbevételt várnak (+/- 500 millió), ami az előző év azonos időszakához képest mindenképpen növekedés lesz, hiszen akkoriban 12,8 milliárd dolláros teljes árbevételt sikerült elérni. A 2015-ös évre 4-5%-os növekedést prognosztizálnak, ha minden a tervek szerint alakul.