Aprók nagyban - 2016.05.17.

Tényleg film készül a Tetris alapján, újra az Electronic Artsnak dolgoznak az Unravel fejlesztői, esport csapatot vett a profi német focicsapat...

Aprók nagyban - 2016.05.17.

Tényleg film készül a Tetris alapján

Korábban már több pletykát is lehetett hallani arról, hogy film készül a Tetrisből, most azonban a Deadline saját forrásokból több új információhoz is hozzájutott.

Ezek szerint a jelenleg Tetris: The Movie néven készülő film egészen komoly, 80 millió dolláros költségvetésből készül, és egy sci-fi thriller lesz. Habár mindezt egyelőre nehéz elképzelni. Ennél még érdekesebb, hogy 2017-ben kezdik majd el a forgatását egy teljesen kínai szereplőgárdával, ami legalábbis arra utal, hogy valószínűleg nem a nyugatnak szánják az alkotást.

Mellesleg egy hollywoodi és egy kínai stúdió dolgozik rajta: az előbbi a Threshold Entertainment Group, míg utóbbi a Seven Star Works, amit egyébként megvett a Treshold idő közben, és most már Threshold Global Studios néven fut.

A Treshold főnöke, a korábban a Mortal Kombaton, a True Lies-on és a Strange Days-en is producerként dolgozó Larry Kasanoff azt mondta, a Tetris film "egyáltalán nem olyan lesz, mint amire gondolnánk, és mindenki számára kellemes meglepetést fog okozni".

Újra az Electronic Artsnak dolgoznak az Unravel fejlesztői

Úgy látszik, hogy az Unravel elég nagy siker volt az Electronic Arts számára ahhoz, hogy újra leszerződtesse a csapatot. Vagy, hogy megfordítsuk az egyenletet: az Unravel fejlesztői elégedettek voltak annyira a kiadóval, hogy újra nekik dolgozzanak.

A készítők részéről mindenesetre még nincs nyilatkozat, egyelőre Patrick Söderlund, az Electronic Arts alelnöke mondta azt, hogy nagyon szeretnek együttműködni kreatív és szenvedélyes stúdiókkal, és már alig várják, hogy kiderüljön, mivel áll elő legközelebb a Coldwood csapata.

Megvan a Sony E3-as konferenciájának dátuma

A Sony sosem kíméli az európai nézőket, és idén sem döntöttek úgy a japánok, hogy jó fejek lesznek velünk. Ennek megfelelően ezúttal is hajnali 3-kor kelhetünk föl (vagy addig maradhatunk ébren) június 13-án, ha meg akarjuk tekinteni a Sony konferenciáját.

Márpedig biztos érdemes lesz, hiszen idén főszerepbe kerül a PlayStation VR, valószínűleg bemutatják majd a felújított PlayStation 4-et, és persze nyilván olyan régóta várt anyagokból is számítunk új bemutatókra, mint a The Last Guardian.

Így nézne ki a Silent Hill az Unreal Engine 4 alatt

James Brady, a Creative Assembly nagyon belendült. Legutóbb azt mutatta meg nekünk, hogyan festene a Bloodborne az Unreal Engine 4-re átültetve, most pedig egy hangulatos videót rakott a Silent Hillről, hasonló célból.

Folyamatosan frissülni fog a Stellaris

A Paradox mindig is híres volt arról, hogy hosszú ideig támogatja a stratégiai játékait - erre a legjobb példa, hogy a Crusader Kings 2 két évvel a megjelenés után, idén októberben kapta meg legutolsó kiegészítőjét.

A Stellaris vezető fejlesztője, Henrik Fåhraeus elárulta, hogy ez a sci-fi stratégia esetében sem lesz másként akkor, ha elegen megveszik. Sőt, szinte MMO-szerű folyamatos támogatásra számíthatnak majd a játékosok.

A hónap végén érkezik majd a Clarke néven futó patch, aminek célja, hogy kijavítsa a maradék hibákat, és tovább optimalizálja a teljesítményt. De ezen kívül számíthatunk változásokra a felhasználói felületben és a mesterséges intelligenciában is.

Nem sokkal későbbre pedig a készítők azt ígérték, hogy a kampányt is megvariálják kicsit, különös tekintettel annak közepére, ami sokak szerint leült kicsit - itt például új scriptelt eseményeket terveznek bevezetni.

Dark Souls 3 FPS-nézetből

A Zulliethewitch néven futó modder elkészítette azt, amit már megcsinált a Dark Souls 2-höz is: egy modot, amivel FPS-nézetből tudjuk irányítani a sorozat új részét. Mivel a From Software természetesen nem ilyen nézetre tervezte a játékot, akadnak furcsaságok, például az a tény, hogy a kezeink csak úgy lebegnek a levegőben, meg van még néhány animációs probléma is. Ettől függetlenül a videó alapján egészen érdekes élmény lehet.

Eközben pedig érdemes megemlíteni azt is, hogy a Dark Souls társasjáték 5,3 millió dollárral zárt a Kickstarteren, ami azt jelenti, hogy minden létező kiterjesztett célt elért.

Esport csapatot vett a profi német focicsapat

Még ebben a hónapban számoltunk be arról, hogy az angol West Ham focicsapat leszerződtetett egy profi FIFA 16-játékost, most pedig már arról van szerencsénk írni, hogy németek még ennél is tovább mentek. Az FC Schalke ugyanis megvette az Elements néven futó League of Legends csapatot, és már a következő európai bajnokságba FC Schalke 04 néven jelentkeznek be.

"Észrevettük, hogy az esporton belül jelentősen nőtt a profizmus az elmúlt években. Ezek közül is kiemelkedik a League of Legends fejlődési struktúrája, és annak fő bajnoksága" - nyilatkozta az FC Schalke igazgatója, Moritz Beckers-Schwarz.

Most már többlemezes játékokat is támogat az Xbox One visszafelé kompatibilitása

Egyre csak okosodik az Xbox One emulátora, így mostantól már a többlemezes játékokkal is megbirkózik. Mindez persze csak akkor volt probléma, ha a már meglévő lemezes játékainkkal próbálkoztunk, mert habár a rendszer ilyenkor is digitálisan tölti le az egész programot, ennek ellenére ezekkel lehettek problémák.

Az első többlemezes játék, ami bekerül a visszafelé kompatibilitás felhozatalába, a Deus Ex: Human Revolution Director's Cut lesz, de már várjuk a sok-sok lemezen megjelent Lost Odyssey-t és a Final Fantasy XIII-at is.

És ha már itt tartunk, akkor érdemes megjegyezni, hogy ugyan egylemezes játék, de mostantól a Call of Duty: Black Ops is elérhető a visszafelé kompatibilitás jegyében.

Mától kezdve elérhetetlen a Project Spark

A Microsoft még tavaly jelentette be, hogy befejezi az egykor ígéretesen indult játékkészítő játék, a Project Spark további fejlesztését. A cím onnantól kezdve ingyenesen letölthetővé vált, és mindenki megkapta az összes megjelent tartalmi csomagot. Mostantól kezdve azonban már le sem lehet majd töltetni a játékot, a Microsoft ugyanis nem tud több erőforrást a támogatására fordítani, így például patch-ek sem készülnek hozzá.

A meglévő felhasználóknak még augusztus 12-ig jár a támogatás, onnantól kezdve azonban ők sem számíthatnak semmi többre. A Microsoft elmondta, hogy a Project Spark fejlesztésén dolgozó munkatársak közül senkit nem küldtek el, mindenkinek találtak valami munkát a cég többi belsős stúdiójánál.

Ez a Kojima Productions karaktere

A pénteki aprókban írtuk meg, hogy a Kojima Productions logója valójában egy teljes karaktert takar, akiről hamarosan lerántják a leplet. Nos, ez ma meg is történt, így bemutatkozik Ludens, aki azt hivatott jelképezni, hogy a stúdió jövőbemutató, csúcstechnológiával készülő játékokat hoz majd el nekünk.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward