Aprók nagyban - 2016.02.18.

Három különböző játékon is dolgozik a Bethesda, megjött a Half-Life 3-pótlék Prospekt, és a mai naptól ketté vált a H1Z1...

Aprók nagyban - 2016.02.18.

Megjelent a Layers of Fear

A festmények által ihletett grafikai stílusú pszichológiai horrorjáték mától elérhető. Hogy milyen lett, azt egyelőre nem tudjuk megmondani, hiszen még nem teszteltük, a külföldi kritikák egy része pedig nagyon dicsérte, egy másik része pedig elmarasztalta. Szóval kénytelenek leszünk mi igazságot tenni, ahogy az lenni szokott. Addig is, itt az előzetes a megjelenés mellé:

Három különböző játékon is dolgozik a Bethesda

Todd Howard ma arról beszélt egy élő előadásban, hogy a Bethesda egyszerre három új játékon is dolgozik, melyek mindegyike "hosszú távú projekt". Hogy ez pontosan mit takar, azt nem tudjuk. Howard azt mondta, hogy ugyan mindegyiken tetten érhető lesz a Bethesda stílusa (úgy fogalmazott, hogy mindegyik "nagy" és "őrült" lesz), de mégis jelentősen eltérnek majd attól, amit a stúdió eddig csinált.

Kiderült ezen kívül, hogy a Fallout 4-en még jelenleg is 100 ember dolgozik, és addig nem is beszélnek az új projektekről, amíg meg nem jelent az első három DLC és a Creation Kit, hozzá. Szóval egyelőre marad a Fallout 4 a fókuszban. Howard szerint ugyan nagy terhet jelent a csapatnak, hogy rengeteg ideig dolgoznak valamin, és közben nem beszélhetnek róla, azonban mind a Fallout 4, mind pedig a Skyrim esetében sikeresnek bizonyult a taktika, hogy nem leplezik le túl korán a játékokat.

Megjött a Prospekt, mindannyiunk Half-Life 3 pótléka

Ahogy arról már írtunk, a Prospekt tulajdonképpen az Opposing Force folytatása, és bár egy rajongó készítette, annyira profi munka, hogy a Valve hivatalosan is elfogadta a történet részeként. Nos, az anyag mától elérhető a Steamen, "kereken" 9,99 euróért.

Holnap kezdődik a Hitman PC-s bétája

A PS4-es verzió bétatesztje már lement a múlt hét végén, holnaptól azonban az előrendelők hozzáférhetnek a PC-s bétához is. Egészen konkrétan délután 5-től kezdődik a tesztelés, és ugyanarra a két pályára számíthatunk, mint a Sony konzolján. Tulajdonképpen két training küldetésről van szó, amiből az első némileg egyszerűbb, míg a második már alaposan megdolgoztatja majd az agyunkat.

Mától vált ketté a H1Z1

A mai nappal kettévált a H1Z1. Az egy ősből most megkaptuk a többjátékos lövöldözésre kihegyezett H1Z1: King of the Kill, és a nyitott világú túlélésre fókuszáló H1Z1: Just Survive játékokat. Jelenleg mindkettő elérhető a Steam Early Access keretein belül, és míg az előző a várakozások szerint nyáron végleges formában is megjelenik, addig az utóbbi idén még biztos korai hozzáférésű marad.

Square Enix-játékok jönnek az Nvidia Shieldre

A GeForce Now előfizetői számára örömhír, hogy hamarosan újabb játékokat lehet majd streamelni a Shield konzolon keresztül, És nem is csak apróságokat: most éppen a Square Enix jelentette be, hogy olyan címek érkeznek, mint a Tomb Raider, a Lara Croft Guardian of the Light, a Murdered Soul Suspect, a Quantum Conundrum, és a Sleeping Dogs, többek között. Ezzel összesen már több, mint 80 remek PC-s játék érhető el a 7,99 dolláros havi előfizetésért cserébe, és az Nvidia ígérete szerint hamarosan még tovább bővül a kínálat.

Megjött az Eden frissítés az ArmA 3-hoz

A rajongók által régóta várt patch elhozza az Eden 3D Editort, amivel végre teljesen három dimenzióban készíthetünk majd küldetéseket. Ezen kívül bekerült a launcherbe a szerverböngésző, javult az audio motor, és könnyebben olvashatók lettek a játékbeli betűtípusok. A grafika sem maradt érintetlenül: elérhető az Nvidia-féle HBAO+, valamint a parallax mapping is rákerült a talajra.

Egész évre új tartalmakat ígér a Dying Light fejlesztője

Még csak most jelent meg a rengeteg tartalmat ígérő Dying Light: The Following – Enhanced Edition, de a Techland már arról beszél, hogy az új tartalmak eljövetelének nincs még vége. A stúdió azt ígéri, hogy a játékosok igényeit is figyelembe véve folyamatosan új tartalmakkal állnak majd elő 2016 során.

Neves színészekkel jön a Master of Orion

A klasszikus sci-fi játék újragondolása február 26-án kerül fel a Steam és a GoG Early Access rendszerébe - ráadásul rögtön elérhető lesz egy gyűjtői kiadás is 45,99 eurós áron. Azonban nem ez a legfontosabb, hanem a szinkronszínészek listája: itt van Mark Hamill a régi Star Warsból, Alan Tudyk az idén érkező új Star Warsból, valamint John de Lancie, Michael Dorn, Robert Englund, valamint a két legnagyobb videojátékos sztár, Troy Baker és Nolan North is.

Dobozosan is megjelenik a Tales from the Borderlands

Sokak szerint a Tales from the Borderlands a Telltale legjobb játéka. Valószínűleg a stúdió is érezheti, hogy valami jót készítettek, ugyanis az öt epizód megjelenik egyben is, dobozos formában. Április 22-től kereshetjük a játékot a boltok polcain PC-n, PS3-on, PS4-en, Xbox 360-on és Xbox One-on.

Napi Kojima

Régi kommentelőnk és olvasónk, FaL kérésére mától külön kis rovatot indítunk az Aprókon belül Kojimának- egészen addig, amíg nem dedikálunk neki egy külön szekciót a főoldalon. A mester most éppen a DICE Summit 2016-on tartott közös előadást Guillermo del Toróval, és amint megtudjuk, hogy ezen mi a hangzott el, rögtön beszámolunk róla. Valószínűleg a holnapi Napi Kojima keretein belül.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward