Aprók nagyban - 2015.09.09.

Ingyenes frissítést kap a Hatred, a Hitman rendezője készíti a Just Cause-filmet, lesz szezonbérlet a Fallout 4-hez...

Aprók nagyban - 2015.09.09.

A Hitman rendezője készíti a Just Cause-filmet

A Hitman és az új Hitman: Codename 47 rendezője készít filmet a Just Cause-ból. Ez nem éppen a legjobb hír, tekintve, hogy mindkét Hitman-film, de főleg az utolsó egészen borzalmasra sikerült. Mindenesetre Adrian Askarieh még 2009-ben vásárolta meg a Just Cause megfilmesítésének jogait, és az úriember most elmondta, hogy a film története a játék harmadik részét veszi majd alapul.

Ingyenes frissítést kap a Hatred

A Destructive Creations bejelentette, hogy holnap ingyenes frissítést kap a Hatred. Ez magával hoz majd három új pályát a Survival módhoz, három karaktert, egy új rangsorolási rendszert, leaderboardokat és friss achievementeket. Ezen kívül bekerülnek a beépített csalások is (például a God mode), egy új történeti szelet, valamint a még nehezebb, Insane névre keresztelt nehézségi fokozat.

Lesz szezonbérlet a Fallout 4-hez

A Bethesda ugyan korábban arról beszélt, hogy a DLC-ken még egyáltalán nem gondolkoznak (hiszen először az alapjátéknak kell jónak lennie), ám ennek ellenére azt már most bejelentették, hogy szezonbérlet azért mindenképpen jön a Fallout 4-hez. A bérlet 30 dollárba került majd, az első DLC pedig a jövő év elején érkezik. A stúdió elmondta, a korábbi, Oblivion, Fallout 3 és Skyrim esetében megszerzett tapasztalatai alapján egyértelműen ki tudja jelenteni már előre, hogy legalább 40 dollárnyi értéket képviselnek majd a DLC-k, ezek mellett azonban rendszeres ingyenes frissítések is érkeznek.

A stúdió megerősítette továbbá, hogy a Creation Kit szintén a jövő év elején fog megjelenni, így a modkészítők örülhetnek. Ráadásul duplán, ugyanis most már hivatalos, hogy nem csak PC-n és Xbox One-on lesznek futtathatók a modok, de PS4-en is.

Rexxar - a Heroes of the Storm következő hőse

Tankol és még egy medvéje is van. Rexxar már a Warcraftban is kemény volt, nekem személy szerint az egyik kedvenc hősöm, így nagyon várom már, hogy a Heroes of the Stormban is kipróbálható legyen. Kaptunk is róla két új videót, hogy alaposabban megismerjük.

Nincs elég hely a régi konzolodon a Destiny kiegészítőjére?

Ez bizony egy valós probléma lehet. A The Taken King ugyanis PS3-on 20GB-ot, Xbox 360-on pedig 10GB-ot nyom (míg a két új konzolon egyaránt 18GB-ot igényel). Nyilván Xbox One-on és PS4-en nem lesz különösebb probléma telepíteni, számos előző generációs gép azonban még kicsi háttértárral rendelkezik - főleg a korai modellek, vagy a későbbi, olcsósított változatok. Éppen ezért néhány játékos kénytelen lenne kimaradni a kiegészítőből, ha az Activision nem talált volna ki egy megoldást. Mi a megoldás? Nos, egy 32GB-os pendrive! Ezt a kiadó küldi ki annak, aki bizonyítja, hogy kicsi a tárhelye a konzolján, és egyébként aktív Destiny-felhasználó. Elég csak kapcsolatba lépni az Activisonnel. A probléma pusztán annyi, hogy a Destiny kiegészítőjének fájljait továbbra is a merevlemezre kell telepíteni, így tulajdonképpen azt tudjuk csinálni, hogy más játékokat vagy fájlokat másolunk át a pendrive-ra.

Mindjárt itt van a Tearaway Unfolded

Szeptember 11-én jelenik meg PS4-re a Tearaway "második része", így az eredetileg PS Vitán indult sorozatot végre egy szélesebb réteg is kipróbálhatja. Ennek örömére kaptunk is egy előzetest a megjelenés mellé.

Tarolt az Until Dawn a YouTube-on

A YouTube felfedte, melyek voltak a legnépszerűbb játékok az elmúlt hónapban a videós szolgáltatáson. Nem meglepő módon az Until Dawn állhatott fel a dobogó tetejére: a filmszerű játékot vélhetően rengetegen eleve csak YouTube-on nézték végig, sokan pedig egy saját végigjátszás után is valószínűleg kíváncsiak voltak a különböző befejezésekre, vagy egy-egy eltérő döntés utáni eredményre. A teljes 10-es lista így néz ki:

1. Until Dawn

2. Call of Duty: Black Ops 3

3. Madden NFL 16

4. Pac-Man 256

5. Superhot

6. Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain

7. Super Mario Maker

8. Gears of War

9. H1Z1

10. World of Warcraft

Megjelent a Warhammer 40,000: Regicide

Miről van szó? Nos, képzeljük el a Warhammer 40,000 világát kombinálva a sakkal. Igen, tulajdonképpen egy brutális sakkról beszélünk, kampánnyal, frakciókkal és mindenféle extrával. Ez pedig most már elérhető Steamen.

Milyen lesz a Pillars of Eternity 2?

Nos, azt még az Obsidian sem tudja pontosan, ugyanis jelenleg túlságosan el vannak foglalva a srácok a kiegészítőkkel. Azt viszont Josh Sawyer el tudta mondani, hogy mindenképpen a világ egy másik részére szeretnék elvinni a játékosokat, és megmutatni más, érdekes területeket is.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward