Aprók nagyban - 2015.05.26.

Történeti előzetesen a Mad Max, újabb javítást kapott a PC-s The Witcher 3, az új Frostbite motort használja a Need for Speed, és dátumot kapott az Until Dawn.

Aprók nagyban - 2015.05.26.

Egy éven belül több digitális játékot fog eladni a Capcom, mint dobozosat

A 2015. március 31-gyel zárult üzleti év során a kiadó összesen 8 millió dobozos játékot, és 5 millió digitális piactéren árult játékot adott el. Ebből két dolog következtethető ki: egyrészt nem megy éppen jól a Capcom szekere, másrészt pedig erősen közelít egymáshoz a két szám. Annyira, hogy a cég operatív igazgatója, Haruhiro Tsujimoto szerint egy év múlva már meg is fordul a kettő aránya, és több digitálisan terjesztett játékot fognak értékesíteni, mint dobozosat.

Ezt a kiadó egyébként úgy tervezi elérni, hogy jobban rákoncentrál a PC-re és a Steamre, és nem csak újabb, de régebbi játékait is elérhetővé teszi. Ez egyben azt is jelenti, hogy a HD remake-ek áradata folytatódni fog, ezekből ugyanis a kiadó rengeteg pénzt tud keresni PC-n, hosszú időn keresztül.

Dátumot kapott az Until Dawn

A kizárólag PS4-re megjelenő játékról eddig csak azt tudtuk, hogy nyáron érkezik, most már azonban pontos dátummal rendelkezünk, ami augusztus 25. Az Until Dawn leginkább David Cage játékaira hasonlít, inkább filmszerű, erősen limitált interakciókkal. Viszont jól néz ki, ami annak is köszönhető, hogy a Killzone: Shadow Fall motorjára épül, és vélhetően eléggé félelmetes is lesz. Várjuk!

Gyorsabban szűri ki az idiótákat a League of Legends

Egy olyan hatalmas közösségben, mint a League of Legends játékostábora, hatalmas veszélyt jelentenek a toxikus módon viselkedő, társaiknak ártó emberek. A fejlesztő RIOT régóta harcol ezzel a problémával, és most igyekszik felgyorsítani a folyamatot, aminek a végén megkaphatja méltó büntetését, aki nem tartja be a szabályokat.

A dolog úgy működik, hogy a rakoncátlankodó játékos csapattársai vagy ellenfelei beküldhetnek egy jelentést, amit aztán a rendszer azonnal felülvizsgál. Ha van alapja a bejelentésnek, akkor ezt követően azt dönti el, hogy a "büntett" milyen súlyosságú, és hogy ki kell-e szórnia rá büntetést. Ha igen, akkor átküld e-mailben egy reform kártyát a játékosnak, melyben megmutatja a kapcsolódó chat ablakot is, a többi játékos nevének kitakarásával. A készítők ígérete szerint az ártalmas kommunikációt végző játékosok egy-egy menetet követően 15 percen belül megkapják a kéthetes vagy a végleges kitiltást.

Újabb javítást kapott a PC-s The Witcher 3

PC-n hatalmas sebességgel érkeznek a The Witcher 3 javításai, ráadásul az új, 1.04-es verziószámú patch tartalmaz néhány elég frankó újdonságot. Először is, javult a textúrák minősége a high és ultra beállításokon, és elméletileg a sebesség is, főleg az nVidia Hairworks alkalmazásakor.

A készítők kijavítottak számos bugot, amik korábban fagyásokhoz vagy kilépésekhez vezettek, átállíthatóvá tették a teljes billentyűzet-kiosztást, több helyen javítottak a felhasználói felületen, a mesterséges intelligencián és a dialógusokon is.

Történeti előzetesen a Mad Max

Míg a film a Fury Road alcímet kapta, a játék új előzetese a Savage Road néven fut. A svéd Avalanche stúdió játékának most éppen van mit bizonyítania, a film ugyanis meglepően zseniálisra sikerült.

Need for Speed - a legújabb Frostbite motor dübörög alatta

Johan Andersson, a DICE motorfejlesztési vezetője elárulta, hogy az új, alcím nélküli Need for Speed alatt ugyanaz a Frostbite motor duruzsol, mint ami a Star Wars: Battlefrontot is hajtja. Ez a Frostbite már egy újabb változat ahhoz képest, mint a Battlefield Hardline-t mozgatja.

A készítők ezen kívül megerősítették, hogy az új Need for Speed számos dolgot átvesz majd az Underground-sorozatból, így annak rajongói örülhetnek.

Nem jelenik meg a GoG-on a Hatred

A Destructive Creations erősen megosztó alkotása az eredeti június 2-es megjelenési dátuma helyett már három nappal korábban, május 29-től elérhető lesz az előrendelők számára. A GoG viszont nem hajlandó forgalmazni a játékot, így az csak a Steamen és a Desurán lesz megvehető.

Inkább a Diablóra hasonlított az eredeti The Witcher

A 2007-ben megjelent eredeti The Witcher nem mindig keményvonalas szerepjátéknak készült, sőt, egy ideig még nem is Geralt volt a főszereplője. A játékos magának generálhatott egy karaktert, amit aztán felülnézetből irányított, a játékmenet pedig inkább hasonlított egy Diablo-féle hack&slash-re. Erről egyébként az akkori projektvezető, Ryszard Chojnowski mesél nekünk az alábbi videóban, és megígérte, hogy lesz folytatása is, ahol még több érdekességet árul el.

Kihagyhatja a Wii U-t a Project CARS

A kiadó Bandai Namco korábban többször is megígérte, hogy késéssel ugyan, de a Wii U-tulajdonosok megkapják a Project CARS-t. Ez azonban némileg kezdett kétségessé válni onnantól kezdve, hogy az előző generációs változatok megjelenését eltörölte a kiadó, ezeknél pedig a Wii U nem sokkal erősebb. Akárhogy is, a Slightly Mad Studios programozója őszintén beszélt a rajongókkal a játék fórumán, ahol elmondta, hogy a Project CARS jelenleg körülbelül 23fps-sel fut a Wii U-n, 720p-s felbontásban.

Elmondása alapján el tudnák érni a Wii U-n a stabil 30fps-t, csak éppen ez brutálisan sok munkával járna, és vélhetően a grafikai színvonalból is jelentősen vissza kellene venniük - ez pedig nem biztos, hogy megéri. Ráadásul a fejlesztők egyelőre a kivárásra is játszanak, azt remélik ugyanis, hogy az E3 környékén már hallanak majd a Nintendo új konzoljáról, és abban az esetben, ha ez belátható időn belül megjelenne, inkább már arra fejlesztenének. Mivel a Wii U-változaton még sok munka lenne, nem akarnak abba a hibába esni, hogy mire megjelenhetne erősen lebutítva, addigra a Nintendo már kiadja az új konzolját, amin pedig (hosszú időre, talán örökre) a legfejlettebb versenyjáték lehetne a Project CARS.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward