Aprók nagyban - 2013.12.20.

Megdobta a Vita eladásokat a PS4 megjelenése, nem lesz elkapkodott a The Division PC-s verziója, a Dark Souls 2 nem kap DLC-t és mikrotranzakciókat sem...

Aprók nagyban - 2013.12.20.

Mi volt a Square Enix meglepetéscsomagjában?

Ugye emlékeztek még, hogy a Square Enix zsákbamacska-szerűen indított karácsonyi akciót? Itt 4,99 fontért vehettünk meg egy csomagot, aminek a tartalmát azonban nem ismerhettük előre. A kiadó ma rántotta le a leplet, miért is fizettünk. Nos, a következő játékok Steam kulcsai voltak a csomagban: Tomb Raider, Just Cause 2, Hitman: Blood Money, Dungeon Siege 3. Ezen kívül egy másik kódot találunk is, amely bizonyos címekre ad 20% kedvezményt. Azt hiszem, megérte.

Jót tett a Vitának a PlayStation 4 megjelenése

Úgy tűnik, a PlayStation 4 megjelenése utáni héten 68%-kal emelkedtek a PS Vita eladási mutatói, ami bizony elég jó eredmény. Ben Law, a marokkonzol egyik termékmenedzsere elmondta, a PS4 megjelenése után kampányokat indítottak a PS Vita számára is, így a legfontosabb piacokon mentek a tévéreklámok, felhívták a potenciális vásárlók figyelmét a PS4-gyel történő összehangolhatóságra, és persze megjelent a Tearaway is.

Assassin’s Creed - ha nem lesz elég jó, nem jelenik meg évente

Azok után, hogy a Ubisoft elcsúsztatta a Watch Dogs fejlesztését, a Rainbow Six: Patriots-ot pedig visszaküldte a tervezőasztalra, hasonlót cselekedne az Assassin’s Creeddel is, ha az nem hozná a minőséget. Laurent Detoc, a cég észak-amerikai elnöke árulta el, hogy ha az egyik évben úgy éreznék, hogy a játék körülbelül 70%-át hozná annak, amit egy Assassin’s Creednek kell, akkor nem jelentetnék meg, az ugyanis nagyon megsebezné a márkát. Detoc egyértelművé tette, a Ubisoft tudja, hogy még egy nagy és erős márkánál sem lehet elsütni a gyenge játékokat, a rajongók ugyanis hamar elfordulhatnak tőle.

Detoc szerint nem csak az a lényeg, hogy minden évben valami friss dologgal álljanak elő, hanem az is, hogy tartsák a minőséget, és a rajongók évről évre visszatérjenek. Ők szolgáltatják a nyomást is a fejlesztőcsapatokon: a legjobban attól félnek, hogy kiábrándítják a rajongókat.

Sniper Elite 3 - next-genre költözik a vadász

Három évvel járunk a Sniper Elite V2 eseményei után, azonban egy generációval előrébb a valóságban. A Sniper Elite 3 ugyanis már megjelenik Xbox One-re és PS4-re is, de azért a biztonság kedvéért elérhető lesz Xbox 360-on, PS3-on és PC-n is, ahogy az előző.

Tényleg next-gen shooteren dolgozik a Double Helix

Korábban már írtunk róla, hogy a madarak azt csiripelik, a Killer Instinctet is készítő Double Helix valami nagyobb projektbe kezd. Pontosabban kezdett, ugyanis ha hihetünk Allen Will LinedIn profiljának, akkor már 2011 óta dolgoznak az anyagon, egy "Bejelentetlen Akció Shooter"-en.

The Division - nem csak elkapkodott port lesz a PC-s verzió

Szóval, miután a sok-sok petíció és könyörgés eredményt ért, és a Ubisoft Massive hivatalosan is elárulta, hogy lesz PC-s verzió a játékból, gyorsan azt is közölte a stúdió, hogy ha már megcsinálják, akkor nem egy összecsapott port lesz. "Ahogy azt tudjátok, a Massive erős PC-s gyökerekkel rendelkezik. Keményen dolgozunk azon, hogy egy kiváló minőségű játékot tegyünk le PC-n. Biztosak lehettek benne, hogy nem egyszerű port lesz, hanem egy teljes értékű, optimalizált verzió."

Nos, ezt ugyan jó hallani, de az utóbbi években már megtanulhattuk, hogy sem a Ubisoft, sem pedig az Electronic Arts ígéreteinek nem lehet hinni, ha PC-ről van szó.

Dark Souls 2 - nincs DLC, nincs F2P, nincs Wii U, nincs Vita

Könnyen lehet, hogy a Dark Souls 2-t készítő From Software lesz a következő időszak egyik legközkedveltebb fejlesztője. Takeshi Miyazoe ugyanis elárulta, hogy nem terveznek DLC-t az új részhez: "Habár a Dark Souls esetében készítettünk letölthető tartalmakat, a második részhez nem is gondolunk ilyenekre. Vegyétek meg a játékot, és megkapjátok a teljes csomagot. A teljes játékot akarjuk egyben leszállítani, a teljes élménnyel."

Amikor Miyazoe-t arról kérdezték, hogy lát-e esélyt a Dark Souls 2 Wii U-s megjelenésére, szimplán röhögőgörcsben tört ki. Amikor ebből magához tért, diplomatikusan csak annyit mondott, nem hiszi, hogy a játéknak lenne közönsége a Nintendo konzolján. De azt is egyértelművé tette, hogy Vita-verzió sem várható, a Dark Souls ugyanis épít a folyamatos internetkapcsolatra.

Ha már ennyi mindent tisztába tett, rögtön azt is elárulta, nem várható, hogy a sorozat a free-to-play modell útjára lép. Miyazoe nem is látja, hogy lehetne ez megvalósítható: ha tárgyakért, előnyökért lehetne fizetni, azzal elveszne a játék lényege, a nehézség. "Esetleg egy olyan verzió lehetne, hogy halálonként kéne fizetni." - tette hozzá viccesen.

Xbox One-on is megjelent a Max: Curse of Brotherhood

Ha lehet, még jobban néz ki a Max: Curse of Brotherhood a Microsoft új konzolján. Ami mondjuk a legkevesebb, amit egy Microsoft tulajdonában álló stúdiótól elvárunk. A játék pedig továbbra is kiváló, így aki még nem próbálta, itt a remek alkalom!

Tényleg készül az új Saints Row

Kissé sokszor történik meg mostanában, hogy óvatlan szinkronszínészeknek köszönhetően tudódik ki, hogy készül egy-egy játék. Most éppen Jay Mohr közölte Twitteren, hogy mindjárt kezdi a hangfelvételeket az új Saints Row-játékhoz. Habár a színész úgy tűnik, pontosan fogalmazott, és egy teljesen új epizódra számíthatunk, korábban arra is volt már példa, hogy valójában a szinkronszínészek azért nem mindig vannak képben, így az sem kizárt, hogy a negyedik rész egy eljövendő DLC-jén dolgoznak a srácok.

Ingyenes Killzone: Shadow Fall multiplayer PS Plus-tagok számára

Az ünnepeket követő hétvégén, december 28-a és 31-e között ingyenesen letölthető és kipróbálható lesz minden PS Plus-előfizető számára a Killzone: Shadow Fall multiplayer része. Ami persze azt jelenti, hogy ha megtetszett a dolog, és esetleg meg is vásárolnád, akkor később a többjátékos részt már le sem kell tölteni.

Project Copernicus: "egy rakás szemét"

Folytatódik az ürülékdobálás Rhode Island kormányzója, valamint Curt Schilling között. Ahogy arról már mi is írtunk sokszor, a 38 Studios állami támogatását az előtt szavazták meg, hogy Lincoln Chafee lett Rhode Island kormányzója. Hatalomra kerülése után azonban Chafee folyamatosan ostorozta, és igyekezett megfúrni az egykori baseball-legenda, Scilling vállalatát. A kettejük közt folyamatos volt a szócsata a médián keresztül, ami most annak apropóján folytatódott, hogy a 38 Studios különböző szellemi tulajdonait kiértékesíteni szándékozó aukción senkinek nem kellett a fejlesztés közben megakadt Project Copernicus.

Chafee most éppen azt nyilatkozta a Miami Heraldnak, hogy mindez nem csoda, hiszen "a játék egy rakás szemét". Ami semmi mást nem bizonyít, mint hogy Chafee egy igazi idióta, attól függetlenül, hogy igaza van, vagy sem. Ezzel ugyanis tovább csökkentette annak esélyét, hogy a Copernicust valaha értékesíteni tudja a 38 Studios felszámolásáért felelős vállalat, és így a beszedett pénzből visszafizetni valamennyit Rhode Island kormányának.

A végére pedig egy kis mobil móka: Hexxagon HD

Ritkán írunk mobil játékokról, de a Blind Logic irányába elfogultak vagyunk. :) Új játékuk, a Hexxagon HD mindent megad, amit egy ilyen játéktól elvárhatunk. Többjátékos lehetőség a barátaink, vagy egy ismeretlen ellen, több, mint száz féle pálya, különböző nehézségi fokozatok, stb. Ha szeretitek a logikai játékokat, akkor érdemes vetni rá egy pillantást. Google PLAY link: Hexxagon HD

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward