Call of Duty: Ghosts - az osztagok
Az osztagok a versengés új szintjét képviselik a Call of Duty: Ghostsban. Játékosként egyedül, a saját testreszabott csapatunkkal ütközhetünk meg egy másik játékossal és a csapatával, vagy megtehetjük ugyanezt kooperatív módon, egy mesterséges intelligencia által irányított osztag ellen.
Ilyen lesz a PlayStation App
A PlayStation 4-gyel párhuzamosan elinduló PlayStation App célja, hogy sose szakadjunk ki a PlayStation-ökoszisztémából, még akkor sem, ha éppen csak a mobilunk van nálunk. A segítségével tarthatjuk a kapcsolatot a barátainkkal, összevethetjük trófeáinkat, nézhetjük, mivel játszanak a többiek, és persze játékokat is vásárolhatunk és előtölthetünk a konzolunkra.
45 évre elegendő ötlettel rendelkezik a Rockstar
Ha a Grand Theft Auto fejlesztéséről van szó, a Rockstart nem kell félteni. Leslie Benzie, a Rockstar North elnöke elmondta, a csapat körülbelül 45 évre elegendő ötletmennyiséggel rendelkezik a folytatásokra. Ugyanakkor egyelőre nem dolgoznak sem folytatáson, sem más játékon, ugyanis minden erejüket leköti a GTA Online, valamint az ötödik részhez készülő DLC-k. Dan Houser még korábban azt nyilatkozta, egyelőre bele sem gondolt komolyabban, milyen lesz majd a következő generációs konzolokra készülő GTA-epizód.
Befutott az Assassin’s Creed 4 gépigénye is
Miután a Ubisoft sokkolt mindenkit a Watch Dogs gépigényével, befutottak az Assassin’s Creed 4 szükségletei is. Annak ellenére, hogy szintén egy hatalmas, nyitott világgal rendelkező játékról van szó, ez sokkal visszafogottabb, realisztikusabbnak tűnő követelményekkel rendelkezik.
Minimum:
Oprendszer: Windows Vista SP SP1, Windows 7, Windows 8 (32/64bit verziók)
Processzor: Intel Core 2 Quad Q8400 2.6 GHz vagy AMD Athlon II X4 620 2.6 GHz
RAM: 2GB
Videokártya: Nvidia GeForce GTX 260 vagy AMD Radeon HD 4870 (512MB VRAM és Shader Model 4.0 vagy magasabb)
DirectX: DirectX June 2010 Redistributable
Szabad hely: 30 Gb
Hang: DirectX-kompatibilis hangkártya
Kiegészítők: Windows-kompatibilis billentyűzet és egész szükséges, kontroller opcionális
Ajánlott:
Oprendszer: Windows Vista SP SP1, Windows 7, Windows 8 (32/64bit verziók)
Processzor: Intel Core i5 2400S 2.5 GHz vagy AMD Phenom II x4 940 3.0 GHz vagy jobb
RAM: 4GB vagy több
Videokártya: Nvidia GeForce GTX 470 vagy AMD Radeon HD 5850 (1024MB VRAM és Shader Model 5.0) vagy jobb
Hamarosan érkezik a Baldur’s Gate 2: Enhanced Edition
Hosszú fejlesztés után, végül november 15-től lesz elérhető a Baldur's Gate 2 feljavított változata. HD felbontású grafika, felfrissített textúrák, valamint a Throne of Bhaal kiegészítő is jár az Enhanced Editionhöz, négy további karakter mellett, akiket felvehetünk a csapatunkba. Az anyag már előre megvehető és előtölthető a Beamdog klienssel, de később jön majd egy önálló telepítő is.
Dátumot kapott a Ratchet & Clank: Nexus
Az Insomniac Games a Nexusszal szeretne pontot tenni a PlayStation 3-as Ratchet-korszak végére. A készítők mindenképp akartak még egy részt a következő generációs konzolok megjelenése előtt, így ugyan a játék nem túl hosszú, és talán nem annyira tartalmas, mint néhány korábbi, teljes értékű rész, viszont olcsóbb is: 29,99 eurós árnak megfelelő helyi valutáért csaphatunk le rá a boltokban, vagy a PSN Store-ban. Mikor? Nos, Észak-Amerikában november 12-én (ahol egyébként Into the Nexus néven jelenik meg), Európában pedig egy nappal később.
Október 6-ig még ki lehet próbálni a Guild Wars 2-t
Az eredetileg szeptember 27-én indult trial időszak a mai napig tartott volna, ám az ArenaNet meghosszabbította a dolgot egészen október 6-ig. Ez a néhány nap próba talán mindenki számára elég, hogy el tudja dönteni, szeretne-e tovább kalandozni Tyria világában.
Hiába petícióztok, a Sunset Overdrive bizony Xbox One-exkluzív marad
Röviden ez volt az Insomniac mondanivalója arra a kérdésre, hogy várható-e más platformokon is az egyelőre csak Xbox One-ra bejelentett játék. Mindez természetesen annak fényében érdekes, hogy az Insomniac korábban szinte kizárólag a Sony konzoljaira fejlesztett csak játékokat, majd a multiplatform próbálkozásuk (Fuse) csődje után látványosan összeborultak a Microsofttal. "Remek partnerre találtunk a Microsoft személyében ehhez a játékhoz, de ez nem jelenti azt, hogy más címeken ne tudnánk más partnerekkel együtt dolgozni, és más platformokra játékot megjelentetni." - mondta Tim Salvitti.
"Nem számítanék arra, hogy bármikor is megjelenik a játék PS4-en, de persze azt sem mondom, hogy soha, mert bármi megtörténhet, még a Ratchet is kiköthet Xbox One-on. De nem tervezzük a PS4-es verziót, és arról sincs szó, hogy csak időleges exkluzivitást kapna a játék az Xbox One-on. Az elejétől fogva erre a platformra tervezzük és optimalizáljuk." - zárta végül Salvitti.
Az összehasonlítás persze érdekes, hiszen a Ratchet & Clank a Sony birtokában van, de Salvitti valószínűleg csak arra akart utalni, hogy közel lehetetlen, hogy a Sunset Overdrive más platformokon is megjelenhessen - annak ellenére, hogy a szellemi tulajdon ezúttal az Insomniac birtokában marad.
The Witcher 3 - képregényes együttműködés
A CD Projekt RED elhintette, hogy a pénteki New York Comic Con rendezvényen egy különleges együttműködést jelent be a neves Dark Horse Comics képregénykészítő céggel. Elég nagy biztonsággal tippelhetünk egy The Witcher 3-on alapuló képregényre, főleg a lenti kedvcsináló megtekintése után.
Nem tűnt el a Battlefield: Bad Company
Lars Gustavsson, a DICE kreatív igazgatója elmondta, szó sincs arról, hogy végleg eltűnt volna a süllyesztőben a Bad Company, csak a cég jelenleg nagyon leterhelt, hogy ezzel foglalkozzon, hiszen nem csak a "rendes" Battlefield sorozatot kell építeniük ezerrel, de ott van az új Mirror's Edge, valamint a Star Wars: Battlefront is. Gustavsson elmondta, mikor a Battlefield 1942-vel megalapították a céget, mindenkit egyértelműen a játékok iránti szeretete vezérelt, és ez így volt az összes Battlefield epizódon keresztül. A Bad Company azonban más volt: "A Bad Company a kreatív szabadságról szólt. Végre nem kellett teljesen komolyan vennünk magunkat." - zárta.
The Last Guardian... készül...
Shuhei Yoshida megerősítette, hogy a játék készül, és azt is, hogy valójában a fejlesztés sosem állt le, folyamatosan dolgoztak rajta. S ugyan kevesebben vannak a projekten, mint régebben, még így is elég nagy a csapat. A kisebb munkaerő oka egyébként, hogy jelenleg főként a technikai résszel vannak elfoglalva, az utóbbi időben szinte teljesen átépítették a játékmotort.
Persze nem mehetünk el a két legfontosabb kérdés mellett: mikor jön, és milyen platformra? Yoshida válaszaiban pedig az a jó, hogy lehet belőlük következtetni. "Nem beszélhetek arról mikor jön, és arra sem válaszolhatok, hogy milyen platformra." - mondta szűkszavúan, amiből (valamint a teljes újraírás tényéből) azért lehet sejteni, hogy valójában egy next-gen cím lesz a The Last Guardian.