Shop menü

APRÓK NAGYBAN - 2013.09.23.

Free-to-play lesz a Deep Down, mindenre streamelne PlayStation játékokat a Sony,  az FPS-ekhez jó lesz a Dualshock 4, hiányosan indul az Xbox One...
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Aprók nagyban - 2013.09.23.

Megjelent az Alien Rage

Oké, valójában csak holnaptól lesz elérhető a játék, egyelőre kizárólag Steamen. A City Interactive sci-fi FPS-e ennek örömére egy launch trailert is kapott.

Free-to-play lesz a Deep Down

Azt már tudjuk, hogy a Deep Down egy procedurálisan generált dungeonöket alkalmazó akció-szerepjáték lesz, most pedig azt is megtudtuk, hogy mindezt free-to-play formában fogják kiadni. A nyílt bétatesztelés a PlayStation 4 japán megjelenésével egyidőben kezdődik, azaz valamikor jövő februárban.

Mindenre streamelne PlayStation játékokat a Sony

Shuhei Yoshida elmondta, a Gaikai-féle technológiával az lenne a céljük, hogy előbb-utóbb mindenféle eszközre lehessen streamelni a PlayStation-játékokat. "Változatos eszközökön gondolkozunk, mint például PC-k, Blu-ray lejátszók, okostelefonok és tabletek." Yoshida szerint a jövő arról fog szólni, hogy a PlayStation terjeszkedik, és nem egyszerűen csak egy hardver lesz, hanem inkább egy szolgáltatás, mely független a platformtól. "Persze a központ azért mindig a PlayStation konzol lesz." - fejezte be Yoshida.

DualShock 4 - miért maradtak a szimmetrikus analóg karok?

Nos, azért, mert úgy tűnik, hogy az FPS-játékosoknak így tetszik. Ez elsőre furcsán hangozhat, mert az Xbox 360 egyik gúnyneve éppen "FPS doboz" volt, és folyamatosan azt lehetett hallani a játékosoktól, mennyire kényelmes és használható ehhez a műfajhoz a Microsoft kontrollere. Mark Cerny, a PlayStation 4 vezető mérnöke azonban elmondta, ők inkább a klasszikus felépítés mellett döntöttek, miután kimerítő módon teszteltek mindenféle megoldást igazi játékosokkal.

"Röhejesen változatos felépítésekkel próbálkoztunk, és mindegyiket rengeteg játékos kezébe adtuk. A visszajelzések alapján álltunk elő a végleges verzióval. Elküldtük a prototípusokat a legnagyobb FPS-eket fejlesztő játékkészítőknek. Megnéztük, melyek a legnépszerűbb FPS-ek, és ha azok készítője olyan volt, akikkel tudtunk beszélgetni, akkor elkezdtünk átküldeni nekik egy rakás kontrollert. Aztán kérdeztük őket a karok konkáv-konvex mivoltáról, a ravaszok nyomásérzékenységéről, a ravaszok elhelyezkedéséről, a pontosságról, és hasonlókról."

27 millióba került a Beyond: Two Souls

A 265 millió dollárba kerülő Grand Theft Auto 5 után némileg szerényebb számot hallhatott a Le Figaro riportere David Cage-től. Úgy tűnik ugyanis, hogy a Beyondot "mindössze" 27 millió dollárból rakta össze a Quantic Dream. Mire elég ennyi pénz? Nos, október 11-én kiderül, kizárólag PlayStation 3-on.

Interaktív előzetesen a Hellraid

A Techland új zombis-parkour játéka érdekes, interaktív előzetest kapott, ahol nekünk kell megmenteni egy hőst a démonoktól hemzsegő kazamatákból. Az akciójátékos elemekkel jócskán telerakott RPG PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra érkezik, egyelőre bizonytalan időpontban.

Lightning Returns: Final Fantasy 13 - bővített előzetes a TGS-ről

Habár sokan ostorozzák Miyamoto-mestert amiatt, hogy továbbra sem képes elszakadni Lightningtól, az új Final Fantasy 13 epizód azért látszólag elég sok új dolgot helyez asztalra. Ugyan a bővített előzetesben ezekből nem sokat látunk, de a hangulatot nagyon tudja fokozni, az egyszer biztos.

Xbox One sarok

Sok dolog hiányozni fog az induláskor, amit az Xbox 360 már tud

Erről Albert Penello beszélt a Microsoft termékmenedzsereinek részlegéről. Penello világossá tette, hogy még az Egyesült Államokban is számos olyan dolog hiányozni fog az Xbox One-ból a startot követően, ami az Xbox 360-on már elérhető. Penello szerint régen a konzolok generációváltása csak annyiból állt, hogy már az új játékokat kellett betenni az új gépbe, most azonban ennél jóval többről van szó, és nehezebb lesz a dolog, főleg, hogy egy nagyon érett platformot váltanak le. "Ha belegondolsz mi a helyzet az Xbox 360 esetében, akkor rájössz, hogy 10 évnyi tapasztalatot és fejlesztést kell leváltani egy teljesen új platformra, melynek új a hardvere és újak a szoftveres alapjai is. Megértem, ha sokan frusztráltak emiatt, de most már így tud csak lezajlani egy generációváltás - vannak előnyei és néhány hátránya is. Sok olyan dologról beszéltünk már eddig is, melyeket mindenképpen meg fogunk valósítani a jövőben, de az indulásra nem férnek bele."

Penello újra előhozta a tévés témát is, amiért sok kritika éri a Microsoftot eleve, de még ez is csak Amerikában és Japánban fog működni a kezdetekben - hiába fektet tehát nagy figyelmet rá a cég, ez is egy olyan feature lesz, ami csak később teljesedik ki.

Videomegosztás először csak az Xbox Live-on

Szintén Albert Penello beszélt arról egy másik magazinnak, hogy a kezdetekben az Xbox One DVR-funkciójával felvett játékvideókat csak az Xbox Live rendszerén belül oszthatjuk majd meg. A Microsoft reménykedik abban, hogy valamikor 2014-ben elindulhat a megosztás YouTube-on és Facebookon is, pontos dátumot azonban nem tudott adni.

Elfér a piacon a fizikai és a digitális terjesztés is

Ezen a ponton valószínűleg már senki nem veszi komolyan a Microsoftot, amikor a digitális és fizikai játékterjesztésről beszél, Pav Bhardwaj azonban megpróbálkozott kifejteni gondolatát a témában. "Nem hiszem, hogy több digitális és kevesebb fizikai vásárlás lenne. Úgy gondolom, a piac nőni fog, és mindkettőnek lesz benne hely, és létezik egy kifejezetten olyan vásárlói réteg, akik a lemezes kiadásokat szeretik - például a gyűjtői verziókat."

Bhardwaj szerint azért is várható mindkét területtől jó eredmény, mert az Xbox vásárlói rétege már nagyon széles korosztályból kerül ki. Az eredeti Xbox-rajongók idősebbé váltak, több család és casual játékos csatlakozott be az ökoszisztémába, és persze fiatalok is érkeznek folyamatosan.

Négy app futhat a háttérben, hat felhasználó jelentkezhet be egyszerre

Néhány szerencsés újságíró élőben láthatta működni az Xbox One aktuális felhasználói felületét. A beszámolók szerint a konzol egyszerre négy alkalmazást tud futtatni a háttérben, azonban természetesen csak egy játékot. Az alkalmazások közötti váltás némileg hasonlít az okostelefonos módszerre: a dashboardon mindig látjuk, melyik négy van éppen megnyitva, és ezek között gyakorlatilag azonnal tud váltogatni a rendszer.

Ezzel párhuzamosan az is kiderült, hogy a Kinect előtt integetve lehet bejelentkezni, s miután a rendszer azonosított, az Xbox One minden felhasználói adatot azonnal leszív a felhőből. Egyszerre hat felhasználó jelentkezhet be a konzolra.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére