Aprók nagyban - 2013.01.14.

Új játékhoz keres fejlesztőket a Lionhead, beindultak a next-gen Call of Duty pletykák, még alakul a következő generációs Splinter Cell, nagyon népszerű a DayZ...

Aprók nagyban - 2013.01.14.

Nagykonzolokra is megjött az Assassin’s Creed Liberation

A játék eredetileg Vitára jelent meg, azonban a Ubisoft már novemberben bejelentette, hogy egy HD-ra turbózott verzió érkezik majd nagykonzolokra és PC-re is. Az ígéret teljesült: az anyag mától elérhető PS3-ra, holnaptól pedig Xbox 360-ra és PC-re, a digitális kiadás pedig 19,99 dollárral könnyíti meg a bankszámlánkat.

Teljesen új játékhoz keres fejlesztőket a Lionhead

Azt tudjuk, hogy a stúdió már javában dolgozik első Xbox One-os címén, a Fable Legendsen, azonban úgy tűnik, egy egészen más projekt is van a tarsolyukban. Legalábbis ez derül ki egy új álláshirdetésből, melyben sehol nem tűnik fel a Fable neve, az "új játék" azonban igen, valamint az is egyértelművé válik, hogy egy csúcstechnikás AAA-címről van szó. Először egyébként egy technikai igazgatót kerestek a srácok, de azóta már szükségük lenne egy másik mérnökre is.

Ghostcrawler a Riot Gameshez ment

Ahogy arról novemberben beszámoltunk, lelépett a Blizzardtól a World of Warcraft vezető rendszerdizájnere, azonban egészen mostanáig nem tudtuk, hol kötött ki. Most már tudjuk: a League of Legends-et készítő Riot Gameshez távozott. Míg a WoW népszerűsége folyamatosan csökken, ahogy idősödik a játék, a League of Legends már most brutálisan népszerű, és tábora folyamatosan növekszik, így ez még akár jó lépés is lehetett Ghostcrawler részéről.

Kojima az idegeinkkel játszik

A Metal Gear Solid V: Ground Zeroes atyja már vidáman tolja a játékot a PS4-én, mi pedig tovább rághatjuk a körmünket az márciusi megjelenésig. Ha esetleg elfelejtettétek volna: a Ground Zeroes lesz a Phantom Pain előzménye, melyet 20 dollárért vehetünk majd meg PS3-ra és Xbox 360-ra, illetve 30 dollárért PS4-re és Xbox One-ra. A Ground Zeroes célja, hogy beletanuljunk a játék újfajta irányításába, illetve a korábbi epizódokhoz képest jelentősen eltérő, nyitott világra épülő játékmenetbe.

Beindultak a next-gen Call of Duty pletykák

Ahogy az lenni szokott, pár hónappal az előző rész megjelenése után beindulnak a pletykák az új Call of Dutyról. Ezúttal a régóta hallgató Sledgehammer Games irányából csiripelnek a madarak. Először is, az egyik alkalmazott már szépen kirakta a LinkedIn-profiljára, hogy ő bizony egy next-gen Call of Dutyn dolgozik, nem sokkal később pedig a Sledgehammer tíz különböző munkakörre hirdetett meg pályázatot. Ezek közül az egyik például egy olyan grafikus számára szól, aki fegyvereket és járműveket fog modellezni, egy másikban pedig multiplayer dizájnert keresnek, aki a többjátékos módban használt pályák elkészítésében fog segédkezni.

Még alakul a következő generációs Splinter Cell

A Splinter Cell: Blacklist ugyan egy lépés volt a jó irányba a Ubisoft szerint, azonban a kiadó úgy véli, ez a sorozat még nem találta meg azt a tökéletes formulát, amit például az Assassin's Creed: "Ha megnézzük, nincs két egyforma Splinter Cell rész. Mindegyik fejlődött és változott, és számomra ez érdekes. Egyre közelebb kerülünk ahhoz, amilyennek a játéknak lennie kell, és közben lehet hogy rájövünk, hogy nem kell 15-16 millió példányban elkelnie, mint a Call of Dutynak, elég, ha egyszerűen csak egy jó Splinter Cell-játék lesz belőle." - mondta Kristjan Zadziuk, a Ubisoft Toronto animációs vezetője.

Az úriember szerint egyébként az sem lenne megoldás, ha elkezdenének ötleteket és formulákat átvenni a Ubisoft többi játékából - a Far Cry, az Assassin's Creed és a többi cím ugyanis mind annyira specifikus és egyedi, hogy a játékmenetük részletei nem működnének a Splinter Cell esetében.

Vezető írót keres a Black Tusk

Senki nem tudja pontosan, hogy is áll jelenleg a Black Tusk első játéka. A Microsoft irgalmatlan pénzekből hozta tető alá a stúdiót, és állt neki az Xbox One-ra készülő új franchise-nak, ám azóta hallottunk már technikai problémákról, fejlesztői krízisekről, és még sok minden másról. Mindenesetre érdekes, hogy a bár pletykák szerint pár hónapja ugyan már simán halad a fejlesztés, most mégis vezető írót keres a stúdió.

A munkakör leírás alapján azt mindenesetre leszűrhetjük, hogy valamiféle filmszerű élményt nyújt majd a játék: "Tapasztalt történetmesélőt keresünk, aki segít nekünk létrehozni a Microsoft következő nagy franchise-át. A jelölt alakítja majd ki a karaktereket, a történet ívét, az érzelmi töltetet, a sztori ritmusát, és a párbeszédeket. A jelölt az egész csapatot igyekszik majd ráállítani a sztorira, a karakterekre, és megérteti velük, hogy ki és miért fontos. Ezen kívül létrehoz olyan egyedi, rabul ejtő és tökéletlen szereplőket, akiket a játékosok tudnak majd utálni, vagy épp szeretni."

1 millióan vettek korai hozzáférést a DayZ-hez

Úgy látszik egyáltalán nem zavarja a játékosokat az a trend, hogy félig kész anyagokért fizessenek. Most éppen a Bohemia jelentette be, hogy a DayZ alfa verziójához 1 millióan vásároltak már korai hozzáférést, ez pedig bizonyítja, hogy az indie-játékok iránti hatalmas lelkesedés és népszerűség nem csak véletlen, hanem egy olyan dolog, amire lehet építeni.

"A Kickstarter és a korai hozzáférés koncepciója persze nem mentes a problémáktól, és nem kizárt, hogy előfordulnak majd katasztrofális esetek. De számomra ez az egész azt mutatja, hogy a játékosok igenis nagyon szeretik a kreatív játékokat, és szeretnek részt venni a fejlesztés folyamatában is, az indie stúdióknak pedig nem feltétlenül kell csak az apró projektekre korlátozniuk magukat. Ez már egy nagy és komoly üzlet." - mondta Dean Hall, a DayZ készítője.

Lelépett az Electronic Arts kommunikációs vezetője

Jeff Brown 14 évet húzott le a cégnél, ahol az utóbbi években alelnökként a kommunikációs tevékenységekért felelt. A hírek szerint az úriember a GoPro-hoz távozott, ahol hasonló pozíciót tölt majd be. Brown után az Electronic Arts némileg újraszervezte a részlegét, és egy globális kommunikációs csoportot állított fel David Tinson vezetésével.

Előzetesen a The Last of Us DLC-je

Ahogy azt vártuk, a 14 éves Ellie lesz a The Last of Us új, történetorientált DLC-jének, a Left Behindnak a főszereplője. Az alábbi előzetesen a tartalmi csomag első percét láthatjuk, melyben bemutatkozik a 16 éves Riley, aki nem csak Ellie jó barátja, de egyben némileg mentora is. Egyelőre a további információk csak részlegesen állnak rendelkezésre: a sztori nagy része egy elzárt épületben játszódik majd, de elméletileg egy bevásárlóközpontot is felderíthetünk. A Left Behind természetesen az alapjáték története előtt játszódik, és így kicsit könnyedebb hangulatú: Ellie és társai itt még nem törődnek annyira a világ dolgaival, és a szörnyű valósággal.

Bekeményít a Sony Japan és Sony Asia

A Sony Computer Entertainment Japan és a frissen létrehozott Sony Computer Entertainment Asia közös elnöke Hiroshi Kawano azt ígérte, idén nagyobb mennyiségben fogja kitolni a játékokat a két stúdió. Ez főként azt fogja jelenteni, hogy a vállalat erősen elkezd nyomulni Ázsiában, ami egy hatalmas, eddig csak félig-meddig kihasznált piac. Ahhoz, hogy a Sony megfelelően jelen lehessen itt, mindenképp szükség volt az SCE Asia megnyitására, hiszen ez fogja intézni a kiadói és marketinges feladatokat is, amellett, hogy persze játékok is készülnek majd náluk. Kawano megígérte, a PS4 februári japán rajtja után folyamatosan érkeznek majd az olyan játékok, melyek az ázsiai közönségnek (is) kedveznek, a sort pedig a Metal Gear Solid V: Ground Zeroes nyitja.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward