Aprók nagyban - 11.13.

Duplájára nő a játékok fejlesztési költsége, a Ubisoft érdeklődik a THQ iránt, radikálisan más lesz a Crysis 4, és nem lesz annyira sikeres a Wii U...

Aprók nagyban - 11.13.

Legalább duplájára növekszik a next-gen játékok fejlesztési költsége

Az Epic technikai nagyfőnöke, Tim Sweeney elmondta, a következő generáció elején körülbelül kétszer akkora költségvetés kell majd egy projektnek, mint a jelenlegi generáció végén. Ráadásul ez már komoly haladás, mert korábban még ennél is többre számítottak. A 2011-ben bemutatott Samaritan techdemó után komoly aggodalom fogta el a céget, ugyanis azon 30 ember dolgozott négy hónapig - ez pedig rengeteg munkaóra, és hosszabb távon fenntarthatatlan lenne. Kezdetben úgy számolták, a költségek akár négyszeresen, ötszörösen is megugorhatnak. Végül azonban sikerült egyra hatékonyabban használni a különböző tartalomgyártó eszközöket, így marad a dupla költségvetés.

Sweeney ugyanakor figyelmeztet mindenkit a free-to-play játékok veszélyeire. Ha ugyanis továbbra is maradnak a 60 dolláros AAA-játékok, és mellettük lesznek ingyenesen játszható AAA-anyagok is, akkor valószínűleg az utóbbi fog nyerni. Éppen ezért az Epicnek is oda kell figyelnie erre a trendre, és olyan játékokat megjelentetni, melyek monetizálhatók, és biztosan védettek a kalózkodás ellen.

Ubisoft: megvenné a THQ címeit, lassan halad a Beyond Good & Evil 2

Yves Guillemot, a Ubisoft vezére meglepően nyíltan beszélt arról, mi a helyzet a Beyond Good & Evil 2-vel. Nos, az a helyzet, hogy Michel Ancelnek számos projekt között kell megosztani az idejét: tavaly a Rayman Originsen dolgozott, idén pedig a Rayman Legends áll a középpontban. Ezek miatt lassan halad a Beyond Good & Evil 2 fejlesztése, de Guillemot szerint nem kell aggódni. Ezt a játékot ugyanis, akármilyen lassan, de biztosan meg akarják csinálni, és azért szépen, csendben, a háttérben haladgat.

Guillemot ezzel párhuzamosan elárulta, érdeklődne a THQ néhány nagyobb címe iránt, ha a cég végül nem tud kilábalni pénzügyi gondjaiból. Elmondása szerint ami a THQ-val történik, az nem egyedi eset, gyakran előfordul, amikor egy vállalat megpróbál átalakulni. Az előző generációban ezt történt az Acclaimmal, majd később az Atarival és a Midway-jel is. Így konszolidálódik a piac. Guillemot azt nem árulta el, pontosan melyik címek érdekelnék a Ubisoftot.

Launch traileren a RIFT: Storm Legion

Nyilván ízlés kérdése, de azért be kell látni, nem mindennapi, ahogy a RIFT kinéz. A játék kiegészítője napokon belül megjelenik, ennek örömére pedig a Trion Worlds ellátott minket egy launch trailerrel.

Jön a PlayStation Vita 2.00-s firmware-je

A PS Vita új, 2.00-s frissítése elhozza a PS Plus-t a kézikonzolra. Aki már PS3-on előfizető, az automatikusan a Vitán is igénybe veheti majd a szolgáltatást, és hozzáférhet legalább öt játékhoz havonta, valamint részt vehet egy rakás leárazásban. Ezek mellett automatikusan letöltődnek majd a frissítések, és a trófeák maguktól szinkronizálódnak a különböző eszközök között. Az első adagban, november 21-én játékok a következők: Uncharted: Golden Abyss, Gravity Rush, Wipeout 2048, Jet Set Radio, Final Fantasy Tactics: The War of the Lions (a PSP-s játék).

Wii U - a launch erős lesz, utána nem

A megjelenéshez közeledve minden létező piaci elemzője azt próbálja kitalálni, mekkora sikert arat majd a Wii U. Nos, az IHS Screen Digest szerint még ebben az évben elmegy majd belőle 3,5 millió példány, amivel így megelőzné a Wii 3,1 milliós teljesítményét 2006 hasonló időszakában. Ugyanakkor a cég szerint ezt követően már nem megy majd olyan jól a Nintendo konzoljának, mint korábban. Az első négy évre 53,2 milliós eladást jósolnak, ami a Wii 75,9 milliós teljesítményének a 70%-a. A Screen Digest szerint ezúttal a technikai innováció, és a Nintendótól érkező kevés, de minőségi játék nem lesz elég ahhoz, hogy a drágább konzolból elkeljen annyi, mint az elődjéből. Az elemzők szerint a Wii U hosszútávú sikere azon múlik, milyen tartalmat tudnak rá előállítani a first party és third party cégek, valamint, hogy a játékokon kívül milyen egyéb szolgáltatásokat nyújt majd a gép.

Ezzel párhuzamosan Yves Guillemot, a Ubisoft ügyvezetője elmondta, szerinte túl drága a Wii U, és ő kifejezetten nem szereti, ha egy hardver drága. Azt ugyanakkor ő is megjegyezte, hogy például egy iPad-hez viszonyítva kifejezetten olcsó. Ettől függetlenül az úriember reméli, minél hamarabb csökkentik majd a gép árát.

Crysis 4 - radikális és eltérő

A Crytek ügyvezetője, Cevat Yerli elárulta, lesz Crysis 4, ugyanakkor nem feltétlenül így fogják hívni. Prophet története, tehát a trilógia sztorija ugyanis lezárul a harmadik résszel, a 4-es szám viszont azt sugallná, hogy ez folytatódik majd. Yerli úgy véli, a Crysis egy igazi franchise lehet, akár több címmel és megjelenéssel, s ezzel kapcsolatban nagyon flexibilisnek érzik magukat - nem úgy, mint a Far Cry-jal. A cégvezető azt is elárulta, normális esetben már pre-produkciós fázisban tartanának egy ilyen projekttel, de mivel a Crysis 4-et radikálisan másnak gondolják, inkább még agyalnak rajta, és egyelőre nem fognak bele.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward