Babel Rising - trailer a megjelenés mellé
A Babel Risingban egy istent alakítunk, a jónép pedig elkezdi építeni Bábel tornyát, annak érdekében, hogy feljussanak hozzánk - talán mindenki számára ismerős a történet. Nekünk ezt kell megakadályoznunk különböző eszközökkel, például tűzlabdák nagymennyiségű dobálásával. Az Xbox 360 és PS3 mellett az anyag érkezik Androidra és iOS-re, június 27-én pedig PC-re is.
Tomb Raider - ne hasonlítsuk az Unchartedhez
Az utóbbi időben nem kevés in-game anyagot láthattunk a fantasztikusan festő Tomb Raiderből, és persze ezek nyomán rögtön megindultak az összehasonlítások az Uncharteddel. Sokan egészen odáig elmentek, hogy Lara új kalandja egy egyszerű Uncharted-klón. Ami persze annak fényében ironikus lenne, hogy az Uncharted eleve sokat merített a korábbi Tomb Raiderekből. Erről beszélt Darell Gallagher is a Crystal Dynamicstól, amikor elmondta, természetesen ők is várták, hogy egymáshoz fogják hasonlítani a két címet, hiszen két akció-kalandjátékról van szó. Ettől függetlenül azonban szerinte a számos különböző apróság szépen el fogja választani Drake és Lara történetét egymástól: egyrészt nyilván maga a sztori, másrészt pedig a teljesen más tónusú, sötétebb hangvétel. Gallagher ezen kívül elmondta, az új Tomb Raider komolyan épít Lara leleményességére a szigeten, meglátogathatunk korábbi helyszíneket, állatokra vadászhatunk, tágasabb tereket járhatunk be szabadabban, és lesznek "központok" is, amikről egyelőre nem beszélt bővebben. Többek között ezek miatt is véli úgy, hogy a két cím jelentősen különbözni fog egymástól.
SimCity - bővített előzetes
Az Electronic Arts kiadta a SimCity első bemutató videojának bővített kiadását. Érdemes egy pillantást vetni rá, mert bár elképzelhető, hogy az előzetes nem tükrözi mindenben a végleges játékot, az apró részletek és a grafika minősége egyszerűen döbbenetes.
 
Ubisoft - megjelenések a közepesen közeli jövőben
A Ubisoft szétküldött egy frissített megjelenési listát, melyben pontosítják egyes játékaik kikerülésének dátumát. Így például megtudhattuk azt is, hogy június 26-án érkezik a PC-s Ghost Recon: Future Soldier.
Megjelenések
Assassin’s Creed III – PS3, Xbox 360 – október 31.
Assassin’s Creed III – PC – nem eldöntött
Assassin’s Creed III: Liberation – Vita –  október  31
Just Dance 4 – PS3, Wii, Xbox 360 –  október  
Just Dance Disney – Wii, Xbox 360 –  október  
Rabbids Rumble – 3DS – ősz
Splinter Cell: Blacklist – PC, PS3, Xbox 360 – 2013 tavasz
Wii U launch-játékok
Assassin’s Creed III
Just Dance 4
The Avengers: Battle for Earth
Rabbids Land
Sports Connection
Your Shape Fitness Evolved 2013
ZombiU
Rayman Legends
The Elder Scrolls Online - könnyű lesz nekivágni
Bárki számára könnyen hozzáférhető és megtanulható lesz a  The Elder Scrolls Online , ígéri Nick Konke, lead gameplay designer. A történet és a világ mindenki számára azonnal ismerős lesz, még akkor is, ha valójában egy új környezetben játszódik majd az MMO. A harccal kapcsolatban pedig elmondta: elfelejthetjük a korábbi MMO-k lassú menetű küzdelmeit, a TESO-ban az akció reszponzív, pörgős és taktikus lesz, így a Skyrim-veteránok rögtön otthon fogják magukat érezni benne.
Diablo III - pénteken jön a pénzes AH, lecsapott a banhammer
Úgy néz ki, minden napra jut Diablo III-as hír, s ma sincs ez másként. A Blizzard bejelentette, hogy Európába pénteken érkezik a valós pénzzel működő aukciós ház, úgyhogy a halasztgatásoknak végre vége. Ezen kívül a stúdió közölte: lezajlott a tegnap beígért első bannolási hullám is: pontos számot nem közöltek, csak annyit árultak el, több ezer játékosnak függesztették fel ideiglenesen, vagy tiltották le végleg a Diablo III-hozzáférését.
Assassin's Creed III - egy brit sztár szinkronjával
Peter Serafinowicz neve talán elsőre nem mond túl sokat, de ő adta Darth Maul hangját a Star Wars új trilógiájának első részében, a Baljós árnyakban. Ezen kívül szerepelt a közkedvelt zombis komédiában, a Shaun of the Deadben is, a szigetországban pedig saját szórakoztató showműsora miatt szeretik különösen. Az úriember Twitteren árulta el, hogy szerepet kapott az új Assassin's Creed játékban, bár azt konkrétan nem mondta melyikben, de feltételezzük, hogy az ACIII-ről van szó, nem pedig a PS Vitára készülő epizódról.
The Expandables 2 - készülhet a játék?
Az Australian Classification Board, vagyis az Ausztráliában megjelenő játékok besorolásáért felelős szervezet listáján jelent meg a The Expandables 2 - The Videogame. Régóta pletykálják már, hogy a Feláldozhatók második részéből videojáték készülhet, azonban ez az első kézzelfogható bizonyíték. Kiadóként a Ubisoft van megjelölve, és a film besorolásához hasonlóan ez is 15 év felettieknek ajánlott - tehát nincs szó az első mozihoz hasonló vérfürdőről. A bejegyzés ezen kívül még a többjátékos komponens meglétéről tesz említést.