Anita Sarkeesian egyetemen adott volna elő, megfenyegették

A gamer-feminista Anita Sarkeesian ezúttal egy egyetemi előadást volt kénytelen lemondani, a fenyegető ugyanis brutális iskolai mészárlást ígért.

Anita Sarkeesian egyetemen adott volna elő, megfenyegették

A mostanra már híressé (hírhedté?) vált feminista gamer aktivista, Anita Sarkeesian ezúttal a Utah State Egyetemen adott volna elő. Amikor azonban ez kiderült, az egyetem névtelen fenyegetést kapott valakitől, aki a "legdurvább iskolai lövöldözést" ígérte, amit Amerika valaha látott, ha az intézmény engedi Sarkeesian fellépését.

Az előadást aztán maga Sarkeesian mondta le, nem is a fenyegetés miatt, hanem mert a rendőrség és az egyetem nem volt hajlandó olyan biztonsági intézkedéseket hozni, ami mellett ő biztonságban érezhette volna magát. Azt kérte például, hogy belépésnél motozzanak meg mindenkit, illetve szereljenek fel ideiglenes fémdetektorokat. Utah államban azonban legálisan hordhatnak lőfegyvert a civilek, így a rendőrség nem működött együtt ezekben a kérésekben.

Az egyetem nyilatkozatából kiderül, hogy az intézmény vezetői konzultáltak mind a rendőrséggel, mind pedig az FBI-jal, és mindkettő szerint biztonságos lett volna megtartani az előadást.

Az egyetem vezetőségének küldött fenyegető levélben a feladó az iskola egyik diákjának vallja magát, és elmondása szerint félautomata gépfegyverek, pisztolyok és csőbombák vannak a tulajdonában, melyek használatával nem átall a "Montreali Mészárláshoz" hasonló jelenetet rendezni, ha Sarkeesian megtartja az előadást.

Sarkeesian azonban továbbra is folytatja küzdelmét, és továbbra is arra buzdítja a játékipar szereplőit, hogy álljanak ki a nőket érő sérelmezések ellen:

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward