AMD NAVI pletykák

-

AMD NAVI pletykák

Alig fél év múlva jön az első NAVI alapú videokártya?

Az AMD háza táján legutóbb a Radeon VII mutatkozott be, amely a felsőkategóriás videokártyák piacán próbál szerencsét a maga 7 nm-es csíkszélességgel készülő GPU-jával. Előtte a Radeon RX 590-es modellel próbálta egy kicsit felkavarni az állóvizet a gyártó, amelyet felemásan fogadott a piac. Hogy mi lesz a következő lépés? A jelek szerint idén júniusban, az E3 alkalmával hullhat le a lepel a VEGA után következő architektúráról, amelynek érkezését régóta várjuk. A NAVI első körben a jelek szerint egy kisebb GPU fedélzetén mutathatja majd meg, mire képes, vagyis egy középkategóriás, illetve alsó-középkategóriás megoldást dobhat piacra a gyártó. Dr. Lisa Su, az AMD vezetője már utalt rá, hogy idén még fogunk hallani a NAVI-ról, így az már biztos, hogy beszélnek majd az architektúráról, már csak a mikor a kérdés. A júniusi bemutató egyébként a pletykák szerint csak formális lesz, az első NAVI alapú videokártyák legjobb esetben is csak egy hónappal később, valamikor júliusban kerülhetnek forgalomba. A „nagy NAVI” GPU-k érkezésére sajnos csak jövőre lehet számítani, de 2020 folyamán már az következő generációs architektúra is megjelenhet, igaz, még csak az üzleti szegmensben profitálhatnak majd belőle.

AMD Gonzalo: egy különleges APU, amely a következő generációs játékkonzolokhoz készülhet

A másik érdekes információ már TUM_APISAK nevéhez fűződik, aki meglehetősen nagy hatékonysággal bukkan rá az újabbnál újabb processzorok, APU egységek és egyéb újdonságok nyomaira. A napokban egy különleges AMD SoC egységet buktatott le, ami a jelek szerint ZEN architektúra köré épülő processzormagokat és NAVI architektúrára támaszkodó iGPU-t rejt.

Galéria megnyitása

A 2G16002CE8JA2_32/10/10_13E9 kódnév alatt futó APU egység jó eséllyel valamelyik következő generációs konzol alapja lehet. A 7 nm-es csíkszélességgel készülő Gonzalo APU az aktuális információk szerint nyolc processzormaggal rendelkezik, amelyek 1 GHz-es alap- és 3,2 GHz-es maximális boost órajelen ketyegnek. Ehhez képest a Sony aktuális PlayStation 4 Pro játékkonzoljánál 2,13 GHz-es, az Xbox One X-nél pedig 2,3 GHz az adott egyedileg tervezett AMD APU maximális boost órajele. Az új APU egység a jelek szerint ZEN 2 architektúra köré épül.

A nyolc processzormag mellé egy NAVI 10 Lite típusú iGPU is társul, ami 1 GHz-es órajelen ketyeg majd. Ezzel kapcsolatban egyelőre semmi konkrét információ nem érkezett, de az elkövetkező hetek és hónapok folyamán egészen biztosan tisztul majd a kép.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward