Alt-Minds - nyomozzunk élőben!

Interaktív paranormális thriller, amely a különböző médiák lehetőségeinek segítségével nyújt különleges élményt.

Alt-Minds - nyomozzunk élőben!

November 5-én indul az Alt-Minds című különleges interaktív transzmédia projekt, amely összeköti a TV, az internet és a videojátékok világát. PC-n, Macen, táblagépeken és okostelefonokon lesz játszható. Az első héten a teljes játék ingyenes lesz, ezután heti 3 Font körüli előfizetésért szállhat be az összesen 8 hétig tartó  kalandba minden érdeklődő. A sztori valós időben fog játszódni, a nyomozás óráról órára, percről percre halad majd, a küldetések, melyekben részt vehetünk csak bizonyos időintervallumokon belül lesznek elérhetőek. Ezt a valós idő opciót azonban ki is kapcsolhatjuk, így nem maradunk le semmiről akkor sem, ha nem igazítjuk teljes életünket a játékhoz és aki később kapcsolódik be, az is ismétlések segítségével az elejétől részese lehet a nyomozásnak.

A történet 2012 nyarán veszi kezdetét, amikor is az Alvinson alapítványnak dolgozó öt fiatal tudós nyomtalanul eltűnik. Manu, Alissa, Hisham, Sofia és Stanko az MHD6 nevű kutatócsapat tagjai a Belgrádi Egyetem fizikai tanszékén. Bizonyos események azt sugallják, hogy eltűnésük oka nem volt véletlen és elrabolták őket. Az alapítvány úgy dönt, hogy saját nyomozásba kezd, és arra a radikális lépésre szánja el magát, hogy az internet felhasználók segítségét kéri, akik különböző technikai eszközök segítségével járulhatnak hozzá a nyomozás sikeréhez, segíthetik az alapítvány csapatait és a történet hősévé válhatnak.

A játékot a felsorolt platformok bármelyikén játszhatjuk, sőt azokat kombinálhatjuk is. Minél több platformot veszünk igénybe, annál több fordulatát ismerhetjük meg a történetnek. A játék különleges módon kombinálja a játékot a valósággal és kihasználja a mobil platform geolokalizációs lehetőségeit is. Valódi emaileket kaphatunk a szereplőktől, a Google és a Facebook segítségével nyomokra bukkanhatunk. SMS-eket is kaphatunk, vagy saját városunkat kutathatjuk át titkos helyek után, felhívhatjuk a szereplőket, esetleg (lakhelyünktől függően) még találkozhatunk is velük. A helyszínek között szerepel Európa és Oroszország is. Persze ha nem akarjuk ilyen szinten belevonni a játékot valós életünkbe, nem kötelező, mi magunk határozhatjuk meg, hogy az milyen mértékben kommunikáljon velünk. Ha kedvünk tartja akár teljesen passzív nézők is lehetünk, és egyszerűen végignézhetjük a websorozatot. A websorozat részei a történetben felbukkanó események mögötti tudományos háttérrel fognak foglalkozni, ezek a témák websorozattal párhuzamosan a való világ hivatalos sajtótermékeiben is felbukkannak majd.

A játékot a Lexis Numerique nevű független francia stúdió készítette az Orange csapatával karöltve, a teljes projekt öt évnyi munkájukba került, ebből a kutatások egy teljes évet vettek igénybe. Az öt országon átívelő sztori négy nyelven lesz elérhető, a 10 részből álló websorozat 7 perces részein kívül még több mint 4 órányi videóanyagot tartalmaz. A nyolc hét alatt kibontakozó történet több mint 50 órányi szórakozást ígér.

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward