Alan Wake: Röviden a PC-s változatról

Alan Wake PC-re is elérkezett, így górcső alát vehettük a számítógépes változatot. Vajon a két éves konzolos exkluzivitás meglátszik az író zubbonyán?

Alan Wake: Röviden a PC-s változatról

I. oldal - A játékról

Sokat vártunk Alan Wake PC-s érkezésére, túl sokat, mondhatni. A 2010 tavaszi Xbox 360-as premier lassan második éve volt, holott a játékot eredetileg még az Intel négymagos processzorain demózta a finn Remedy csapata, valamikor 2007-ben. Hogy megérte-e várni? Nos, jó kérdés. Mint játékot, már kitárgyaltuk az Alan Wake-et és akkor meglehetősen jól szerepelt. Az Xbox 360 egyik legjobb exkluzív címe nagybetűs hangulatot és remek történetet hozott, amit kiegészített csodálatos látványvilága és kiváló zenéje. A PC-s változattal azonban több kérdés is felvetült. Egyrészt, hogy vajon ma, 2012-ben képes-e még elkápráztatni bennünket az őrület szélén táncoló író története, illetve hogy a technológiai fejlődés nem tette-e elavulttá az Alan Wake-et.

Előbbire egyszerű a válasz: ugyan sok klassz akciójáték jelent meg azóta, a Remedy munkája egyedi és hangulatos maradt. Ugyan korai lenne kortalan klasszikusnak titulálni, de visszanézve a Max Payne sorozatra, sejthető, hogy Alan története is kiállja az idő próbáját, s akár tíz évvel később is jó lesz elővenni. Ráadásul a PC-s változat tartalmazza a két, Xboxon csak később megjelent DLC-t, a The Signalt és a The Writer-t, melyek tökéletesen egészítik ki az egyébként is jól megírt történetet (persze kerek egész sosem lesz, mert ahogy azt Alan is mondja a játék elején, a megmagyarázott rejtély nem jó rejtély).

Bár kevés változtatással éltek a fejlesztők, feltűnhet, hogy az eddigi Easy, Normal, Hard és Nightmare nehézségek közül a Hard eltűnt, a Normal viszont sokkal nehezebb lett - minden bizonnyal helyet cseréltek. A játék működése terén egyedül az irányítás változott, amit ezúttal egérre és billentyűzetre optimalizáltak. Akik játszottak a Max Payne-ekkel, tudják, hogy a Remedy otthon érzi magát a PC-s környezetben, ennek hála pedig az Alan Wake sem okoz csalódást. Az egeres célzás jóval pontosabb, mint a kontrolleres, a különböző mozdulatok, (például a kitérés) pedig gyorsabban, természetesebben vitelezhetők ki. Hát igen, a shooterek mindig is profitálnak majd a számítógépes perifériák tagadhatatlan előnyeiből. Egyedül az autóvezetés lett kicsit nehézkesebb, de nem kell aggódni, a rossztól így is kilométerekre van.

Mint játék tehát, az Alan Wake jól szerepel PC-n is. Technikai téren viszont két év elmaradása van, amit a fejlesztők magasabb felbontású textúrákkal és fejlettebb élsimítással szerettek volna kompenzálni. Bár a képeket elnézve talán nem is kell mondanom, azért tisztázzuk: igen, sikerült. Az Alan Wake 2012-höz képest is nagyszerűen néz ki PC-n. A látótávolság tovább nőtt, ami már Xbox 360-on is tökéletes volt, a textúrák pedig tűélesek lettek, levetkőzve a konzol hátrányait. A felbontás és az élsimítás feltornászása egész új élményt nyújt, akik látták a játékot az első platformján, emlékezhetnek a recés élekre. Egyedül a gépigénnyel lehetnek gondok. A tesztgépen (AMD Athlon II X2 @ 3,4 GHz; ATI HD5770; 6 GB RAM) 1280x720-ban, maximális beállításokkal jól futott a játék (kb. állandó volt a 40 fps), de csak abban az esetben, ha lemondtunk az élsimításról. A magasabb felbontás és az FSAA bekapcsolása jelentős terhet ró a hardverre, így akinek nincs erősebb VGA-ja vagy processzora, inkább maradjon a közepes beállításoknál (melyek kb. az xboxos eredetinek felelnek meg).

Összegezve tehát az Alan Wake még most is megéri az árát, noha a PC-s port előnyeit csak az erősebb gépekkel rendelkezők aknázhatják ki ténylegesen. Közepes vasakon a játék el-el döcög, de csodát nem szabad várni. Érdekes egyébként, hogy 2010-ben egy Microsoftos PR-ostól azt a bugyuta indokot kaptuk arra, hogy miért nem lesz végül Alan Wake PC-n, hogy mert "vannak játékok, amik csak egy nagyképernyős tévén mutatnak jól, kanapéból játszva". Nos, erre végre a Remedy is reagált. Ha eljuttok addig a pontig, mikor Alan visszaemlékszik egy macskajajos reggelre, találhattok a falon egy QR-kódot. Tessék beszkennelni, érdemes.

A játék grafikai beállításait összehasonlító galériához lapozz a következő oldalra!

II. oldal - Grafikai összehasonlítás

Úgy gondoltuk, jó ötlet, ha pár kép segítségével perzentáljuk a PC-s változat különböző grafikai beállításait (High, Medium, Low). Bár a motor nagyon jól reagál a skálázásra (azaz jelentősen gyorsul), meglepő módon nem veszítünk sokat, ha lejjebb tekerjük a vizuális opciókat. Az Xbox 360-as grafika nagyjából a Medium beállításokkal egyenértékű (kivéve a maximális fényeket).

Első kép: Az Oh Deer Diner

A játék elején látogatást teszünk Bright Falls vezető vendéglátóipari egységében: nagy meglepetésekre ne számítsunk, de azért a kávé egész jó és a pincérlány is kedves... talán túlságosan is kedves. A helyszín mindenesetre jó választás a belső terek bemutatására. A sok apró tereptárgy, a karaktermodellek és a mesterséges fények egyaránt profitálnak a High beállításokból.

Mediumon az árnyékok durvábbá válnak és a textúrák is butulnak kicsit, de az eredmény még így is megkapó. Látszik, hogy a Remedy szerette volna a lehető legtöbb gépen szépnek mutatni a játékot.

A Low beállításokkal már sokat veszítünk: az árnyékok szinte megszűnnek, a távoli objektumok textúrái látványosan alacsonyabb felbontást kapnak. A háttérben a konyha falán egy kósza hiba is feltűnik.

Második kép: A tó tükre

Alan kálváriájában nagy szerepet játszik a helyi tó, melyen egy sziget lebeg, tetején takaros kunyhóval. A víz és a lemenő nap fénye fontos eszközei a hangulatteremtésnek, s amint az látható, High grafikai opciók mellett nagyon jól mutat a jelenet.

Mediumon a víz még mindig jól néz ki, de a háttérvilágítás már nem olyan, mint várnánk. A textúrák ugyanakkor látszólag alig mutatnak változást, egyedül Alan ruhájának mintázata lesz kevésbé összetett.

A Low itt is sokat elvesz az élményből, igaz, az összhatás valahogy nem romlik annyit, mint várnánk. A víz persze koránt sem csillan olyan szépen és a ház kidolgozottsága is változik.

Harmadik kép: Premier plán

A karaktermodelleket, úgy látszik, nem sokban befolyásolják a grafikai opciók. Alan High-on, Mediumon és Low-n is jól néz ki, sokkal inkább a környezet sínyli meg a változtatásokat, különös tekintettel a fény-árnyék hatásokra. Érdemes lehet Costum beállításokkal kísérletezni, hátha szebb összképet kapunk.

A Medium beállításoknál az egész háttérfény megváltozik.

Lowon semmi sem ugyanolyan, egyedül Alan tartja jól magát. Érdemes figyelni a háttérben történt változásokat: Alice alig vehető ki a tornácon.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward