Az Assassin's Creed 4: Black Flagről kiszivárgott hírek után a bemutatkozó előzetes megjelenését inkább előbbre hozták, hogy megelőzzék az újabb kiszivárgásokat (bár gyanítható, hogy az ilyen kiszivárgások a hangulat és az érdeklődés felkeltése céljából történnek "teljesen véletlenül").
Akció, kaland, kaja, pia, nők – úgy tűnik meglesz minden, ami kell az új történetben, melynek főszereplője Edward Kenway, a kalóz, akinek assassinek voltak a tanítómesterei. Az új főhősról maga a könyörtelen Feketeszakáll mesél a kocsmaasztalnál ülve a tátott szájú közönségnek. Kenway jól felszerelkezett: négy pisztoly, két kard és számos rejtett fegyver képezi arzenálját, melyek segítségével beleveti magát a szárazföldi, tengeri és hálószobai kalandokba.
Míg az első előzetes a kalózok világából ízelítőt, a második a harcra koncentrál, melyeknek a lassítások segítségével testközelből lehetünk tanúi. Láthatjuk, ahogy száll a lőpor, suhannak a pengék, és megszámolhatjuk Kenway arcán a borostákat is.
A nagy, hivatalos játékbejelentés késő délelőtt fog megtörténni, remélhetőleg akkor újabb infókkal is szolgálhatunk a játékról, amely október 29-én fog megjelenni.
Kapcsolódó cikkeink: